Sétálószínház: szobáról szobára vándorolhatunk Kékszakállúval

A Várkert Irodalom sorozat részeként megvalósuló produkció különlegessége, hogy a nézők szobáról-szobára vándorolnak a színészekkel a kínzókamrától a hetedik ajtón át a végkifejletig.

Balázs Béla szövegkönyvének színpadra állítása Bartók zenéjének elhagyásával két ember lecsupaszított, egyszerű drámájává formálódik. Mivel a szövegnek a zene nem szab metronómot – az idő megállítható, sőt kitágítható. A darabban, ahogy az együttélésben is, rengeteg elakadást és újrakezdést láthatunk.

Fantoly Nikolett - A kékszakállú herceg vára (Fotó/Forrás: Mikve Galéria)

Az időbeli aszimmetria érzékelteti a lélek útvesztőinek rejtelmességét, illetve az álmok és a látomások szintjét is. Judit akaratos kulcskövetelése a játék egy pontján már Kékszakállú rémült víziójává válik.

A nő minden mozdulata és mondata a férfi fejében visszhangzik tovább.

A várbeli Mikve egyszerre reális és szimbolikus tér, hiszen nemcsak Kékszakállú termeit, hanem a kapcsolat megromló állomásait is jelképezi. Egyszerre asszociálható egy omladozó középkori vár falaival, egy erőddel és a rendőrségi hírekben olvasható fogva tartások alagsorával. A hagyományos operai megoldásokkal szemben ez az előadás az ajtók mögé is betekintést nyújt egy-egy emblematikus tárgy segítségével, a közönséget is bevisszük a szobákba.

Fantoly Nikolett, Menszátor Héresz Attila - A kékszakállú herceg vára (Fotó/Forrás: Mikve Galéria)

Az előadás két ember rövid felfelé ívelő, majd hosszasan széthulló szerelmi viszonyát mutatja be. A bomlás folyamata lassú, a két ember személyiségének különbözőségéből indulunk ki, ami a kezdeti lelkesedés után az együttélés apró kellemetlenségein át hatalmas érzelmi viharokba torkollik. Judit egyre öntudatosabb, követelőzőbb és hisztérikusabb lesz, szerelme uralkodásba, hatalmi harcba csap át. Már nem megérteni és megmenteni akarja Kékszakállút, hanem kisajátítani és gyermekké tenni.