Színház

Stohl András és Zsámbéki Gábor: 16 év után újra együtt

2017.06.14. 15:05
Ajánlom
Annak idején, 2001-ben a rendező kemény szavak kíséretében rúgta ki színészét, egykori tanítványát a Katona József Színházból. Most azonban a Madách Színház július 16-ig tartó Szerelmünk, Shakespeare fesztiválján ismét együtt dolgoznak.

„Úgy üvöltött velem, mint apa a rossz gyerekével. Ott én minden voltam. Azt mondta, kívül-belül rothadok” – emlékezett vissza Stohl a 2001-ben történtekre az Alexandra Pódium Hányadik? című februári beszélgetésén, amikor elmesélte, hogy miután Zsámbéki 1990-ben egyenesen a főiskoláról szerződtette az általa alapított és igazgatott Katona József Színházba, több mint egy évtized közös munka után kirúgta – a színházi munkával véleménye szerint összeegyeztethetetlen – kereskedelmi televíziós szerepvállalásai, műsorvezetései miatt.

„Eltanácsolásomat követően minden premierrel azt akartam bizonyítani, hogy a Zsámbékinak nem volt igaza abban, hogy el fogok kurvulni, és nem leszek jó színész” – folytatta Stohl a visszaemlékezést. A bizonyítást pedig a színész hamarosan személyesen is megejtheti, hiszen a Szerelmünk, Shakespeare fesztivál Az én Shakespeare-em című beszélgetéssorozata alkalmával ismét együtt fognak dolgozni.

Zsámbéki július 4-én lesz a program vendége, és a többi meghívott előadótól eltérően nem beszélgetni szeretne Shakespeare-ről. „Amikor a madáchos fesztivál sajtótájékoztatóján találkoztunk, ő odahívott maga mellé a csoportképre – ez rengeteget jelentett nekem, eszméletlenül jól esett... Később mondta, hogy ő a fesztiválon nemcsak beszélni szeretne Shakespeare-ről, hanem egy jelenetet meg is rendezne két színész segítségével, és mit szólnék hozzá, ha én lennék a férfi. Hát, mit szóltam volna? Majdnem bepisiltem a gyönyörtől, amikor pedig utána elmondtam valakinek, el is bőgtem magam... Igazán boldog vagyok ettől a lehetőségtől” – mondta Stohl András az art&gónak adott interjúban.

A site-nak a színész azt is elmesélte, hogy egykori tanára azt szeretné megmutatni, hogy áll össze egy próbafolyamat, az olvasópróba a rendelkező próba és a többi során. A többi maga Stohl számára is meglepetés lesz – annyit tud még, hogy Jordán Adél lesz a partnere.

stohlzsambeki

stohlzsambeki (Fotó/Forrás: szerelmünk shakespeare fesztivál)

De Stohlnak nem ez lesz az első megjelenése a Szerelmünk, Shakespeare fesztiválon, hiszen előtte, június 21-én ő lesz a vendége ugyanennek a beszélgetéssorozatnak. Bárdos Andrásnak mesél majd arról, hogy eddigi szerepei kapcsán mit tapasztalt, színészként miben más Shakespeare-darabban játszani, mint más szerzők műveiben, és azt is elárulja, melyik Shakespeare-drámához köthető pályája egyik legnagyobb bukása.

Az én Shakespeare-em című sorozat egyébként a színészen és Zsámbékin kívül is csupa nagyágyút tartogat. Az első beszélgetésre június 14-én kerül sor, Nádasdy Ádámmal, a későbbiekben pedig jön mások mellett Hegedűs D. Géza, Zsótér Sándor, Szirtes Tamás és László Zsolt is. A beszélgetéseket minden alkalommal egy-egy Shakespeare-filmadaptáció levetítése követi.

További részleteket ide kattintva olvashat!

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.
Jazz/World

Egy életmű megünneplésének kihívásai

Az idén 85 éves Quincy Jones prominens társasággal ünnepelte a születésnapját a Papp László Budapest Sportarénában, az ő esetében azonban egy életműkoncert kivitelezése eleve problémás, a megvalósítás viszont a kényszerből leszállított elvárásokat is képes volt helyenként alulról súrolni.
Zenés színház

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Zenés színház

Fischl Mónika: „Vidám, színes kavalkád, sok humorral fűszerezve”

„A hazai operettjátszás koronázatlan királynője” – így mutatja be a Kult50 című kiadvány Fischl Mónikát – az emlékezetes Szilviát, Marica grófnőt, Glavári Hannát. Igazi primadonna alkat: hűvös, elérhetetlen és gyönyörűen énekel – a Palotakoncerteken is.
Vizuál

Így látják a madarak az osztrák fővárost - VIDEÓ

Négy sas segítségével készítettek 360 fokos videót Bécsről. A madarak a Duna-toronyból és egy hőlégballonból indulva filmezték a várost.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

A Kígyóasszony - ősbemutató a Szentendrei Teátrumon

Különleges zenei és látványvilágú ősbemutatóra készülnek Szentendrén. Augusztus 3-án láthatják a nézők a tragikomikus zenés mesét, mely Carlo Gozzi elbűvölő története alapján született. Minden korosztály számára ajánlják a darabot az alkotók.
Színház lapszemle

Lázár Kati: Nekem a színház minden mást felülír

Lázár Kati színművésszel a köztévé egyik műsorában beszélgettek abból az alkalomból, hogy életműdíjat kapott. A Színházi Kritikusok Céhe részéről Nánay István méltatását idézzük.
Színház premier

2039-ben sem lesz könnyebb az élet

Négy generáció különös sorsát bemutató, kortárs családdráma kerül színpadra a Hatszín Teátrumban, tele bűnökkel, pokollá vált házasságokkal és egy elhallgatott örökséggel. A Majd, ha az eső eláll című előadás premierjét augusztus 10-én tartják.
Színház interjú

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Színház lázár kati

Lázár Katinak ítélték a színikritikusok az idei életműdíjat

A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ismer el életműdíjjal a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művészt.