Márpedig fagyit kínáló vendéglátóhelyből rengeteg van, szinte minden sarkon tábla hirdeti a kézműves édességeket, így ha nem vigyázunk, könnyen törzsvendégek lehetünk például a Black Sheepnél, ahol a sétálókehelybe annyi féle fagyit választhatunk, amennyit nem szégyellünk. A sütik mekkája persze a Százéves Cukrászda, amely nevét onnan kapta, hogy Magyarország második legrégebbi cukrászdájaként 1840 óta üzemel.

Százéves Cukrászda (Fotó/Forrás: Vass Antónia)

Sokan megfordultak itt az idők folyamán, a szemben lévő épület falán például emléktábla hirdeti, hogy a boldoggá avatott Apor Vilmos azon a plébánián szolgálta Istent és az embereket.

Az emlékházzá alakított épület fogadóterébe lépve nemcsak a Himnusz keletkezésébe nyer betekintést a látogató, a falon végigfutó idővonalon és a szobákban az Erkel család története elevenedik meg. Órákig lehetne itt időzni, de ha eljön délután, akkor irány a színház. A helyszín ezúttal is a Világóra, a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei a szombati előadásból adnak ízelítőt – ahogy teccik.

A pár perces bemutatóból is látszik, hogy a közönség nem a hagyományos Shakespeare-művet látja majd, sokkal inkább egy továbbgondolást, ami eredeti, dinamikus és nagyon mai, Netflix-sorozatokkal, Instával és bonyolult szerelmi kapcsolatokkal. Mindez pedig táncban, dalban és rapben elbeszélve.

A Pesti Magyar Színiakadémia Ahogy teccik című előadásának utcaszínházi változata Gyulán (Fotó/Forrás: Vass Antónia)

Közben a könyvtárban drámapedagógiai programmal egybekötött workshop zajlik kritikusoknak és fiataloknak, a Kamaraterem előterében pedig régi Shakespeare-feldolgozásokat vetítenek. Ugyanitt kiállítás is van, az OSZMI támogatásával legendás színházi plakátok között sétálhatnak a látogatók.

Mialatt a Világóra körüli teret betölti a ritmusosan skandált „színház az egész világ”, az internet népe felveti a kérdést, hogy miért is van szüksége Gyulának Shakespeare Fesztiválra, és arra a modern aktualizált színjátszásra, ami letaszította a piedesztálról a klasszikus formákat.

A kérdésre nem érkezik megnyugtató felelet, Shakespeare létjogosultságára pedig leginkább az unásig ismételt közhelyekkel lehet jól felelni: olyan alapvető emberi viszonyokat, érzéseket és problémákat vázol fel, amelyek mindenkor aktuálisak. „Shakespeare örök.” – Újabb közhely, de igaz.

Az este a Csíki Játékszín III. Richárdjával zárul, ami a tervezetthez képest kicsit hosszabbra nyúlik, ugyanis csak a helyszínen derül ki, hogy a műsorfüzetben közölttel ellentétben az előadás nem másfél, hanem háromórás lesz.

Az első sokkot gyors újratervezés követi – így jár, aki a hazautazás előtti este még nem pakolta be a bőröndjét –, ám kár idegeskedni, ideje átadni magunkat a drámának.

A Csíki Játékszín III. Richárd című előadása a gyulai Shakespeare Fesztiválon (Fotó/Forrás: Gyulai Várszínház / Facebook)

Már a terembe lépve látszik, hogy a történet a jelenünkben játszódik (vagy legalábbis egy ahhoz nagyon hasonló párhuzamos univerzumban), a kivetítőn először a takarásban készülődő színészek, majd egy közösségi oldal képe villan fel, a „technikai stáb” egy esemény közvetítésére készül. Élő bejelentkezés az interneten, mintha az elmúlt másfél év peregne vissza. Mi, a szerencsés „kiválasztott nemesek” persze élőben is nézhetjük a koronázást, amin megjelenik Richárd és kegyetlenül a néző szemébe néz: „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek”.

Valóban az lesz, a legaljasabb, aki csak lehet. A rendező – a tapsrendnél lábszárközépig felhúzott piros zokniban színpadra futó Vladimir Anton – azonban szakít a sztereotípiákkal. Richárd ebben a feldolgozásban testileg nem torz, csak néha, szóban érzékelteti önnön csúfságát, ármánykodásai azonban nem kevésbé hatásosak.

Az előadás alapvetően szépen ötvözi a modern technikát a klasszikussal, a mindent látó kamera végig vezeti a néző figyelmét és keretbe foglalja az előadást. Néha azonban a jelen színrevitele a játék rovására megy, és tartalmatlan paródiává válik a folyamatos szelfizés, vagy elvonja a figyelmet a kimondott szavakról. Hová lett a híressé vált mondás: „Országomat egy lóért”? Vannak azonban egészen bravúros megoldások:

Eközben szóba kerülnek olyan népszerű témák, mint az Y-generáció előző idősebbekhez való viszonya, de az előadás ad annyi szabadságot a színészeknek, hogy a közvetlen aktualitásokra is reflektáljanak: Richárd egy Gyulai Várszínházas műsorfüzettel a kezében sétál ki a színről az első felvonás végén azon morogva, hogy milyen hülyeség azt írni a III. Richárdhoz, hogy „egy óra harminc perc, szünet nélkül”.

A darab végén a kijáratnál ezúttal is Shakespeare-idézettel várnak, én ezzel búcsúzom Gyulától:

Fejléckép forrása: Vass Antónia / Fidelio