Színház

Sorra esnek ki a „csontvázak” Marton László szekrényéből

2017.10.22. 18:55
Ajánlom
További hat nő mesélt arról névtelenül a 444.hu-nak, hogyan zaklatta őt Marton László, a Vígszínház főrendezője.

A történetek számos momentumban egyeznek a Sárosdi Lilla által elmeséltekkel. Marton László a színház iránt rajongó fiatal lányokat hívott meg a próbáira, ahol előbb a nézőtéren molesztálta őket, majd elhívta őket fagyizni, vagy a kocsijába ültetve próbálta őket rávenni orális szexre.

Az első nő egy 50 évvel ezelőtti történetet mesél el, akkor tizenéves balettintézeti növendékként a Szegedi Szabadtéri Játékokon egy Kossuth-díjasokkal teli társaságba hívta el őt Marton. Mint mondja, naiv és éretlen lányként ugyan megtisztelve érezte magát, ám Marton végig Pontyikának hívta őt, mint a pontyot, amit kihalászott magának. A vacsora után Marton László felajánlotta, hogy hazakíséri: „Megfogta a kezem, és odahúzta a sliccéhez. Amikor elkaptam, újra megfogta, és visszatette. Aztán a kezemmel masszírozgatta magát. Ledermedtem, és azt hiszem, viszonylag sokáig lehettem sokkos állapotban, mire feleszméltem, kikaptam a kezem, és berohantam a kollégiumba” – idézi a 444 a megszólalót.

Marton László

Marton László (Fotó/Forrás: Éder Vera / Színházi Kritikusok Céhe)

A második történetet egy, a nyolcvanas években egyetemistaként a Vígszínházban interjút készítő nő mesélte el. Marton felajánlotta neki, hogy járhat próbákra. A lány élt a lehetőséggel és büszke volt arra, hogy a rendező kikérte a véleményét. Aztán a premier estéjén maga mellé ültette a lányt, és miközben a saját rendezését nézte, a lány kezét a nemi szervére szorította. A lány nem mert jelenetet rendezni a csendes nézőtéren, de a darab végén eltűnt a színházból. Később Marton László addig hívogatta, amíg visszatért, egyszer pedig behívta a rendezői szobába és orális szexre próbálta erővel rávenni. "Én akkor tényleg azt gondoltam, hogy ennek a szörnyűségnek egyszer át kell fordulnia valami általam is érthető kapcsolatba" - fogalmazott. Ezt követte egy Sárosdiéhoz hasonló parkolós jelenet, amely után nem ment a Vígszínház környékére. 

A harmadik nő arról beszélt, a 80-as években vidékről járt fel a vígszínházi próbákra. Marton szívélyesen invitálta őt többször is, aztán rendszerint kettesben maradtak, aminek a végén rányomta erővel a lány fejét a nemi szervére. Azt mondja, ő nem húzta el a fejét, hagyta, hogy megtörténjen, talán mert gyenge akaratú volt és azt hitte, ilyenek a férfiak. "Benéztem" - tette hozzá. Az eset többször megtörtént, egyszer le is feküdtek egymással.

A negyedik nő egy másik színházban dolgozott, amikor Marton a titkárán keresztül áthívta az irodájába, és nyájasan felajánlotta, hogy segít új színházban munkát találni neki. Közben igyekezett közeledni hozzá, amit ő elhárított és kisétált. Azt mondja, mivel nem volt alárendeltségi viszonyban Martonnal, ezért nem tudta őt kényszeríteni és meg sem viselte az eset.

Az ötödik nő a kétezres évek közepén, 18-19 évesen arról álmodott, hogy színésznő lesz, egy nyílt napon ismerkedett meg Martonnal, akire úgy nézett, mint egy hatalmas birodalom császárára. Meghívta egy próbára, leültette a hátsó sorban, majd mellé telepedett, és elkezdte fogdosni. A nő lemerevedett, várta, hogy vége legyen. A próba végén Marton még felajánlotta, hogy vele utazhat egy külföldi útjára, de nem ment bele a nő. Amikor később máshol többször találkoztak, például dedikáláson, Marton úgy tett, mint aki nem ismeri.

