Ferencváros színházát Soós Péter vezetheti tovább a következő öt évben is – erről döntött Budapest IX. kerületének közgyűlése márciusban. Az igazgatói pályázat kiírása azért vált szükségessé, mert a Pinceszínház 2017. november 1-én önállóvá vált a korábbi anyaintézményétől, a Ferencvárosi Művelődési Központtól, a hivatalos neve Ferencvárosi Pinceszínházra változott. Soós Péter három év munka után egyedül pályázott a színház vezetői posztjára, megválasztását a testület egyhangúlag támogatta, így a következő öt évben, 2018. július 1. és 2023. június 30. között is ő irányíthatja majd a teátrumot.
Ahogy Soós Péter a pályázatában is megfogalmazta, a Pinceszínház minőségi szórakozást kíván nyújtani a közönségnek. Kiemelten fontosnak tartják a kortárs magyar darabok színpadra állítását és elkötelezettek a humor, a nevetés mellett is. Tasnádi István két művét, a Finitót és a Paravarieté a szerző testvére, Tasnádi Csaba állította színpadra. Háy János A Gézagyerek című művét a színház vezetője rendezte, míg ugyancsak Háytól az évad legvégén, májusban a Herner Ferike faterja előbemutatóját tartják majd Börcsök Enikő színésznő rendezésében. A színház műsorán szerepelnek Székely Csaba Bányavirág és Spiró György Prah című művei is.
Mindezek mellett a világ- és a magyar irodalom más kiemelt fontosságú darabjai is műsorra kerülnek, a színház méretéből fakadóan kamaraszínházi előadások formájában. Jelenleg Molière Tartuffe-je és Márai Sándor Varázs című művei alkotják még a repertoár részét. A Pinceszínház a legkisebbeket Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdő és Michael Ende A pokoli puncs-pancs című mesedarabjaival várja a Kálvin tér közeli Török Pál utcába.