Színház

Stork Natasát, Rujder Vivient és Kovács Patríciát is jelölték Women of the Year díjra

2023.02.14. 16:15
Ajánlom
A Glamour magazin minden évben több kategóriában is díjjal ismeri el a maguk területén kiemelkedő nők munkáját. Az év színésznője kitüntető cím várományosai közé a fentieken kívül Sztarenki Dóra és Dobos Evelin is bekerült. Március 21-ig lehet rájuk szavazni.

A GLAMOUR Women of the Year díj missziója immár másfél évtizede, hogy figyelmet, elismerést adjon a nőknek, és ezáltal javítsa a helyzetüket a társadalomban. A szerkesztőség hitvallása: „mindenki nyertes, aki egy női közösség részeként, integrálódva a férfiak által uralt társadalomban hangot tud adni annak, ami motiválja, ami bántja, ami foglalkoztatja, amit létrehozott, amit alkotott”. A 2023-as gálán

a kiemelkedő tehetség és női energia kerül a fókuszba,

miközben a szerkesztőség továbbra is fontosnak tartja, hogy a 21. századi ökomissziónak megfelelő, környezetbarát eseményen ünnepelhessen.

Hat kategóriában van lehetőség szavazni, és a szavazatok alapján az év színésznője mellett az év énekesnőjét, az év divattervezőjét, az év vállalkozóját, az év közösségimédia sztárját, az év sportolóját és az év hősnőjét díjazzák a gálán.

Az év színésznője kategória jelöltjei közül Kovács Patríciát színházi előadásokból, a Vígszínházból, a Centrál Színházból és az Orlai Produkció előadásaiból, valamint számos filmből (9 és ½ randi, Félvilág, Szia, Életem!) és sorozatból (Szájhősök, Válótársak, Korhatáros szerelem) egyaránt ismerhetjük.  

Szabó Kimmel Tamás, Kovács Patrícia - Dühöngő ifjúság

Szabó Kimmel Tamás és Kovács Patrícia a Dühöngő ifjúság előadásában (Fotó/Forrás: Takács Attila / Orlai Produkciós Iroda)

Stork Natasa színészi pályája a független színházi szférában kezdődött, prózai és színházi-nevelési előadások tucatjaiban szerepelt. Ezek mellett kisebb filmes alakításai is voltak, mígnem a Horvát Lili által rendezett Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film egy csapásra nemzetközi ismertséget és elismertséget hozott számára: több filmfesztiválon is elnyerte a legjobb alakítás díját, és 2020-ban a kritikusok nemzetközi szövetségének zsűrije FIPRESCI-díjjal tüntette ki.

Rujder Vivien a budapesti Katona József Színház tagja, de filmsorozatokban (Tóth János, Apatigris, Nagy fehér főnök) és játékfilmekben is szerepel. Legutóbbi filmje az Átjáróház, ahol ő játssza a női főszerepet. 2021-ben Junior Príma díjat kapott.

Ők az idei Junior Prima Díjasok színház- és filmművészet kategóriában

Kapcsolódó

Ők az idei Junior Prima Díjasok színház- és filmművészet kategóriában

„Senki sem születik egyedülálló művésznek, hanem a családjának, környezetének és nem utolsósorban persze önmaga kitartó, kemény munkájának köszönhetően válhat azzá” – vallja Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, aki a szeptember 14-i díjátadó ünnepségen hat fiatal művésznek adta át a színház- és filmművészet kategória pénzjutalommal is járó Junior Prima Díját.

Sztarenki Dóra táncművész és színésznő jelenleg a Centrál Színház tagja, korábban szabadúszóként játszott többek között a Thália Színházban, a Jurányi Házban és a Rózsavölgyi Szalonban.  A tévénézők számára a Terápia című sorozatban általa megformált tornászlány, Zsófi szerepén keresztül válhatott ismertté. Azóta is rendszeresen találkozhatunk vele a televízió képernyőjén és a mozivásznon is (A martfűi rém, 1945, Mellékhatás).

