Az élet nem is olyan nehéz, csak már nagyon rossz a híre. Származhatna ez az idézet mondjuk Parti Nagy Lajostól, de nem, nem tőle való. Tomcsa Sándor írta, a 19. század végén született székelyudvarhelyi író, humorista, karikaturista, lokálpatrióta. Ő lett a névadója (ha nem is rögtön) az 1998-ban alapított székelyudvarhelyi teátrumnak. Amely színház az eddigi működésének negyedszázadában – szerény lehetőségek között, szinte mindig anyagi, technikai és személyzeti hiányosságokkal küzdve – 164 bemutatót hozott létre.

Még a legkisebb városban is összeszövetkeznek arra, hogy a szó legjobb értelmében vett színházat csináljanak. Kortársit és művészit. Lehet, hogy a közönség eleinte – akár eleinte hosszan – előnyben részesíti a könnyebb, kisigényűbb színházi szórakoztatóipart, de a jó színház, az érvényes színház olyan, hogy nem nehéz rákapni. És aztán jó esetben bővülni kezd a nézőtábor, mintha csak magára venné a Három nővér Versinyin ezredesének szavait, miszerint „önök után újabb hasonlók bukkannak fel, talán hatan is lesznek, azután tizenketten, és így tovább, míg végül az ilyenek válnak többséggé, mint maguk.”

15. dráMA kortárs színházi találkozó a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban (Fotó/Forrás: Kelemen Kinga / Tomcsa Sándor Színház)

Erdélyben minden magára valamit adó magyar színház fesztivált rendez, hogy nézőinek mutasson olyan értékeket is, amelyeket más magyar, román vagy régióbeli színházak hoznak létre. Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója 2008-ban azt találta ki, hogy a harmincezres népességű kisvárosban kortárs drámafesztivált alapít, amelyre román vagy magyar kortárs szerzők műveinek román vagy magyar nyelvű előadásait hívják meg. A szeptember megfelelő hónap erre, az esemény beillik találkozós évadkezdésnek. Egy ideje már szeptember 21., a magyar dráma napja is beleesik, fényesítve az ünnepet.

Idén már a 15. dráMA kortárs színházi találkozót rendezték meg Udvarhelyen – a járványos év kiesett. A mostani eseménysorozat végén a számadás így festett: 6 nap, 13 előadás, 1564 néző, 235 vendég és meghívott, 17 önkéntes, 2 buli, 1 koncert, 1 kiállítás, 1 könyvbemutató, 1 lapbemutató és 1 Színházunk éjszakája program.

Bagossy Levente díszlettervező makettjei (Fotó/Forrás: Kelemen Kinga / Tomcsa Sándor Színház)

Képzőművészeti kiállítás gyanánt ezúttal Bagossy Levente díszlettervező húsz díszletmakettja ékesítette a rendezvényt. Ezt az anyagot már hat erdélyi város színháznézői megcsodálták, és most Udvarhelyen is mindig akadtak emberek a színház előcsarnokának előfolyosóján, akik a dobozok előtt gyökeret verve gusztálták a miniatürizált Bagossy-díszletek apró finomságait. Ezeknek az alkotásoknak külön ajándéka, hogy

tehát a makettek nézői bepillantást nyerhetnek a helyszínbe is, például a pécsi Nemzeti Színházba vagy a Vígbe.

Kellemes és olykor izgalmas órákat tölthettek a dráMA résztvevői és nézői a délután ötórai teákon, amikor is beszélgetés zajlott egy-egy színházi szakemberrel. Nemkülönben a délelőtti eszmecseréken, ahol az előző napon látott előadások alkotói és a szakmai nézők cseréltek véleményt. A büfébeli világmegváltásokról nem is beszélve.

A leglényegesebb program természetesen a színházi előadások sora.

A felhozatal minőségét nyilván az határozza meg, hogy az elmúlt évben milyen kortárs drámák kerültek színre, milyen minőségben, az előadásokat sikerült-e felmérni, meghívni, elhozni a Küküllő-menti városka művelődésiház-színházába, ahol önkéntesek és munkatársak önkéntelenül is figyelnek a vendégekre, segítőkészségükre minden résztvevő számíthat. Eljött a találkozóra – muszáj volt, hogy ott legyen – a sokszorosan díjazott marosvásárhelyi sztárelőadás, a Sebestyén Aba rendezte Az igazság gyertyái. Székely Csaba 1942-43-ban játszódó, a bözödújfalusi szittya magyar zsidók történetét drámairodalmi közkinccsé tevő művének előadása ezúttal is meghódította a közönséget. (Bár kissé szorongott az előadás az itteni kisebb színpadon – ahogy egyébként a városmajori bemutatkozáshoz is el kellett venni az eredeti díszletből.)

