Színház

Shakespeare, amikor magyar

2021.06.03. 10:30
Ajánlom
XVI. alkalommal rendezik meg a Gyulai Várszínházban június 28. és július 4. között a Shakespeare Fesztivál programsorozatát, idén a pandémia miatt (is), csak magyar társulatok részvételével, Shakespeare, amikor magyar alcímmel.

Szakmai körökben köztudott, a szélesebb közönségrétegek előtt talán nem annyira, hogy évtizedek óta a legtöbbet játszott szerző a magyar színpadokon Shakespeare. Az utóbbi években pedig talán minden korábbinál több előadás volt-van jelen színpadjainkon. A gyulai Shakespeare Fesztivál ezért 2021-ben ezzel a helyzettel akar számot vetni, arra a kérdésre keresi a választ, hogy

mit is kezd a mai magyar színjátszás Shakespeare műveivel, a fesztivál idején megrendezett tudományos konferencia is ezzel a kérdéssel néz majd szembe.

A fesztivál zárásaként a Gyulai Várszínház és dunaújvárosi Bartók Béla Kamaraszínház közös bemutatójaként láthatják majd a nézők Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba: Hamlear, a dán királyfiból lett brit király című darabját a Várszínpadon, Őze Áron rendezésében, Nagy Ervinnel, Koltai Róberttel, Sipos Imrével, Kovács Vandával a főbb szerepekben.

Dán királyfiból brit király: Nagy Ervin és Koltai Róbert főszereplésével érkezik a Hamlear

Kapcsolódó

Dán királyfiból brit király: Nagy Ervin és Koltai Róbert főszereplésével érkezik a Hamlear

A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház izgalmas vállalkozásba kezdett: összegyúrták Shakespeare két kultikus figuráját, hogy burleszk elemekkel átszőtt, igényes Monthy Python-szerű komédiát kreáljanak.

A Vígszínház Pesti Színháza a Lóvátett lovagokat, a Katona József Színház az Othello, a csíkszeredai Csíki Játékszín a III. Richárd előadását viszi el Gyulára. Idén is lesz kortárs táncszínházi Shakespeare-adaptáció: a Kulcsár Noémi Tellabor Társulat a Vihart állítja színre a Várszínpadon. Érkeznek Gyulára egyetemisták is Kaposvárról a Rómeó és Júlia című, Vidnyánszky Attila rendezte beavató, misszió jellegű előadásukkal, illetve a Városmajori Szabadtéri Színház produkciójaként a Pesti Magyar Színiakadémia diákjai is előadják az Ahogy tetszik továbbgondolását, kortárs versekkel, aktuális szövegekkel.

155783059_4257076010973505_3211358582766943101_o-144854.jpg

Lóvátett lovagok (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)

Három kortárs magyar szerző (Márton László, Vörös István, Tasnádi István) Shakespeare-jelenetének felolvasó-színházi előadása is látható lesz a Shakespeare 37 projektből. My Shakespeare songs címmel Cári Tibor és zenekara a Shakespeare-előadásokhoz írt korábbi, illetve a szonettekhez írt új zeneműveit adja elő majd egy kamaratermi koncert keretében. A fesztivál minden napján több rendezvényre kerül sor Shakespeare-hez kapcsolódóan, az utcaszínházi jelentektől, a kamaraszínházi előadásokon, filmvetítéseken, kiállítás megnyitón át a nagyszínpadi produkciókig. Idén is várja tudományos konferencia (előadók: Almási Zsolt, Fazekas Sándor, Fábián Annamária, Pikli Natália, Szőnyi György Endre) és Shakespeare korabeli gasztronómia is a nézőket a hét napos fesztiválon.

További információ és jegyvásárlás ide kattintva! >>>

Fejléckép: Nagy Ervin és Sipos Imre már a Hamlear olvasópróbáján is jól szórakozott (forrás: Gyulai Várszínház)

Támogatott tartalom.

Az összművészetiség jegyében telik a nyár Gyulán

Kapcsolódó

Az összművészetiség jegyében telik a nyár Gyulán

A járványhelyzet enyhülésével a Gyulai Várszínház is évadot hirdetett, a színes programkínálat mellett, ismét megrendezésre kerül a hagyományos Shakespeare Fesztivál, melyen az országban játszott kiemelkedő Shakespeare-előadásokat láthatja a közönség, valamint tematikus minifesztiválok is várják az érdeklődőket.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Bodó Viktor a függésről rendez előadást a 6SZÍN-ben

A karakteres színházi munkáiról ismert alkotó legújabb előadása a függőségekkel küzdők önsegítő csoportjainak mintájára készül és igaz történeteken alapul. A csoport című produkciót július 29-én mutatják be.
Színház hír

Kókai Tünde nyerte a Staféta Pályázat Fidelio-díját

Kókai Tündét A Négyszögletű Kerek Erdő Küldetés című rendezéséért díjazta a közönség, a legtöbb szavazatot Fodor Fanni és Török Tímea kapta az Otthon című előadásért. A harmadik helyen Kárpáti Pál végzett a Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak című produkcióval.
Színház ajánló

Fekete komédiával indul a nyári szezon a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

Június 7-én újra megnyílnak a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad kapui. A nyári évadot egy fekete komédiával indítja a szervező Csokonai Színház, amelyet a Zenthe Ferenc Színház visz el Debrecenbe az Országos Színházi Találkozó keretében.
Színház magazin

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Színház hír

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!