Színház

Shakespeare-minifesztivál a Margitszigeten

2014.06.20. 13:40
Ajánlom
Június 20. és 22. között a Margitszigeten a londoni Globe Színház június 21-ei Hamlet-előadása köré szerveznek tematikus programokat: többek között a Szentivánéji Slam Komédia című előadás, valamint - Sena és Ónodi Eszter előadásában - Shakespeare megzenésített szonettjei várják a közönséget.

A Budapesti Nyári Fesztivál rendezvényével Shakespeare születésének négyszáz ötvenedik évfordulóját ünnepli. A londoni Globe Színház vendégjátéka mellett családi programok, színházi előadások, kiállítások, világzene és jazz, öltözéktervek, jelmezek, továbbá vásári hangulat és gasztronómiai meglepetések is várják az érdeklődőket Szent Iván éjszakájának hétvégéjén. Június 20-án este megnyitják a Visual Art Galéria Shakespeare-előadásokat bemutató kiállításait, majd a Szentivánéji Slam Komédia című produkció látható. Az alkotók a slam poetry műfajában új szövegként írják meg és adják elő Shakespeare Szentivánéji álom című drámájának parafrázisát, amely felidézi a történet legfőbb pontjait, fordulatait. Az est egy verses, élőzenés színházi (divat)bemutató egy tucat slammerrel Keszég László rendezésében, az Amoeba zenekar közreműködésével, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jelmeztervező hallgatóinak jelmezeivel. A Szabad Tér Színház megbízásából a Slam Poetry Budapesttel közösen készülő produkció egy alkalommal látható a Budapesti Nyári Fesztiválon a Víztorony udvaron.

Június 21-én délelőtt interaktív meseszínpad és reneszánsz mesefoglalkoztató várja a gyerekeket, este a Globe Színház vendégjátéka, a Hamlet látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Shakespeare születésének négyszáz ötvenedik évfordulójának alkalmából a londoni Globe Színház nemzetközi turnéra indult az áprilisban Dominic Dromgoole, a társulat művészeti vezetője rendezésében bemutatott Hamlet előadással. A produkció Shakespeare egyik leggyakrabban játszott drámájának akasztófahumorát hangsúlyozza, középpontba állítva nyelvezetének páratlan gazdagságát és leleményességét. A színészek egy csaknem üres színpadon adják elő a történetet, ugyanúgy a szó erejével teremtve meg a cselekmény közegét, ahogy Shakespeare idejében is történt. Az előadás után a Bordó Sárkány Régizene Rend koncertjén vehetnek részt az érdeklődők. A zenekar elsősorban középkori világzenét játszik, a műfajnak hazánkban szinte egyetlen képviselője. Repertoárjában Európa dalai mellett a középkori magyar énekek és táncok is megtalálhatóak.

Június 22-én reneszánsz délelőtt és reneszánsz mesefoglalkoztató várja a fesztivál látogatóit, délután Mándy Ildikó Társulata lép fel, valamint az És Rómeó és Júlia című produkció, Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter előadása látható a Margitszigeti Víztoronynál. Este Sena Dagadu, Ónodi Eszter és W.H. koncertje hallható: Shakespeare-szonettek és dalok hangzanak el angol és magyar nyelven a margitszigeti Víztorony udvaron. A W. H. formáció Márkos Albert csellista-zeneszerző kezdeményezésére alakult azzal a céllal, hogy William Shakespeare szonettjeit és dalait megzenésítsék.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

A végzet asszonya élete végéig díva maradt

A magyar femme fatale emigráns éveiben ritkán mutatkozott, nem járt társaságba - saját, régi filmjei viszont hipnotikus erővel hatottak rá.
Klasszikus

Zaklatási botrány rázza meg a finn Sibelius Akadémiát

Egy finn lap szerint a helsinki zeneművészeti akadémia működéséhez tartozik a szexuális zaklatás és a növendékek megalázása.
Plusz

Megalakult a Nemzeti Kulturális Tanács

Megtartotta alakuló ülését az Országgyűlés által tavaly decemberben kihirdetett törvény alapján életre hívott testület.
Klasszikus

Börtönbe megy a nyugdíjas, aki túl hangosan hallgatott komolyzenét

A liverpooli nyugdíjas, aki túl hangosan hallgatta a ClassicFM-et, azt mondta a bírónak, verjék csak láncra. Huszonnégy hétre tették hűvösre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Hogyan lett nagy író Bereményi Géza?

Mitől lesz valaki nagyformátumú író? Van rá recept? Vagy ez egy eleve elrendelés? Bereményi Géza esetében a legnagyobb játékos, maga az élet determinálta a sikert. Vagy a Teleki téri piac. Önmagáról, az Eldorádóról mesélt Huszárik Katának a JaSzalonban.
Színház interjú

„Érződik a darabon, hogy színész írta” – Interjú Brasch Bencével

Zach Braff fekete komédiáját, a Minden nagyon jó lesz című darabot tűzi műsorra az Átrium. Idegenek az éjszakában, egy elhagyott tengerparti nyaralóban. Poénos bemondásoktól, egymás zrikálásától jutnak el odáig, hogy színt valljanak magukról. A harmincötödik szülinapján végzetes lépésre készülő „házigazda” szerepét Brasch Bence alakítja.
Színház hír

Házastársi pingpong a Belvárosi Színházban

Stefan Vögel fordulatokban gazdag párkapcsolati vígjátéka Rába Roland rendezésében, Debreczeny Csaba, Szávai Viktória, Mészáros Máté és Járó Zsuzsa előadásában látható február 19-től.
Színház interjú

Ki milyen jövőt képzel el a Szabad Tér Színháznak? – Az aspiránsokat kérdeztük

Hárman adtak be pályázatot a Szabad Tér Színház vezetésére: Bán Teodóra jelenlegi ügyvezető mellett Benkő Nóra színművész és Somogyi Szilárd rendező. Lapunk megszólaltatta a három jelöltet.
Színház hír

Tom Stoppard utolsó színművét díjazza a PEN

Tom Stoppard brit színműírót is kitünteti márciusban a PEN America irodalmi és emberi jogi szervezet.