Színház

Sikeres évadot zárt a Gyulai Várszínház

2021.08.25. 15:30
Ajánlom
A Gyulai Várszínház Művészeti és Társadalmi Tanácsadó Testülete augusztus 19-ei évadzáró ülésén értékelte az 58. évad programjának megvalósítását. Erről dr. Elek Tibor igazgató és dr. Görgényi Ernő polgármester tájékoztatta a sajtó munkatársait. (X)

Elmondásuk szerint a testület tagjainak egyöntetűen az volt a véleménye, hogy a Gyulai Várszínház történetének leggazdagabb, legsokszínűbb, legtartalmasabb, s egyúttal – a nézőszámot, a jegyárbevételt, a szakmai visszajelzéseket és közönségvéleményeket tekintve – a legsikeresebb évadát tartotta meg ezen a nyáron.

Június 25. és augusztus 19. között, 55 nap alatt csaknem 60 programot valósítottak meg.

Még előtte, június 5-én Grand Opening címmel nagyszabású komolyzenei koncertet rendeztek (a Művészeti Fesztiválok Szövetségével karöltve, egy országos akció részeként) a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar és a Gyulai Erkel Vegyeskar részvételével. A színház vezetése a magyar színházi kultúra gazdagságát, sokszínűségét, legkülönbözőbb értékeit kívánta bemutatni a gyulaiaknak, az ott tartózkodó üdülővendégeknek és a kulturális turizmus híveinek. Az Összművészeti Fesztiválprogram során a legváltozatosabb műfajokban, a legkülönbözőbb érdeklődésű és legkülönbözőbb korosztályú közönségréteknek kínáltak minőségi művészeti élményeket.

Hat fesztivált bonyolítottak le: Shakespeare Fesztivál, Erdélyi Hét, Szabó Magda Napok, Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál, Vár Blues Fesztivál, X. Irodalmi Humorfesztivál.

Öt, a felolvasó-színházi előadást is számítva hat bemutatót valósítottak meg, abból négy kortárs magyar művek ősbemutatója volt.

Négyet koprodukciós partnerekkel közösen (Hamlear, Két úr szolgája, Két Hold világa, Az ajtó), egyet, a Mi lennék nélküled? című darabot és a felolvasó-színházi előadást (Shakespeare 37-ből három) saját fejlesztésben.

Emellett voltak történelmi drámák, kortárs színjátékok, musicalek, vígjátékok, gyerek-, illetve családi darabok, bábelőadás, kortárs táncszínházi előadások, komolyzenei előadások, népzenei, világzenei, blues koncertek, lemezbemutató koncert-színház, vígopera, moralitás-játék, utcaszínházi előadások, tudományos konferenciák, könyvbemutatók, kiállítások. Diákok, fiatal kritikusok számára két fesztiválon, a Shakespeare Fesztiválon és az Erdélyi Héten is rendeztek workshopokat.

Két tudományos konferenciát rendeztek meg: a Shakespeare Fesztiválon és a X. Irodalmi Humorfesztiválhoz kapcsolódva. Két könyvbemutatót tartottak, melyeken a Hamlear, Az ember tragédiája és Visky András: Mire való a színház? című kötetéről beszélgettek.

A Hamleart a színház adta ki a Gondolat Kiadóval közösen.

Két kiállítást rendeztek meg a Kamaraterem előcsarnokában: Magyar Shakespeare-előadások a múltból címmel plakátkiállítást és egy Szabó Magda-fotókiállítást.

Nívódíjak odaítéléséről is döntött a testület, mely döntés a Gyula Város Képviselő-testületének jóváhagyása után válik hivatalossá.

Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Várszínház által alapított Sík Ferenc-díj:
Szabó K. István rendezőnek, Szabó Magda: Az ajtó című regényéből készített színpadi adaptáció invenciózus, az eredeti mű szellemiségét, értékeit korszerű módon közvetítő előadás létrehozásáért, megrendezéséért.

Gyula Város Önkormányzata által alapított Havasi István-díj:
Őze Áron rendezőnek Győrei Zsolt–Schalachtovszky Csaba Hamlear című darabjának eredeti és kiemelkedő színvonalú megrendezéséért.

A Gyulai Várszínház által alapított Őze Lajos-díj:
Szilágyi Enikő színművésznőnek a Mi lennék nélküled? című előadás létrehozásáért és kiemelkedő színvonalú színművészi előadásáért.

A Gyulai Várszínház leghűségesebb nézője címet 2021-ben jegyvásárlásai alapján dr. Felföldi Margit érdemelte ki.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Nézők a Gyulai Várszínház egyik előadása előtt (forrás: Gyulai Várszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Lélek és hitelesség a muzsikálásban – Keller András és Pierre-Laurent Aimard a Concerto Budapest turnéja kapcsán

Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.
Könyv

Válogatás az idei Könyvfesztivál programjaiból

Mások mellett Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Nádasdy Ádám, Christine Leunens és Clara Dupont-Monod is a Könyvfesztiválon mutatja be új könyvét. Szubjektív válogatásunkban számos izgalmas programot ajánlunk. 
Zenés színház

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Klasszikus

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.
Klasszikus

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Markó Róbert a veszprémi Kabóca Bábszínház új igazgatója

Markó Róbert íróként, rendezőként és dramaturgként is többször megfordult már a Kabóca Bábszínházban, amelynek október 15-től látja el igazgatását.
Színház ajánló

Egy autista zseni és az alma szimbolikája – A Kódfejtő a 6SZÍN-ben

Alan Turing tragikus életéről Benoit Solès francia színész írt színdarabot, ami évek óta nagy siker Franciaországban és már Budapesten, a 6SZÍN-ben is.
Színház hír

Rendhagyó Tartuffe-előadással lesz jelen a Comédie Francaise a 10. MITEM-en

Tíz ország huszonegy előadása, köztük a párizsi Comédie Francaise Tartuffe-produkciója lesz látható a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szeptember 30. és október 23. között a Nemzeti Színházban.
Színház magazin

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.