Színház

„Sokszor mondtátok, hogy szóljunk, ha baj van. Most szólunk” – A közösség támogatását kéri a Stúdió K

2023.07.04. 14:35
Ajánlom
Az Adjukossze.hu oldalon indított adománygyűjtést a Stúdió K Színház, akiknek működése az állami támogatások folyamatos csökkenése miatt vált kérdésessé.

Mint arról mi is beszámoltunk, a kulturális kormányzat június elején nyilvánosságra hozta, mely szervezetek milyen összegeket kapnak az előadó-művészeti szervezetek támogatására szánt hatmilliárd forint keretösszegből. A döntés alapján arról írtunk, több, komoly szakmai múlttal rendelkező színház működése is veszélybe kerülhet, mivel nulla forintot vagy csak jelképes összeget ítéltek meg számukra. A TÁP Színház, illetve Pintér Béla és Társulata után most a Stúdió K színház jelezte, hogy bajba kerültek.

„Kedves Barátaink! Sokszor mondtátok, hogy szóljunk, ha baj van. Most szólunk.

Az állami támogatás folyamatos csökkenése mára elérte azt a mértéket, hogy színházunk működése vált kérdésessé.

Egy 50 éve létező alkotóműhely minden értéke kerül veszélybe, ha nem találunk olyan támogatókat, akiknek fontos a kultúra, és megtehetik, hogy adományozzanak” – írták. A társulatot egyszeri, illetve rendszeres havi adománnyal is támogathatjuk az Adjukossze.hu oldalán. „A legkisebb összeg is segít bennünket abban, hogy az egyre nehezebb körülmények ellenére is fenn tudjunk maradni” – hangsúlyozták.

A társulatot ezen a linken lehet támogatni.

Fejléckép: A Tigris című előadás szereplőgárdája (Fotó/Forrás: Stúdió K Színház Facebook-oldala)

„Önök minden pályázatunkat elutasították” – Közös nyílt levelet írtak a független társulatok

Kapcsolódó

„Önök minden pályázatunkat elutasították” – Közös nyílt levelet írtak a független társulatok

A huszonöt színházi társulat levelét azoknak az „ismeretlen kurátoroknak” címezte, akik a közelmúltban nulla forint támogatást ítéltek meg nekik. A Rózsavölgyi Szalon is beszámolt arról, őket hogyan érintette a döntés. CIKKÜNK FRISSÜLT!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Váratlan visszhangja lett a Kossuth Rádió leállásának a klasszikus zenei életben

A népszerű brit rádióadó, a Classic FM is beszámolt a magyar közmédiát érintő fejleményekről, miközben a neves brit szakíró, Norman Lebrecht is arról tudósított, hogy a Bartók Rádiónak egymillióval több hallgatója lehet.
Jazz/World

„Ezt megcsíptük, Fenyőkém” – így született meg a Limbó hintó, a Hungária legnagyobb dobása

1981-ben a Hungária nem egyszerűen benevezett a Táncdalfesztiválra – fel akarta forgatni azt. A Limbó hintó nemcsak a fesztivál fődíját nyerte meg, hanem a zenekart is pályafutása csúcsára repítette, miközben meg is osztotta a közönséget.
Könyv

A világ legjobb gyerekkönyvei közé került két magyar szerző kötete

Kiss Judit Ágnes Tujaszörny és Nyírfakobold című meseregénye, valamint Máray Mariann Elérhetetlen című csendeskönyve is felkerült a 2026-os IBBY Honour Listre.
Könyv

„A fiataloknak fontos kapu az irodalomhoz” – Turi Tímea és Szegő János a Lírástudók vendége

Idén is megjelent a magyar kortárs irodalom két nagy múltú antológiája, a Szép versek és a Körkép. A novellaírók és költők megbecsült köteteiről a két szerkesztőt, Turi Tímeát és Szegő Jánost kérdeztük.
Színház

„Akik évekig kerülgették egymást, miközben többet jelentettek a másiknak, mint gondolták” – a Jutalomjátékot mutatják be Kőszegen

Az ikonikus Jutalomjáték bemutatójával indul a Kőszegi Várszínház KözJáték Fesztiválja Schneider Zoltán, Balázs Andrea, Marton Róbert és Sándor Soma főszereplésével.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Színház ajánló

Szabadtéren az Egy életem Csuja Imrével

Csuja Imre májusban jelentette be visszavonulását, befejezi a kőszínházi pályafutását, és nem vállal több szerepet. Egy életem című stand-up estjétől azonban nem búcsúzik, és a Mézesvölgyi Nyár programjában szabad ég alatt is látható lesz augusztusban.
Színház ajánló

„Akik évekig kerülgették egymást, miközben többet jelentettek a másiknak, mint gondolták” – a Jutalomjátékot mutatják be Kőszegen

Az ikonikus Jutalomjáték bemutatójával indul a Kőszegi Várszínház KözJáték Fesztiválja Schneider Zoltán, Balázs Andrea, Marton Róbert és Sándor Soma főszereplésével.
Színház hír

Rekordszámú pályamű érkezett a dráMÁzat VI. drámapályázatra

Június 3-a 15:00 óráig lehetett pályaművet küldeni a nagyváradi Szigligeti Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közös drámapályázatának idei kiírására, összesen 187 pályamű érkezett a három kategóriába.
Színház kritika

Vér- és humorforrás – A bosszú Kecskeméten

„A produkció végig lendületes, váratlan fordulatokban bővelkedik, s az egészet olyan megbabonázó atmoszféra lengi körül, amelyben öröm elmerülni” – Kovács D. Dániel Kleistet rendezett Kecskeméten. A bosszú kritika.