Színház

Valós történeten alapuló krimi a Vígszínházban: Egy gyilkosság mellékszálai

2025.10.06. 15:45
Ajánlom
Az Egy gyilkosság mellékszálai valós eseményeken alapszik, Borbély Szilárd költő a szülei ellen elkövetett rablógyilkosság eseményét dolgozta föl. A művet Seress Zoltán rendezésében, az ő és Szántó Balázs szereplésével láthatjuk a Vígszínház Házi Színpadán.

A 2014. február 19-én tragikus körülmények között elhunyt Borbély Szilárd kivételes életműve a szeretet, a magány, az alázat, a szorongás, a másik emberhez forduló odaadás, a szolidaritás, a kétely és a hit örökös határmezsgyéjén bolyong. A rettenetes trauma, amely 2000 karácsonyán a szülei ellen elkövetett rablógyilkosság miatt érte őt – ahogy Radnóti Zsuzsa írja –  lelkiállapotát azonnal, életművét fokozatosan változtatta meg, és mélyítette el.

Az Egy gyilkosság mellékszálai harmincöt-negyven perces olvasmány. Pontosan annyi idő, mint amennyit állítólag S. Attila vagy B. Sándor őrködött kint az utcán, amennyi időt az elkövetők bent töltöttek. Csak sejtjük, ki ölt és ki volt az őrszem. Borbély Szilárd az egyetlen valóságos szemtanú, még akkor is, ha nem talált kiutat a labirintusból. Minden betűje, minden szava, minden mondata hiteles. Mert az ő valóságértelmezésének ideája fájdalmasan életszerű.

unnamed-150804.jpg

Szántó Balázs és Seress Zoltán az Egy gyilkosság mellékszálai c. előadásban (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Vígszínház)

Az Egy gyilkosság mellékszálai című előadás felkavaró, személyes és megrázó szembenézés, szövetét Borbély Szilárd versei, az általa írt prózai részletek, valamint a gyilkosság nyomozati anyagai és tárgyalási jegyzőkönyvei alkotják. „A történtekkel 2005-ben találkoztam először. Szilárd a Halotti pompa című művében dolgozta fel a bűncselekményt. Csodálatos kötet. Azt mondta, szeretne ebből színpadi művet létrehozni.

Akkor rámszakadt a feladat, és összedőltem a súlya alatt. Tíz évvel a halála után visszatértem az anyaghoz.

Úgy éreztem, tartozásom van felé, a szülei felé, és mindenki felé, aki áldozat...” – emeli ki Seress Zoltán.

Az előadást Seress Zoltán mellett Szántó Balázs játssza. „Borbély Szilárd műveivel először gimnáziumban találkoztam. Első olvasmányélményem a Halotti pompa volt. Később a Nincstelenek következett – hideg, pontos mondatai könyörtelenül tárták fel a hétköznapok valóságát. A tavalyi költészet napján, halálának tizedik évfordulóján számomra nem volt kérdés, hogy A bizalomhoz című versét szeretném elmondani. Az előadásunk egyszerre emlékezés és szembenézés. Tiszteletadás a költőnek, beszélgetés az elengedés fontosságáról, és kísérlet arra, hogy feldolgozzunk egy tragikus eseményt. Kihívást jelentő, komoly feladat, amely a nézőket is egy mély, olykor felkavaró utazásra hívja. Egy olyan útra, amelynek végén talán csendben, de mégis kitapinthatóan ott vár a feloldozás és az elengedés.”

Az Egy gyilkosság mellékszálai október 7-től látható a Vígszínház Házi Színpadán. Az előadások után a tervek szerint minden alkalommal beszélgetésre várják a nézőket, amelyen egy-egy szakértő is részt vesz. A beszélgetések az előadásban felmerülő témákat és motívumokat dolgozzák fel.

Fejléckép: Seress Zoltán és Szántó Balázs az Egy gyilkosság mellékszálai c. előadásban (fotó / forrás: Juhász Éva / Vígszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A mi Zeneakadémiánk – vallomások a 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről

Iskola, koncertterem, a zene szentélye – a Zeneakadémia palotája sok-sok mindent jelent muzsikusok és hétköznapi zenebarátok számára. Az intézmény 150. születésnapja alkalmából kiváló művészeket, egykori zeneakadémistákat kértünk, akik azóta már fellépőként vagy oktatóként is visszatértek az épületbe, hogy osszák meg egy kedves vagy más okból emlékezetes történetüket az intézményről.
Vizuál

Josef Mengele a pokolban

Mi történik, ha a gonosz soha nem bánja meg tetteit? Kirill Szerebrennyikov új filmjében testközelből ismerhetjük meg Josef Mengele háború utáni életét. Meglehet, a kétórás pszichothriller a náci bűnös pokoljárásáról szól, a rendező egyúttal a néző világképét is megingatja.
Jazz/World

Ősi dallamok új fénytörésben – lemezbemutató koncertre készül a Hunclorique

A nyári teltházas Müpa-koncert és sikeres európai miniturné után december 11-én a Fonóban mutatja be új lemezét a Hunclorique. Boggie és Petruska együttese unikálisan ötvözi a magyar népzene motívumait az urbánus akusztikus hangzással.
Klasszikus

Mentorprogram indult Rolla János emlékére

Új művészekkel bővül az Óbudai Társaskör rezidenseinek köre: 2026-ban a Szigeti Quartet és Magyar Valentin zongoraművész viselheti a címet. Ugyancsak jövőre elindul a Rolla János Kamarazenei Műhely Alapítvány mentorprogramja az intézményben.
Vizuál

Közös gondolkodásra invitál a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

November 26–30. között a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál ismét elhozza Budapestre a zsidó és izraeli filmművészet legizgalmasabb alkotásait. A vetítéseket beszélgetések és kísérőprogramok egészítik ki,

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Oscar-díjas Almodóvar-filmből rendez előadást Zsótér Sándor Budaörsön

Már javában zajlik a Budaörsi Latinovits Színház új bemutatójának próbaidőszaka. A Spolarics Andrea, Takács Katalin, Bohoczki Sára és Petrik Andrea főszereplésével készülő Mindent anyámról bemutatója december 20-án lesz.
Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.