Stohl András úgy érzi, nagyon jól sikerült beilleszkedni a Vígszínház társulatába. "Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az ember filmet forgat, és új kollégákkal találkozik, akikkel talán nem játszott együtt korábban. Persze, én többnyire ismertem a víges színészeket, de igazán akkor ismersz meg egy kollégát, ha együtt dolgozol vele. És azt látom, tapasztalom nap, mint nap, hogy nagyon jó velük dolgozni: befogadtak, értjük egymást, érezzük egymás rezdüléseit, kölcsönösen kíváncsiak vagyunk egymásra. Ha az ember új helyre kerül, óhatatlanul van benne egy kis félsz: nem taposok-e bele valamibe, ami az évek alatt kialakult, nem török-e meg egy rendszert. Én, itt a Vígben ezt nem éreztem" - mondta el Stohl András.
Az új társulati tag úgy emlékszik vissza, Eszenyi Enikő igazgató szinte mindjárt azután megkereste őt, hogy kiderült, eljön a Nemzetiből. "Ez elemi lendületet adott nekem. Aztán, amikor először elkezdtem a Vígben próbálni, ugyanilyen gyorsan jöttek az újabb pozitív élmények. Szembesültem azzal, hogy milyen professzionálisan működik a Víg, hogy milyen összeszokott, ugyanakkor nyitott a csapat, és nem utolsósorban, hogy mennyi tehetséges fiatal van a társulatban. A fiatalok jelenléte alapvető fontosságú: frissességet, energiát hoznak, és itt, a Vígben egy olyan stabil alapot jelentenek, amire lehet építeni - hosszú távon is."
Stohl András további részleteket árult el a Vígszínházhoz történő leszerződésének részleteiről, valamint legutóbbi munkájáról, a Danton haláláról. A teljes beszélgetést tartalmi partnerünk, a Szinhaz.hu oldalán olvashatják.