190910_gordoneszter_5289-154227.jpg

Sztarenki Dóra a Semmit sem bánok című előadásban (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Rózsavölgyi Szalon)

Dobos Evelint filmekből, televíziós sorozatokból és televíziós műsorokból ismerhetjük. Többek között szerepelt az Aranyélet, a Felejthetetlen és a Keresztanyu című sorozatokban, majd az Egynyári kaland sorozatában kapott jelentősebb szerepet. Szerepelt Nemes Jeles László Napszállta című filmjében is. 2016-tól az M5 kulturális programajánló műsorának, a Hétvégi belépő élő adásában Bősze Ádám mellett volt műsorvezető. 2022-ben A Séf meg a többiek című sorozatban játszott egy főszerepet, és ugyanabban az évben részt vett A könyhafőnök VIP műsorában is, amelyet meg is nyert.  

„Az év hősnője” különdíjat minden évben egy olyan szervezet vagy közszereplő kapja meg, melynek vagy akinek hiteles és fontos a társadalmi felelősségvállalása.

2023-ban Mérő Veráé, íróé, publicistáé és jogvédőé az elismerés. A pécsi rendőrség 2014-ben jelentette meg Tehetsz róla, tehetsz ellene című, áldozathibáztató kampányvideóit, amelyekre reakcióként Mérő válaszvideót forgatott, egyúttal létrehozta a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-oldalt, és öt évvel később az azonos nevű, sértetti képviselettel foglalkozó alapítványt.

Célja, hogy a társadalom tudatosításával hatékonyan tegyen egy áldozatok iránt barátibb, együttérzőbb Magyarországért.

A GLAMOUR Women of the Year jelöltjeire március 21-én éjfélig lehet szavazni ezen a linken.

Fejléckép: Stork Natasa, Rujder Vivien, Kovács Patrícia (fotó/ forrás: Daniele Venturelli / Getty Images Hungary , Tokár Tamás / Takarékbank Zrt., Jurányi Ház)

A legígéretesebb európai színésztehetségek közé választották Stork Natasát

Kapcsolódó

A legígéretesebb európai színésztehetségek közé választották Stork Natasát

Stork Natasát Európa tíz ígéretes színésztehetsége között mutatja be a European Film Promotion (EFP) a nemzetközi filmszakmának február végén. A filmpromóciós szervezeteket tömörítő EFP által felkért szakmai zsűri a magyar színésznőt beválasztotta a „Shooting Stars” programba.

Stork Natasa: „Eddig három olyan nemzetközi díjat kaptam, amit postán küldtek el”

Stork Natasa: „Eddig három olyan nemzetközi díjat kaptam, amit postán küldtek el”

Szerdán kezdetét vette a 71. Berlinale a European Shooting Stars 2021 Kick Off rendezvénnyel, amely azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az adott év legtehetségesebb fiatal színészeit és színésznőit a filmvilág nagyjainak. Köztük van Stork Natasa is, aki budapesti otthonában ülve fogadja három napot át a világsajtót és a legnevesebb casting ügynökségeket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Színház hír

Pintér Béla és Keresztes Tamás is rendez jövőre az Átriumban

Izgalmas évadot zárt a szeptember óta új kollaboráció által üzemeltett Átrium, a következő szezonban pedig négy új bemutatóval is készülnek a színházban működő társulatok. Jövőre Keresztes Tamás rendezésében látható egy „generációs kíntorna“, Pintér Béla pedig vadiúj darabbal jelentkezik.
Színház hír

Hat ország fiatal művészei dolgoznak együtt Sopronban

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 elnevezésű programot. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.
Színház gyász

Elhunyt Kovács Dezső kritikus

Július elsején hajnalban elhunyt Kovács Dezső színikritikus, esztéta, újságíró, az ART7 művészeti portál alapító főszerkesztője, a Kritika folyóirat egykori rovatvezetője – a halálhírt az ART7 közölte.