Sok kis jelenlét – a Büszkeség és balítélet Kecskeméten

Mivel egy éve sincs, hogy a Vígszínház előadása kapcsán egy rövidebb írást szenteltem egy színpadi Büszkeség és balítéletnek, megkockáztatom, nem nagy bűn saját magamat idézni. Végtére is, most sem gondolok radikálisan mást erről az anyagról, ugyanazzal az enyhe kétkedéssel ültem be a kecskeméti kamaraszínházba, mint egykor a Szent István körúti nagy épületbe: „az rendben van, hogy ikonikus műről van szó, de mégis mit mondhat a jelenben ez a hozománymizéria, naiv álmodozás, ez a vérszegény férjhezmenősdi?” Azt kell mondjam, hogy Pelsőczy Réka rendezése erre kifogástalan választ adott. A kecskeméti Büszkeség és balítélet nemcsak mint Austen-adaptáció jó, hanem egy igazán szerethető alkotás is.

Kerettörténetünk egy színházi próba, mindig necces az ilyen metaszínházi helyzet, a rendező és Perczel Enikő dramaturg szövegében mégis minden a helyén: látszólag civil, személyes beszélgetések indítják el az előadást, és kisebb-nagyobb amplitúdókkal, de szinte végig jelen van valamennyi színpadon kívüliség-érzet. Sokat lendít ez az ismert Austen-művön, kvázi lehozza a földre: a Büszkeség és balítélet úgy lesz ma is érvényes történet, hogy semmit nem veszít könnyed bájából, szarkasztikus humorából.

Kovács Panka és Antóci Dorottya a Büszkeség és balítéletben (Fotó/Forrás: Benkő Emese / Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)

A társulat jelentős hányada részt vesz az előadásban, ez nem meglepő, hisz önmagában a Bennet-família hét főt jelent, aztán ott a szélesebb pereputty, a lehetséges kérők, tisztek és egyéb szereplők. A rendezés végig mindenkire épít, Tihanyi Ildi esztétikus, könnyen átrendezhető díszletét az egész csapat mozgatja, és bár ez nem igényel színészi teljesítményt, a „sok kis jelenlét” összeadódik. Megvan ennek a működésmódnak a vizuális megfelelője is: a plafonról villanykörték lógnak alá pislákoló fénnyel –

Egyrészt abban rejlik a kecskeméti előadás ereje, hogy egytől egyig szeretik a játszók, közös üggyé válik, és nem rutinból megy, másrészt pedig valami hatványozott természetesség, hétköznapiság jellemzi. Nem tudom, mi segíti ennyire az összhatást: a tér szellőssége, a visszafogott fények, Bocsárdi Magor finom aláfestőként működő zenéje vagy pont az, hogy bármikor jöhet egy félcivil kiszólás, hiszen amit látunk, az elméletben egy próba… De talán nem is fontos, a lényeg inkább az, hogy egy felszabadított lányregény elevenedik meg a Kelemen-kamara színpadán, esetlen és tiszta karakterei nem romantikus alakok, hanem hús-vér emberek.

Orth Péter és Kovács Panka a Büszkeség és balítéletben (Fotó/Forrás: Benkő Emese / Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)

Édes ez a világ, de nem hamis. Sokat dob rajta, hogy nem akar autentikus lenni. Megjelenik a régenskorszak Angliája, az empire-kosztümök azonban telített színekben pompáznak (jelmez: szintén Tihanyi Ildi), némileg kizökkentve a György-éra miliőjét. Aztán ott vannak a jópofa gegek: például a Bennet család körül szorgoskodó Mrs. Hillt a nőiességgel nem vádolható Cselóczki Tamás alakítja, aztán visszatérő bioelem egy aranyos kis corgi.

A sztorit talán nem kell részletezzem, inkább a hangsúlyok izgalmasak: Kovács Panka alakításában a főszereplő Elizabeth nem annyira élesnyelvű, inkább egy roppant érzékeny, de tisztafejű fiatal, játékában leginkább az fogott meg, hogy maximálisan elhittem, ő a családot összetartó erő, aki testvéreiért bármire képes. Elizabeth figyelmét – picit hasonlóan Jane Austen Emmájához – leginkább mások boldogulása köti le, nem a sajátja, emiatt nem veszi észre (vagy komolyan) Mr. Darcy félszeg közeledését. Érdekes, hogy most először láttam Mrs. Bennetet „kisiklott Elizabethként”, Csapó Virág megformálásában az édesanya nem pusztán egy komikus karakter, hanem kontrollmániás mama, aki annyira meg akarja oldani a család életét, hogy megfeledkezik minden illemről. Temperamentumos és szórakoztató páros a szülőké, Fazakas Géza Mr. Bennetje már rég beletörődött abba a sorsba, amelyet felesége kiosztott számára, ironikus kiszólásai mindig jókor érkeznek az előadás sodrában.

