Színház

STAFÉTA-győzteseket támogat a Fidelio

2022.05.31. 10:20
Ajánlom
Harmadik alkalommal adják át a fiatal alkotókat felkaroló STAFÉTA Pályázat díjait, melynek jelöltjeire június 3-ig szavazhat a közönség.

Idén rekordszámú, 29 előadásra adhatják le voksukat a nézők, ugyanis a járványhelyzet miatt a korábbi években nem valósulhatott meg a szavazás. Ráadásul ezúttal nemcsak az alkotók nyerhetnek, a szavazók között páros belépőjegyeket sorsolnak ki a következő évad STAFÉTA-előadásaira.

A díjat, amely a pénzjutalom mellé jár a díjazottaknak, Cséffai Györgyi szobrászművész készítette. A nyertes a Füge Produkció felajánlása alapján 1 millió forint produkciós támogatásban részesül, melyet a legújabb bemutatójához használhat fel.

A második helyezett az idén 20 éves Fidelio 2 millió forint értékű médiacsomagjában részesül,

míg a harmadik a Budapest Brand Nonprofit Zrt. nagy értékű Budapest kártyáival lesz gazdagabb.

A STAFÉTA-díj mellett a VI. TITÁNium Színházi Projekt meghívásának alkotóit is díjazzák, akik idén a Freeszfe Egyesület rendező, színházcsináló, dramaturg, valamint színház és performansz szakos hallgatói közül kerülnek ki. A nyertesek egy négyhónapos mentorprogram keretében ismerkedhetnek meg a a produkciósvezetés, a pályázat- és költségvetésírás, a kommunikáció és marketing feladataival, a színészegyeztetés és a technikai tervelfogadás folyamatával.

A tavaly elkészült négy előadás közül – A Háromfejű Király, A jegesmedvék etetése tilos, Kutyaportéka, Mady Baby – pedig szakmai zsűri választja ki a TITÁN-díj elnyerőjét.

A díjak átadására június 8-án 15 órai kezdettel kerül sor a Jurányi Ház udvarán, szavazni az alábbi oldalon lehet.

Fejléckép: jelenet a Szarvasnak gyermekéből (forrás: Jurányi Ház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Virginia Woolf gondolatai töltik meg a Sufni színpadát

Évadbeli utolsó bemutatójára készül a Katona József Színház: a Sufniban mutatják be Saját [?] szoba című előadást, amelynek főszerepében Hay Anna és Tóth Zsófia lesz látható.
Színház ajánló

Sodró Eliza főszereplésével érkezik a Hullámtörés a Radnótiba

Május 3-án tartják a Radnóti Színházban az évad utolsó bemutatójának premierjét: Lars von Trier Hullámtörés című filmjéből Bíró Bence készített színpadi adaptációt, amelyet Szenteczki Zita rendezésében láthatnak a nézők. A főszereplőt, Bess-t Sodró, szerelmét, Jant Pál András alakítja.
Színház ajánló

Zsurzs Kati: „A legfontosabb, hogy az emberek a lelkükben ne kerüljenek távol egymástól”

Az évadban még kétszer látható Kovács Gábor Attila Indulhatunk, Edit néni? című komédiája, amely kapcsán Zsurzs Kati azt mondja, a szerepe olyan, mintha éppen róla mintázták volna.
Színház interjú

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Színház hír

Karácsony Gergely: „Megduplázzuk a függetlenek támogatását”

A főpolgármester szerint fellélegezhet a budapesti színházi világ, ugyanis a kőszínházak működésének biztosítása mellett a kormánnyal kötött megállapodás jegyében a függetleneknek is több jut a jövőben.