Megvan még az 1991-es Pesti Színház-beli bemutató szövegpéldánya?
Hernádi Judit: Meg, persze. Abból dolgozunk most is.
Gálffi László: Hogyne, bár az enyém be van fóliázva, mert annyit lapoztam azóta, hogy a papír tönkrement. A Pesti Színházban az volt a jó, hogy még volt súgó, aki segített és helyre tudta rázni az embert, mert ez egy egyszerűnek tűnő, de valójában nagyon bonyolult szöveg.
Rutinból nem lehet mondani.
Úgy van tele ez a darab is majdnem ugyanúgy ismétlődő eseményekkel és majdnem ugyanúgy ismétlődő mondatokkal, ahogy az ember élete tele van ezekkel. 72 oldal – valójában ennyi az élet. Ebben a darabban van egy szerelem, két házasság, néhány elválás…
H. J.: …neked négy-öt gyerek, nekem kettő…
G. L.: …neked kettő, de hogy ez tényleg csak ennyi…
H. J.: …de mit csináljunk, tényleg ennyi! Nekem viszont nincs lefóliázva, mert én nem vagyok ennyire pedáns. És tartok attól, hogy ha beraknánk a fénymásolóba, egészben és olvashatóan nem jönne ki a gépből.
Ugorjunk vissza 1991-re. Hogyan próbáltak?
G. L.: Én egy ideig nagyon idegesen.
H. J.: Igen?
G. L.: Igen, mert zavart, hogy nem nézünk egymásra, csak előre beszélünk. Mindketten a vígszínházi stílust tanultuk, hiányzott a kontaktus, és a 90-es években még nem voltak ilyen típusú színházi előadások.
H. J.: Lehet, hogy én nem nézek Lacira, de esküszöm, hogy minden rezdülését tudom, és ő is ugyanúgy érzi az enyéimet. És nagyon különös hatással van a nézőkre. Többször kaptam visszajelzésként, hogy bár semmi nem történik a színpadon, csak mondjuk a szöveget, de ennek ellenére a közönség előtt megjelenik a történet, és úgy lepereg bennük, mint egy film. Ugyanúgy, ahogy én is mindig látom azt, amit mondok.
G. L.:
Tulajdonképpen mindenki a saját moziját látja:
miközben azt hallja, hogy a Watson’s Hotel tánctermében csókolóztak először, a nézőnek az ő első csókja jut az eszébe a Kaffka Margit Gimnázium alagsorából.
Tehát a közönség az előadásban valójában a saját életét élheti át?
H. J.: Pontosan.
G. L.: Hiszen mi köze lenne különben ehhez a két amerikaihoz? A hűség, a hűtlenség, a szerelem, az ahogy elmegyünk egymás mellett bárkivel megtörténhet.
’92-ben valami olyasmit írtak az előadásról, hogy jutalomjáték a két színész számára. Ezt így is élték meg?
H. J.: Az, hogy csak ketten vagyunk a színpadon, még nem elég a jutalomjátékhoz. Az is kell hozzá, hogy egy teljes életű szerepről legyen szó, ezek pedig teljes életű szerepek.
G. L.: Az is fontos – és ezt Jutka tudja, aki Kern Andrissal játszik zsinórban –, hogy az embert „pofán találja a szerep”. Itt van ez a szegény sorból felemelkedett, politikussá vált Andy, aki egész életében tojásfejű marad, és időskorára jön meg neki az esze. ’91-ben egészen távolinak tűnt, hogy egy politikus félrelép és ezért meghurcolják, ma meg egészen finomnak tűnik amellett, amit látunk.
H. J.: Az, hogy finom lenne a darab, nézőpont kérdése, mert
van benne szó alkoholizmusról, művészet és szabadság iránti vágyról és nagy élethazugságokról.
G. L.: Andy például úgy éli le az életét, hogy mindig valakinek vagy valaminek meg akar felelni, a feleségének, a családjának, a hazának – ezt a három szót használja –, miközben a lényeget, önmagát elfelejti.
Mennyit játszották az előadást?
H. J.: Fogalmam sincs, tulajdonképpen sosem hagytuk abba, csak kimaradt az elmúlt körülbelül tíz év.
G. L.: Tényleg? Most végigfutott bennem, hogy az első levél dátuma 1937. És amióta legutóbb játszottuk, a villanyszámlákon és hivatalos leveleken kívül mást nem is hoz a posta. A klasszikus kézzel írt levél megszűnt, email van és SMS.
Ennek ellenére mégsem egy retrodarabról van szó.
H. J.: Nem, ráadásul van benne egy olyan rész, ami annyira gyors váltásokkal van tele, hogy akkoriban arról beszélgettünk, hogy egyetlen „nem”-mel nem lehet feladni egy levelet.
Visszaugranék a beszélgetés elejére, arra, hogy ez nem egy felolvasó-színházi előadás.
G. L.: Bizony, miközben a világon mindenhol, ahol játsszák, felolvassák. Abban a formában engem, bevallom, nem érdekelt volna, és nem is ment volna ennyit.
H. J.: Csináltak belőle egy tévéjátékot, abban is olvastak, és az sem működött, mert a néző személyes viszonya valahogy abból is hiányzott.
G. L.: Van, amikor a közönségnek idő kell, amíg ráhangolódik az előadásra, a világára, mert rég írtak többoldalas leveleket…
H. J.: …miközben ott az email, úgyhogy én azt gondolom, ebből a szempontból sem áll tőlünk olyan messze ez a történet.
Jegyek innen érhetők el.
Szerző: Papp Tímea / Orlai Produkció
Fejléckép: Hernádi Judit és Gálffi László (forrás: Szentendrei Teátrum)
Támogatott tartalom.
hírlevél