A hatodik történet is elhangzott már Alinda műsorában. Két éve az akkor már 72 éves Marton a Színművészeti felvételijén kiszórta az egyik jelentkező lányt, de ezzel egyidőben felajánlotta neki, hogy járjon hozzá próbákra. Ekkora embernek el is hitte. A próbák alatt is kereste a testi kontaktust, és miközben elhívta kocsikázni, folyton tapizta a combját. A nő nem akart megbántani egy ekkora embert. Az egyik próbán mondta neki azt, hogy "tanár úr, az az érzésem, hogy maga többet akar tőlem", mire Marton azt felelte, hogy "ezt nem gondolod rosszul". Amikor lány elsírta magát, még megjegyezte, hogy "jajj, de szép vagy, amikor sírsz". Megbeszélték, hogy nem találkoznak többet, amit Marton úgy próbált szentesíteni, hogy "milyen szép, hogy ez a mi kettőnk titka marad".

Marton László pénteken lemondott a Vígszínházi főrendezői posztjáról, és a Színművészeti Egyetemen is egyelőre befejezte a tanítást.

Marton László lemondott főrendezői állásáról - újabb áldozatok jelentkeztek

Kapcsolódó

Marton László lemondott főrendezői állásáról - újabb áldozatok jelentkeztek

A Vígszínház közleményben tudatta, hogy a szexuális zaklatási vádak tisztázásáig a rendező nem kívánja betölteni a posztot. Pénteken két másik nő is szexuális abúzussal vádolta Marton Veiszer Alinda műsorában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Raktárvásárral zárja a nyarat a Libri

Hat napig várja váltakozó akciókkal és folyamatosan frissülő készlettel vásárlóit a Libri Kiadó a Szentendrei úton.
Klasszikus

Mezítláb vagy sportcipőben a színpadon – Kaposfest-napló

A Kaposfest harmadik napján egy különleges Martinů-kvartett, egy Sosztakovics-szonáta, illetve Schumann, Brahms és Dietrich közös alkotása örvendeztette meg a fesztivál közönségét. Kritikai beszámoló.
Klasszikus

Magyarul is megjelenik Fischer Ádám életrajzi könyve

A karmester 70. születésnapjára jelenik meg Oplatka András életrajzi könyve szeptember elején. Természetesen német nyelven is kiadják.
Klasszikus

Egzotikus és visszatérő vendégek Kaposváron – Kaposfest-napló 2.

A Kaposfest utolsó három napjáról szól alábbi írásunk: Brahmstól a Bolyi Soul és Gospel Kórusig haladt a fesztivál zenei programja.
Tánc

A tánc az emberi faj lételeme, mondják az antropológusok

Azt gondolhatjuk, a tánc csak szórakozás és nem tartozik az emberi faj legfontosabb létfunkciói közé. Az antropológia azonban mást mond. VIDEÓ!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház debrecen

Még egy színházat neveznek el Latinovits Zoltánról

Debrecenben felújítják a Csokonait, az újonnan nyíló Latinovits Színház pedig kortárs színházművészet játszóhelye lesz.
Színház ajánló

Kamaraszínházi produkciókkal jön a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál

A Független Színház Magyarország augusztus 24. és szeptember 15. között rendezi meg a III. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivált, amelyen Európa több országából mutatkoznak be roma társulatok, produkciók.
Színház színházak éjszakája

Tompos Kátya énekli a Színházak Éjszakája „himnuszát” - Klippremier

Tompos Kátya dalos játékra hívta kollégáit, többek közt Udvaros Dorottyát, Vecsei H. Miklóst és Mucsi Zoltánt. Hangulatos videoklip készült a Színházak Éjszakája idei „himnuszához”, melyet Hrutka Róbert és a népszerű színésznő közösen jegyeznek.
Színház gyász

Elhunyt Boda-Szász Kriszta színművész

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művésze 42 éves volt. Két gyermeket hagyott hátra.
Színház ajánló

Idén is együtt mulathatunk az örkényes színészekkel – jön a 9. Örkény kert

Egész napos szabadtéri rendezvénnyel, a már hagyománnyá vált Örkény kerttel köszönti az új évadot a Madách téri teátrum szeptember 7-én.