Jelenet a Büszkeség és balítéletből (Fotó/Forrás: Benkő Emese / Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)

A lányok Bennet papát őszítő közege prímán működik: Balázs Zsófia játssza a tudálékos, koravén Maryt, van egy kis magánszáma a Bingley-báljelenetben, ahol megmutatja, hogyan kell jól rosszul énekelni. Aztán ott van a két csitri, Kitty (Gajári Nóra) és Lydia (Zombori Norka), mindketten a kecskeméti színház ifjúsági műhelyéből, a Nemzeti Dobogóból. Merész választás volt ezt a két szerepet valóban ennyire fiatal lányokra bízni, nem mellesleg jó tudni, milyen erős muníció van Kecskeméten. Attól, hogy Lydia nagyra nőtt gyereknek néz ki Mr. Wickham kezében, jóval súlyosabbnak tűnik ez a lányszöktetős eset, amelyről a nővér, Kitty valójában tudott is.

Antóci Dorottya visszafogott, jólelkű Jane-je remek párt alkot Lakatos Máté kissé suta Mr. Bingleyjével. Nekem nagyon tetszik, hogy pont rájuk esett a választás, mindkét színészben van valami romlatlan kamaszosság, igazán lehet nekik szurkolni. Itt említeném meg az előadás mozgáskultúráját, amely ugyancsak a már érintett természetesség hatását erősíti. A sokszor szabálytalan gesztusok, bénázások, ügyetlenkedések és hangsúlyosan Bodor Johanna koreográfiája mind egyfajta rutintörés. A keringőbe például mindennapi mozdulatok vegyülnek, a kialakuló báljelenet bohókás és gyermeki, szándékoltan nem „upper class”. Könnyedén megértjük a karótnyelt Caroline Bingley ellenszenvét a számára faragatlan közeggel szemben. Szabó Dorottya viszi a kellemetlen lánytestvér szerepét, konzekvensen képviselve a karakter igazságát, nem gonosz, csak kíméletlen.

Jelenet a Büszkeség és balítéletből (Fotó/Forrás: Benkő Emese / Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)

Az előadás abszolút nyertese a vendégként érkező Dino Benjamin, aki Collins tiszteletes szerepében karikára játssza magát. Már az első jeleneténél, amikor szétocsmánykodja Benneték családi asztalát, összesúgnak a nézőtéren: „ki ez a színész?” Bár még jó pár előadás vár rám az évadban, megkockáztatom, hogy az egyik legjobb férfi epizódalakítás az övé. Dino nem kaphatott volna jobb partnert a Kecskeméten másodszor játszó fiatal tehetségnél, Juniki Noéminél (Charlotte Lucas), aki odaadó és szenvedélytelen társa lesz a mindenki által kikosarazott férfinak. Kettejük játékát is szerettem, de ugyanúgy emlékezetes Danyi Judit veszedelmes dámája (Lady Catherine), Mechle Christian vonzó gazember Wickhamje, a Mrs. Gardinert vivő Hajdú Melinda, valamint a Mrs. Hillsből visszaférfiasodó Cselóczki Tamás (Mr. Gardiner).

És akkor maradjon a végére a főpáros férfi tagja: én úgy láttam, Orth Péternek jól jött ez a Mr. Darcy. Kecskeméten ő már mindenféle hősszerelmest eljátszott, miközben hanghordozása, energiái sokkal összetettebb karakterekre predesztinálják. És most igazán a helyén van, ebben a szokatlanságban. Nemcsak különc, hanem igazi barát, a jelenet, amikor Bingley-t lánykérőbe kíséri, egyszerűen imádnivaló. Elizabethnek tett nagy szerelmi vallomása pedig nem is valósulhatna meg kínosabban, eredménye pedig nem szerelem, hanem szembesülés: két, magát felvilágosultnak tartó büszke lény végre elismeri, hogy az előítéletei rabja.

Orth Péter és Szabó Dorottya a Büszkeség és balítéletben (Fotó/Forrás: Benkő Emese / Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)

Igazán színészközpontú előadás a kecskeméti Büszkeség és balítélet. Hovatovább, más miatt nem is érdemes elővenni Jane Austent, ha nem azért, hogy egy happy enddel végződő, több korcsoport számára is befogadható, de játékban sok izgalmat kínáló előadás legyen a repertoáron. Bárhogy keresem, nem találok hibát benne, nyugodt szívvel ajánlom bárkinek, én, akit az angol szerző legtöbb műve, de még Colin Firth vizes, fehér inge is hidegen hagyott...

Fejléckép: Jelenet a Büszkeség és balítéletből (Benkő Emese / Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)