Nemcsák Károly, a színház igazgatója az évadnyitó sajtótájékoztatón örömmel jelentette be, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztériummal kötött megállapodásnak köszönhetően a színház működése a következő öt évre biztosított – áll a József Attila Színház közleményében.
A színház névadója, József Attila születésének 120. évfordulójára kiírt drámapályázatra 58 pályamű érkezett. Az egyik díjazott darabot, Varga Lóránt Nem én kiáltok című művét szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján mutatják be a Gaál Erzsébet Stúdióban. A rendező, Hargitai Iván elmondása szerint
a darab különösen fontos a fiatal közönség megszólításában.
A kortárs történet különleges formanyelven, a mai Magyarországon játszódik. Az előadás a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Zeneakadémia és a Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak közreműködésével készül – egy igazán friss, fiatalos, energikus produkció ígérkezik.

Nemcsák Károly és Földes Eszter a József Attila Színház évadhirdetésén (Fotó/Forrás: Kállai-Tóth Anett / József Attila Színház)
Szeptember 26-án debütál a Shrek, a musical, amely Jeanine Tesori zenéjével és David Lindsay-Abaire szövegével világszerte hatalmas sikert aratott. Az előbemutatót a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják, a rendező Szente Vajk szerint a darab az önelfogadás, a szeretet és a barátság erejéről szól.

Kapcsolódó
„Bárki lehet ogre a saját életében” – a Margitszigetre érkezik a Shrek, a musical
A Shrek, a musical szabadtéri bemutatóját augusztus 1-én és 2-án láthatja a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A produkció izgalmas szereposztásban, fülbemászó dallamokkal és az ogretörténet ismert és szeretett figuráival „igazi zöld otthonra” talál a Margitsziget fái között.
November 22-én tűzik műsorra Ray Cooney és Michael Barfoot Az államtitkár asszony félrelép című bohózatát, melyet Kovács Lehel rendez. A színpadra állítás különlegessége, hogy ez lesz az első Cooney-darab, amit Kovács rendez, valamint Földes Eszter is először dolgozik a József Attila Színház társulatával.
A 2026-os év első premierje február 14-én lesz: ekkor mutatják be Vajda Katalin és Fábri Péter zenés vígjátékát, Anconai szerelmesek a Balatonon címmel, Szulák Andrea főszereplésével. A rendező, Hargitai Iván szerint a darab egy könnyed, szellemes történet,
amely az 1989-es Balaton partjára repíti a nézőket.
Március 28-án kerül színre Fedőneve: Kobra, Ivan Kušan és Tasnádi István zenés krimikomédiája. A Balkánon, a kilencvenes években játszódó előadást Lengyel Ferenc rendezi, aki szenvedéllyel és mély játékkal teli produkciót ígér. A címszerepet Cserna Antal alakítja.
Fejléckép: Nemcsák Károly, Hargitai Iván és Lengyel Ferenc az évadhirdetésen (fotó/forrás: Kállai-Tóth Anett / József Attila Színház)