Soha nem fogsz tudni másképp levest főzni – beszélgetés Gál Réka Ágotával és Zsurzs Katival

Szeptember 26-án debütál a 6SZÍNben a Koloniál, a Kovács-ikrek (azaz Kovács Viktor és Kovács Dominik) legújabb színpadi műve, melyet Szilágyi Bálint rendez. A szerzőpáros nem ismeretlen a 6SZÍN közönsége számára: Ecsedi Erzsébet monodrámáját, a Mintapintyet is ők jegyzik, a Koloniál egy meglévő amerikai darab átdolgozása, amely a magyar vidék környezetébe helyezi egy, saját környezetét soha el nem hagyó idős asszony és egy világjáró fiatal lány találkozását. A készülő előadás két szereplőjével, Zsurzs Katival és Gál Réka Ágotával beszélgettünk.

Ismertétek előzetesen az anyagot, a Koloniált?

Zsurzs Kati: Tulajdonképpen Tímár Évának köszönhetjük a darabot. A Kovács ikrek átiratának eredetije ugyanis a Grace and Gloria, amit Évi éveken át játszott, és hatalmas szerepe volt – imádta. Olyannyira, hogy még kellékei is megmaradtak az egykori előadásból. Azt mondta, hogy Grace szerepét nekem mindenképp el kell játszanom. Megkaptam tőle a régi példányát – fantasztikus darab, össze-vissza van firkálva, szinte ki sem lehet belőle hámozni a szöveget. A 6SZÍN egyik vezetőjének, Kerekes-Katz Petrának is megtetszett az ötlet, de kicsit porosnak találta ezt a ’80-as években született darabot. Egyébként nagy megkönnyebbülés volt számomra, ugyanis én is ezt éreztem – istenien van megírva, de valahol kiszámítható.

Jól döntött Petra, hogy odaadta a Kovács ikreknek, hogy írjanak ez alapján valami újat. Egyébként ekkor ismertem meg őket – fantasztikus két pasi!

Mai és hazai környezetbe ültette a történetet a szerzőpáros, mennyire lett tipikusan magyar?

ZsK: Hogy mennyire lehet „tipikus”, azt nem tudom megmondani, de lényeges, hogy nem egy amerikai asszonyról és nem amerikai vidékről van szó. Ugyanakkor rettentő sok a hasonlóság. Például Réka karaktere, Fruzsi itt is szociális gondozó, viszont az eredeti felállással ellentétben önkéntesen szeretne segíteni az idős nőnek, nem pedig hivatásból. A Koloniál lényegében ugyanúgy a magány témáját dolgozza fel, csak a mai magyar vidék környezetében.

Réka, te ismerted a Kovács ikrek munkásságát?

Gál Réka Ágota: Korábban nem olvastam tőlük semmit, de tudtam róluk. Az egyetemen Hegedűs D. Géza tanár úr – az osztályfőnököm – mindig nagy áhítattal beszélt róluk. Én most találkoztam először a szövegükkel, és nagyon tetszik.

Volt már részed kétszereplős előadásban, milyen nehézségei vannak?

GRÁ: Nyilván egyrészt a szövegmennyiség, de esetemben inkább az az érdekes, hogy még nem volt lehetőségem ennyire tapasztalt emberrel, és ilyen közelségben együtt dolgozni. Kati mögött rengeteg tudás és tapasztalat van, ezáltal nagyon megtisztelő felkérés volt Kerekes-Katz Petrától és Földvári Pétertől, hogy A csoport után azt gondolták, megfelelő partnere leszek. Az egészet tanulásnak fogom fel: pályakezdőként iszonyat sokat számít, hogy láthatom, hogyan gondolkodik, próbál Zsurzs Kati. Visszatérve az eredeti kérdéshez: most tapasztalom meg igazán, milyen az, amikor tíztől kettőig csak ketten vagytok a színpadon, csak veletek foglalkozik a rendező – amit én egyébként nagyon szeretek. De mindez brutálisan igénybe veszi az embert. Nincs kiengedés, nincs pihenés.

ZsK: Hamarabb elfáradunk, viszont gyorsabban is telik az idő.

Mindketten először dolgoztok együtt az előadás rendezőjével, Szilágyi Bálinttal, milyen vele a munka?

GRÁ: Bálint nagyon emberien áll hozzá dolgokhoz, és ettől én színészként felszabadultnak érzem magam, mert azt gondolom, hogyha valaki támogat és figyelmes, akkor jobban meg tudok nyílni.

ZsK: Igen, ő empatikus típus, és nagyon érzékeny, ezt lehet látni az instrukcióiból is, olyan helyesen, finoman terelget. Meg érdekes, hogy olyanokat is kihall a szövegből, ami lehet, hogy eszünkbe sem jutna. Másképp, „férfifüllel” hall meg dolgokat.

