Színház

Semmi közöm az atombombához! – nagy történettel jön a Rózsavölgyi Szalon legújabb bemutatója

2023.12.13. 15:55
Ajánlom
Herendi Gábor rendező vezetésével megtartották a Rózsavölgyi Szalon legújabb bemutatója, A Díj olvasópróbáját. A Kiss Mari, Seress Zoltán és Szorcsik Kriszta szereplésével készülő előadás premierje 2024. február 16-án lesz.

Az Oppenheimer-film kapcsán egyre többen kezdtek foglalkozni a világban Otto Hahn és Lise Meitner történetével. Otto Hahn 1946-ban vehette át a kémiai Nobel-díjat az atommaghasadás felfedezéséért. Csakhogy a kutatást végig közösen folytatták Lise Meitner zsidó származású fizikus professzorral. Aztán Meitnernek menekülnie kellett a hitleri Németországból. Stockholmból küldte levélben a maghasadás magyarázatát Hahnnak, aki egyedül publikálta azt. Lise Meitner nevét nem említette meg – még a Nobel-díj átvételekor sem. Számos tudós igazságtalannak tartotta ezt, hiszen a tudós nő adott magyarázatot a folyamatra és nevezte el „hasadásnak”.

410143275_754538716710985_2942262078283701009_n-141348.jpg

Kiss Mari A Díj című előadás olvasópróbáján a Rózsavölgyi Szalonban (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)

A Díj című darabban – amelynek szerzője Cyril Gély, akit Tristan Petitgirard, a Válásguru című előadás francia sikerszerzője is megemlített lapunknak adott interjújában – a Nobel-díj átvétele előtti órákban, a stockholmi Grand Hotel lakosztályában Lise Meitner számvetésre készteti Otto Hahnt.

Két nagyformátumú ember és különleges tudós lenyűgözően izgalmas és szenvedélyes párviadala zajlik.

Mindketten azt hangsúlyozták a háború utáni tudományos életben: semmi közük az atombombához. Nem mellesleg, Lise Meitnert negyvennyolc alkalommal terjesztették fel fizikai, illetve kémiai Nobel-díjra, ám egyszer sem kapta meg. Nemcsak az atomenergia békés felhasználására törekedett, de kiállt amellett, hogy a nőket a tudományban is egyenlő jogok illetik.

408946303_754538426711014_8319317855420927667_n-141347.jpg

Seress Zoltán A Díj című előadás olvasópróbáján a Rózsavölgyi Szalonban (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)

A Rózsavölgyi Szalon készülő produkciójában Lise Meitnert Kiss Mari alakítja, Otto Hahn szerepében Seress Zoltán lesz látható, feleségét, Edith-et pedig Szorcsik Kriszta formálja meg. Az előadás rendezője: Herendi Gábor.

Jegyek már válthatók rá ezen a linken.

A bemutatót 2024. február 16-án 19:30-kor tartják, további időpontok: február 17., 19., 26. 19:30-as kezdettel.

Fejléckép: Az előadás alkotói (fotó/forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)

Rózsavölgyi Szalon

A Rózsavölgyi Szalon a pesti belváros művészeti központja, ahol a hagyomány és az újító szándék teremti meg a színházi és irodalmi műhelymunkát. 2012. április 11-én, a Költészet Napján nyílt meg. Kezdettől leginkább olyan darabokat tűzünk műsorra, amelyek kiemelt értéket képviselnek a magyar és külföldi irodalomban, s amelyeket még nem mutattak be, vagy színpadi változatban nem kerültek még színre Magyarországon. Igyekszünk olyan témákkal foglalkozni, amelyek a mai kor kíváncsi, gondolkodó emberét érdeklik, aki nem elégszik meg azzal, hogy az interneten keresztül szemléli a világot.

A hajdani szalonkultúrának lényege volt – túl a társas együttléten – a fiatal alkotók felfedezése is. A nagy nevek mellett nálunk is rendre megjelennek fiatal művészek, pályakezdők, akiket fel is fedez aztán a közönség. Bár nincs hagyományos értelemben vett társulatunk, mégis társulattá formálódott a Rózsavölgyi Szalon alkotóközössége. Szeretnek itt lenni.

Köszönjük!

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.