Az igazság gyertyái című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Kelemen Kinga / Tomcsa Sándor Színház)

Székely Csaba-darabot vitt színre a helyi társulat is: a Rusznyák Gábor rendezte 10-et. A Tomcsa Sándor Színházé az ősbemutató dicsősége, legalábbis magyar nyelven és Romániában, hiszen a mű a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház számára készült, románul adták elő először, nálunk pedig a Radnóti Színház játssza nagy sikerrel. Az udvarhelyi produkció talán nem kiemelkedő, de nagyon tisztes teljesítmény a társulattól. Barabás Árpád művészeti vezető a szakmai beszélgetésen említette azt az igényét,

Talán ebből is eredhetett a szereposztásnak némi ellenszereposztás jellege, ami kellemes meglepetéseket is hozott. Én például nem láttam még ennyire markáns figurát, ilyen jelentékeny alakítást Szűcs-Olcsváry Gellérttől, mint itt, a VIII. nevű szerepben.

A Rusznyák Gábor rendezte 10 című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Kelemen Kinga / Tomcsa Sándor Színház)

A 10 előadása logisztikai teljesítménynek sem utolsó, hiszen a tíz hősnek a maga kis guruló, panelház „lakával”, telefonfülkényi dobozkájával kell ide-oda vonulásznia. (A színpadra festett színes csíkok igazítják el őket a közlekedésben.) Gyakran pedig más szereplőket, statisztákat jelenítenek meg a színészek kartondobozzal a fejükön, amelyeken rajzolt női vagy férfifejek mosolyognak.

Erőteljes élmény volt két kolozsvári színinövendék továbbélő vizsgaelőadása, az It’s easier if című független produkció, amelyben Balázs Ádám és Sárosi Ádám szavak nélkül, bohócszerű küllemmel és eszközökkel kerekített érzelemgazdag történetet, kinek-kinek magában értelmezendőt. Ugyancsak nem nélkülözte a személyességet a Zeițe de categoria B (Másodosztályú istennők) című előadás, amelyet három különböző város román színházának három középkorú színésznője adott elő: Elena Ivanca, Ioana Dragoș Gajdó és Silvia Luca. Friss hangú, professzionális játékukkal sok mindent elmondtak a színésznőlétről, főleg az anyasággal vegyítve.

A Zeițe de categoria B (Másodosztályú istennők) című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Kelemen Kinga / Tomcsa Sándor Színház)

Figyelemreméltónak bizonyult a bukaresti Metropolis Színház Ultimii (Az utolsók) című előadása is, amelyet Mimi Brănescu írt és rendezett, és négy jól működő színész játszott. A magyarországi vendégnézők angol feliratozás segítségével követhették a szöveget, és eleget értettünk és láttunk ahhoz, hogy Lőkös Ildikó dramaturg a másnapi szakmai beszélgetésen Spiró Györgyöt és Háy Jánost emlegesse. Hiszen a szereplők – apa, két felnőtt fiú és egyikük felesége (Adrian Titieni, Alin Florea, Conrad Mericoffer, Andreea Mateiu) – olyan világot és életet festettek fel, előbb vidám színekkel, viccesen, aztán komorabbá téve a képet, amely a magyar valóságtól sincs messze.

Láthattuk a Gázláng alapján született kézdivásárhelyi Derengést, egyszemélyes prosti-darabot Gyergyószentmiklósból Szilágyi Mírától, és nem volt érdektelen felolvasószínházi formában meghallgatni Kárpáti Péter diákjait, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magiszteri képzéséről jött drámaírás szakos hallgatók „rádiójátékait”. (Az utolsó két nap programját már nem láttam élőben, legfeljebb némelyik előadását régebben a maga helyén, mint a nagyváradi Én, a féreg című Kafka-adaptációt, vagy a szatmári Harag György Társulat Interaktívját.)

Az igazság odaát van – ez volt az idei kortárs színházi találkozó mottója. Szívesen értem ezt akár úgy is, hogy lesz igazság „odaát”, vagyis szilveszteren túl, 2025-ben is.

Fejléckép: Az It’s easier if című előadás jelenete (fotó/forrás: Kelemen Kinga / Tomcsa Sándor Színház)