Színház

Svejk, A nagymama és A makrancos hölgy is Szolnokra érkezik

2015.04.08. 09:20
Ajánlom
Nyolc bemutatót tervez a 2015/16-os évadban a szolnoki Szigligeti Színház, ahol a szokásos szilveszteri gálaműsor sem marad el.

Augusztus 20-án Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Gábor musicaljét, A padlást láthatja a közönség a szolnoki társulat előadásában. Csiky Gergely A nagymama című vígjátékát Málnay Levente rendezésében mutatják be szeptember végén. A darabban két vendégművész, Almási Éva és Kovács István is játszik majd, akik már többször felléptek a szolnoki színházban. Ezt követően tűzik műsorra William Shakespeare egyik korai vígjátékát, A makrancos hölgyet Balázs Péter rendezésében, Kertész Marcella főszereplésével. Neil Simon Furcsa pár című vígjátékát Kiss József rendezésében láthatja Szolnokon a közönség.

Balázs Péter igazgató szerint a szolnoki szilveszteri gálaműsor idén sem marad el. Ezt követően, január közepén tűzik műsorra ifj. Johann Strauss A denevér című operettjét nagyszabású zenekari kísérettel és díszlettel, Szinetár Miklós rendezésében.

Molnár László szolnoki színész-rendező sajátos értelmezésében mutatják be Jaroslav Hasek világhírű Svejkjét. Az évad utolsó bemutatóját, Horace Vandergelder Hello, Dolly! című romantikus musicaljét pedig a Madách Színház fiatal rendezője, Szente Vajk viszi színre Kertész Marcella és Balázs Péter főszereplésével. Balázs Péter kiemelte, hogy a felmérések szerint országos szinten is kimagasló, 93 százalék fölötti a színház bérleteinek eladási aránya. Mint hangsúlyozta, a jegyek és bérletek ára a következő évadban sem változik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.