Színház

Shakespeare a dzsungelben

2016.02.03. 11:51
Ajánlom
A "dzsungelként" emlegetett calais-i menekülttáborban is előadja a Hamletet a Shakespeare születésének 450. évfordulója alkalmából turnézó londoni Globe Színház.

A színház társulata február 3-án játssza el a darabot az észak-franciaországi város mellett létesült menekülttáborban, ahol négyezren (más becslések szerint hatezren) - főleg a Közel-Keletről és afrikai országokból érkezett menekültek - várnak az angliai beutazási lehetőségre. Az előadást a tábor szívében önkéntesek munkája nyomán létesült Good Chance színház fogadja be.

Hamlet

Hamlet (Fotó/Forrás: shakespearesglobe.com)

A zűrzavaros országoknak is jár a színház

A londoni Globe Színház társulata 2014 tavaszán két éves turnéra indult Shakespeare Hamletjével, amelynek keretében a föld összes országában előadják majd a szerző darabját. Az előadás budapesti állomásán Beruce Khan-nal beszélgettünk, aki – a társulat többi tagjához hasonlóan – tucatnyi szerepben tűnik fel a darabban.

A produkció a táborban élőkkel való szolidaritás üzenete, amely egyúttal megmutatja a színház egyesítő erejét - idézte Joe Murphynek és Joe Robertsonnak, a Good Chance társult művészeti igazgatóinak nyilatkozatát az internationalartsmanager.com portál.

A Globe korábban szíriai menekültek előtt egy jordániai menekülttáborban, jemeni menekültek előtt Dzsibutiban és a kameruni Mandjouban a Közép-afrikai Köztársaságból menekült táborlakóknak is bemutatta a Hamletet.

A Globe két éve kezdte világkörüli turnéját a brit bárd születésének 450. évfordulója előtt tisztelegve, és áprilisban fejezi be az előadássorozatot Shakespeare halálának 400. évfordulójára hazatérve. A világkörüli turné alatt 275 ezer kilométert utazott és 166 országba látogatott el a társulat.

A graffitiművész Banksy is többször foglalkozott a menekülttémával alkotásaiban. Decemberben a calais-i tábor mellett egy falra menekülőként festette fel Steve Jobs Apple-alapítót, akinek az apja Szíriából vándorolt ki az Egyesült Államokba. Londonban is megjelent a közelmúltban egy graffitije, ha kíváncsi, mit ábrázol, kattintson

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

85 évesen is filmet forgat Sophia Loren

Születésnapját ünnepli az olasz film egyik legnagyobb sztárja, akit szókimondó, határozott nőként ismerünk a filmvásznon. Sophia Loren hatvanéves karrierje mögött egy fegyelmezett, tudatos nő áll.
Klasszikus

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Vizuál

Mi minden nem lett Mészáros Márta?

88. születésnapját ünnepli szeptember 19-én Mészáros Márta, a női sorsok bemutatója, a magyar és az egyetemes filmtörténet meghatározó alakja. Tiszteletére fotókiállítás nyílt a Filmes Házban, ahol meghitt születésnapi köszöntésen találkoztunk vele.
Vizuál

„A komolyzene nem társadalomformáló tényező” – Szilágyi Zsófia és Balogh Máté a Kult50-ben

A Kult50 legújabb videójában Szilágyi Zsófia, az Egy nap című film rendezője, és Balogh Máté kortárs zeneszerző, a film komponistája ült le egymással beszélgetni az Egy nap című filmről, a hétköznapokról és a művészet társadalomformáló erejéről.
Vizuál

Rekordot dönthet Banksy a képviselőket majomként ábrázoló festménnyel

A híres-hírhedt street artist Devolved Parliament című képét, amelyet a Sotheby’s aukciósházban árvereznek el, 2-2,5 millió dollárra becsülik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Tematikus sétaútvonalaink a Színházak Éjszakájára

Szubjektív ajánlónkban a játékosságot kerestük. Harmincnégy színház programjai közül választottunk ki néhányat, a színészmesterség foglalkozásoktól a nyilvános próbákon és improvizációs játékokon át a kulisszajárásokig.
Színház magazin

„Molnár műveinek épségére figyelni fogunk a jogok lejárta után is”

Lukin Ágnes rendező, Molnár Ferenc dédunokája tette közzé saját álláspontját az általa csak „Delila-gate”-ként emlegetett esettel kapcsolatban.
Színház hír

Magyar előadás lett a legjobb egy fehéroroszországi fesztiválon

A Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Kamaraszínház közös Ványa bácsi produkciója nyerte a fődíjat a breszti 24. Belaja Vezsa Nemzetközi Színházi Fesztiválon.
Színház gyász

Elhunyt Ababi Csilla, a nagyváradi teátrum fiatal színésznője

A nagyváradi Szigligeti Színház 36 éves színésznője méltósággal és különleges erővel viselt, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el szeptember 16-án. FRISSÍTVE!
Színház hír

Bezárja tanodáját Gór Nagy Mária

Nem talált elég tehetséges diákokat, így már csak a kifutó évfolyamokat tanítja a róla elnevezett intézményben a színésznő.