Színház

Schneider Zoltán kapta a Kaszás Attila-díjat

2016.08.27. 10:14
Ajánlom
Az elismerés ünnepélyes átadójára augusztus 26-án, a kecskeméti Katona József Színházban került sor az Országos Színházi Évadnyitó keretében.

Schneider Zoltán Jászai Mari-díjas színészt 2014-ben már jelölték a díjra. Az elismerés átvételekor a művész megköszönte társulatának, feleségének és közönségének a támogatást. Idén újdonság, hogy a díj másik két jelöltje, Spolarics Andrea (Budaörsi Latinovits Színház) és Csankó Zoltán (Győri Nemzeti Színház), valamint Pokorni Zoltán, a Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere, a díj társalapítója, és Mészáros Katalin szerkesztő-riporter is Kaszás Attila-érdemérmet kapott, utóbbi a jelölteket évek óta bemutató munkásságáért.

A három jelöltet, Spolarics Andreát, Csankó Zoltánt, és Schneider Zoltánt színésztársaik jelölték a díjra, közülük a közönség szavazatai alapján került ki közülük a győztes. Schneider Zoltán a főiskolai évei alatt a Katona József Színházban játszott, 1994-től 2001-ig pedig az Új Színház társulatának volt tagja. 2001-től a Radnóti Színházban játszik, a közönség jelenleg Martin McDonagh A párnaember, Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból, vagy Tennessee Williams Vágyvillamosában láthatja.

A színész eddigi pályafutása alatt több magyar filmben is szerepelt, többek között a Hídember című mozifilmben, valamint a Kossuthkifli, és a Haction című televíziós sorozatokban állt kamera elé. A nézők legközelebb a Viszkis rablóról szóló alkotásban találkozhatnak vele, amelyet Antal Nimród rendez. Schneider Zoltán színházi munkái mellett szinkronszínészként is ismert: kölcsönözte a hangját többek között A Gyűrűk UraA Karib-tenger kalózai, illetve A nagy Gatsby karaktereinek is.

A díjat 2008-ban, a Magyar Kultúra Napja alkalmából alapították, amellyel a kezdeményezők a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Színház

„Meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?” – itt a színházi világnapi üzenet

„Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül?” – Theodórosz Terzopulosz görög rendező sorai a színházi világnap kapcsán.
Zenés színház

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Színház ajánló

Egy korszak lezárul – búcsúzik a Kultúrbrigád

160 hónap, 2700 előadás, 800 ezer néző – a Kultúrbrigád elmúlt 13 éve alatt számtalan emlékezetes pillanatnak lehetett tanúja a közönség, , most egy meghatóan gazdag, 2012 óta tartó korszak zárul le.
Színház hír

„Meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?” – itt a színházi világnapi üzenet

„Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül?” – Theodórosz Terzopulosz görög rendező sorai a színházi világnap kapcsán.
Színház hír

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Színház ajánló

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.