Színház

Sokkolóval fogták el a színházrongálót

2015.01.04. 11:00
Ajánlom
Sokkolóval fogtak el a cseh rendőrök egy 26 éves japán turistát, aki festékszóróval összefirkált Prágában egy, a Nemzeti Színházhoz tartozó aluljárót.

A férfit akár három év börtönre is ítélhetik, mivel védett kulturális örökséget rongált meg - közölte a rendőrség, amely szerint nem mentség a tettére, hogy a csempeborítású falat előtte már mások is összepingálták, és az sem, hogy nem tudta, a Nemzeti Színház tulajdonáról van szó. A vandál turistát térfigyelő kamerák segítségével sikerült lefülelni vasárnap, a sokkolót pedig azért használták, mert megpróbált megszökni az előállításkor.

A rendőrségen a férfi bevallotta, hogy előző nap egy másik épület falát is elcsúfította a cseh fővárosban. A Nemzeti Színház épületét májusban két francia fiatal firkálta össze festékkel, ellenük is vádat emeltek más tulajdonának a megrongálása miatt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Vizuál

Fedezd fel Frida Kahlo életének helyszíneit!

Lehet-e még újat mondani arról a nőről, aki az életét és az érzéseit ilyen mélységben tárta a nyilvánosság elé, aki saját személyét is a művészete részévé változtatta? Az ikonikus képzőművészek életét bemutató filmek sorában ezúttal a mexikói festőművésznő nyomában járunk.
Fidelio Tours

A Gyógyítókerttől a Pajtaszínházig – Partitúra az Őrségben

Az Őrségben kalandozik a Partitúra kulturális felfedezőműsor szeptember 26-án, szombaton 14.30-tól a Duna tévén. Egyébként az Őrség onnan kapta a nevét, hogy a honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek ide az ország nyugati kapujának védelmére.
Színház

Hát én nem vagyok magyar? – Kondor Ernő, a pesti kabaré „feltalálója”

A magyar kabaré története szomorú históriákkal teli, a nagy nevettetők élete sokszor egyáltalán nem volt vidám. De talán az egyik legigazságtalanabb sors a honi kabaré alapítójának, Kondor Ernőnek jutott. Őt már az életében elfelejtették. Pedig pályatársa, Kellér Dezső joggal nevezte őt a műfaj feltalálójának, ugyanis az általa megteremtett irodalmi kabaré a világon egyedülálló volt.
Jazz/World

Frissítette minden idők legjobb 500 albumának listáját a Rolling Stone

Tizenhét évvel első kiadása után napra kész állapotba hozta a Rolling Stone magazin minden idők legjobb 500 albumának listáját, amelynek élén Marvin Gaye What's Going On című albuma felváltotta a Beatles együttes Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band című albumát.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Hát én nem vagyok magyar? – Kondor Ernő, a pesti kabaré „feltalálója”

A magyar kabaré története szomorú históriákkal teli, a nagy nevettetők élete sokszor egyáltalán nem volt vidám. De talán az egyik legigazságtalanabb sors a honi kabaré alapítójának, Kondor Ernőnek jutott. Őt már az életében elfelejtették. Pedig pályatársa, Kellér Dezső joggal nevezte őt a műfaj feltalálójának, ugyanis az általa megteremtett irodalmi kabaré a világon egyedülálló volt.
Színház kult50

Mindent újra kell gondolni – Garai Judit a Kult50-ben

Garai Judit kiváló színházi dramaturg. Egyetemi oktató. Műfordító. Aki szüntelenül olvas és ír. Nem is akárhogyan.
Színház ajánló

Kortárs magyar ősbemutató született a Radnóti Színházban

Az egy éve nyitott Radnóti Tesla Labor hatodik bemutatója Schwechtje Mihály Gina című darabja szeptember 26-án, szombaton. A hatból három Radnóti produkció, három pedig a függetleneké.
Színház interjú

A darab, ami egyszerre hat intellektusra, rekeszizmokra és könnycsatornákra

A 2020-2021-es évad első bemutatója Peter Shaffer Amadeusa a József Attila Színházban. Ennek kapcsán beszélgettünk a rendezővel, Koltai M. Gáborral a darabról.
Színház gyász

Elhunyt Verebély Iván

A színész halálhírét a Centrál Színház jelentette be.