GRÁ: Őt kifejezetten érdekli, hogy mi, nőként hogyan látjuk a dolgokat,

Mennyire tudtok azonosulni a karaktereitekkel?

ZsK: Terike nem egy mufurc alkat, de megvan a maga zárt világa: mindenféle tragédia történt az életében, mégis próbál nyitni valamennyire. Sok mindenről szól ez az anyag, a kapcsolatteremtésről, két generáció találkozásáról, az elmúlásról, az emlékeinkről. Ha nem is vagyok még annyira idős, mint a szerep, azért már foglalkoztatja az embert, hogy az élet mégiscsak véges. Érdekes, hogy fél éven belül nekem ez a második ilyen szerepem. Talán valami miatt vonzom ezt a témát.

A darab Terike otthonában játszódik?

ZsK: Igen, nálam vagyunk otthon, és ez valamennyire megnehezíti Réka dolgát, mert az ő karakteréről alapvetően kevesebb derül ki. Csak jelzések vannak arról, hogy Fruzsi miből menekült ide, ebbe a faluba. Persze, úgy fogjuk csinálni, hogy megmutatjuk mindkét szereplő életét, hiszen ez a találkozás egyaránt kulcsfontosságú számukra.

GRÁ: Igen, meghatározó pillanatról van szó, ahol

Például én mostanában rengeteget gondolkodom azon, hogy bár Fruzsihoz hasonlóan én is szeretek másokról gondoskodni, mégsem tudom, képes volnék-e ennyire önfeláldozó lenni. Ez a lány a kusza élete elől gyakorlatilag ebbe a faluba menekül, és azt a gondoskodást kezdi megadni valakinek, amit ő sosem kapott meg. Fruzsi számára talán valamiféle cél is, hogy bebizonyítsa, egyrészt létezik teljesen önzetlen segítségnyújtás, másrészt valakinek igenis őrá van szüksége. Szép párhuzam, hogy a féléves kisfiam mellett az életem jelenleg szinte csak a gondoskodásról szól, mégis őszintén nem tudom, képes lennék-e akkora áldozatokra valakiért, mint Fruzsi. Ilyen szempontból föl is nézek a karakteremre. Közben meg abszolút rokon bennünk az állandó kíváncsiság minden, de főként a másik ember iránt.

Nagyon speciális helyzetben vagy, hiszen még mindig pályakezdő színésznő vagy, mégis gyermeket vállaltál. Milyen így visszatérni a színpadra?

GRÁ: Nehéz. Tele vagyok ellentmondásos érzésekkel. Bár a terhesség alatt már nagyjából tudtam, hogy vissza szeretnék térni, a gyakorlatban sokszor gondot jelent valóban a munkára koncentrálni, hiszen állandóan a kicsire gondolok. És hiába tudom, hogy jó emberekkel, a családdal van, lehetetlen, hogy tíztől kettőig ki tudjam zárni a fejemből. Rendszeresen átfut az agyamon, hogy vajon ő hogy van, most mit csinál, ha szünet van, egyből írok, hogy mi újság, alszik-e, jól van-e. De őszintén örülök, hogy visszajöttem, mert tudom, hogy nekem nem tett volna jót, ha sokáig otthon maradok. Azt hiszem, sikerült megtalálni a középutat,

Ezzel persze sok ember vitatkozik, többen azt mondták, maradjak otthon három évig is akár, hiszen mindenki emlékezni fog rám. De ez szerintem nem így van.

Visszatérve a Koloniálra, milyen hangvételű előadásra számítsunk? A Kovács ikrek nevét hallva elsőre a humor juthat az eszünkbe.

ZsK: Meg kell találni benne a humort, van is, de nem olyan, hogy a hasadat fogod a röhögéstől. Ennél ez finomabb. Nem vicces nyilván, mert egy haldokló asszony és egy fiatal lány beszélgetése nem lehet felhőtlenül szórakoztató. Láttam már kacagtató vígjátékot az elmúlásról, de ez nem az lesz. Ugyanakkor az életben is rengeteg olyan apró dolog van, amin az ember nevetni, mosolyogni tud, és azt gondolom, ezekre a helyzetekre nagyszerűen épít az anyag. Talán nem sírva, de nem is röhögve áll föl a néző egy ilyen előadás után, hanem valami ismerősség érzetével. Még nagyon az elején vagyunk, de hát az alapanyagból süt, hogy milyen: amolyan édes-bús. Remélem, hogy szeretnivaló lesz, hogy tudunk vele adni is valamit, pont, mint a dráma szereplői. Lehet, hogy Fruzsi hazamegy abból a faluból, de a találkozás örökre megmarad neki, soha nem fog tudni másképp levest főzni…

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Gál Réka Ágota és Zsurzs Kati a Koloniál olvasópróbáján (fotó / forrás: Szkárossy Zsuzsa / 6SZÍN)