Színház

Szabálytalan utak szabadsága – beszélgetés Pelsőczy Rékával és Vajdai Vilmossal

40 év – 4 felvonásban
2023.01.31. 10:45
Ajánlom
Két nehezen kategorizálható alkotó, különböző, mégis hasonló szabálytalansággal. Pelsőczy Réka és Vajdai Vilmos pályájuk kezdete óta, megszakítás nélkül a Katona József Színház tagjai, akiket rendezőként és színművészként is, egyaránt jegyez a szakma és a nagyközönség. A két művésszel a Katona első évtizedeinek néhány emblematikus előadásáról, klasszikus és modern utakról, a sokoldalúságról előnyeiről és hátrányairól és egy barátsággá alakult rajongásról beszélgettünk.

Ebben az évadban ünnepli negyvenedik születésnapját a Katona József Színház. Ebből a jubileumi alkalomból indult el „40 év – 4 felvonásban” című interjúsorozatunk, amelyben művészekkel idézzük fel az elmúlt évtizedeket. Az első interjúnkban három korszakos rendezővel, Székely Gáborral, Zsámbéki Gáborral és Ascher Tamással ültünk le, a második részben pedig Pelsőczy Réka és Vajdai Vilmos mesélt nekünk a Katona első évtizedeiről.

’82-ben kezdtem a főiskolát meséli Vajdai Vilmos –, akkor alakult a Katona. Tanáraink voltak az itteni alapítók, Major Tamás, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor. Belül néha magamat is alapítónak érzem, hiszen ők akkor velünk alapoztak.

Főiskolásként már benne voltál az Übü királyban is, a Csirkefejben pedig Haver szerepét játszottad. Milyen emlékeid vannak arról az időszakról?

VV: Egy életen át végigkísér a Csirkefej. Aki látta, abból emlékszik rám. De már sok fiatal is, mert nézik a videómegosztón.

Réka, te láttad az előadást?

Pelsőczy Réka: Persze. Gobbi Hildával, majd Törőcsik Marival is. Tizennégy évesen már jártam a Katonába. Tizenöt éves voltam, amikor megismerkedtünk Vilivel, ő huszonhat volt akkor.

VV: Réka a Táp Színházban felolvasta egyszer a tizennégy éves kori naplóját, ami rólam szólt.

PR: Nagyon örültem, hogy Vilivel együtt készül ez a beszélgetés, mert kiskoromtól kezdve meghatározó ember az életemben. A rajongója voltam. Sokban hasonlít a színházi pályánk is. Vili újító szelleme, nyitottsága inspirálta a fantáziámat.

VV: Mindenki Gáspár Sanyiért, Bán Janiért rajongott, de aki magát egy kicsit is másnak gondolta, az kinézett valaki furcsát. Az lehettem én.

004_pp-101500.jpg

Vajdai Vilmos (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Már akkor is elképesztő színészek játszottak a Katonában. Nagy élmény lehetett a Csirkefejben Gobbi Hildával együtt színpadra lépni, de szerepelt még benne többek között Ronyecz Mária, Vajda László, Csomós Mari, Bodnár Erika – igen erős volt a szereposztás. Úgy mesélték, nagyon izgalmas közösség alakult ki abban az előadásban.

VV: Ez a színház mindig is egy izgalmas közösség volt. Amikor idejöttünk, egy január elsejei bulin Gobbi és Major közt volt valami feszültség. Hilda megtámadta Majort, aztán elkezdett engem, ismeretlenül – azt tudta, hogy főiskolás vagyok – piszkálni valamivel. Nagy ordítozás támadt, ahol Thuróczy Kati (akkoriban a Katona rendezőasszisztenseként dolgozott – a Szerk.) azt kiabálta: „Hilda, ez egy jó fiú, ne bántsd!” Én elsírtam magam, és már nem tudom, miket mondtam. Ilyenből a színházban később mindig szeretet lesz, meg – Gobbi részéről – külön odafigyelés. De amikor először léptem színpadra, Máthé Erzsivel is ért egy kisebb trauma. Beugrottam – Benedek Micu helyett – a Major rendezte Tudós nőkbe, és a cipőm valamiért kopogott. Máthé Erzsi rám ordított, hogy így nem lehet járni, ez kopog! Ebből lett aztán egy, a szerepnek is megfelelő, különleges járásmódom a színpadon. A fodrásznál is volt egy konfliktusunk, hogy nem ilyenkor kell bejönni, hanem előbb. Be kellett volna érnem fél hatkor, hogy ne legyek már ott, amikor ő érkezik. Akkoriban még elég vad voltam, és visszakiabáltam, ettől ő lágy lett és kedves, úgyhogy innentől Erzsikével is jóban lettem. Ilyen a színház!

Mennyire volt más a Csirkefej Gobbi Hildával, mint Törőcsik Marival?

VV: Ez Hilda szerepe volt, vele próbáltuk, de Törőcsik is csodálatos volt benne, más, mint Hilda. Mind a ketten – szerepükből fakadóan is – nagyon szerették a Srácot alakító Varga Zolit. Ő volt a kedvencük, én meg úgy elvoltam. A színházban engem egy kicsit bolondnak tartottak. Kissé őrültnek, aki idegbeteg, de ez nagyon jó védőbástya is volt. Nem akartam tenni ellene.

CsirkefejIkladiL-095458.jpg

Vajdai Vilmos és Varga Zoltán a Csirkefej című előadásban (Fotó/Forrás: Katona József Színház)

A Csirkefejet 1986-ban mutatták be, még a rendszerváltás előtt pár évvel és…

VV: Nagy botrányok voltak belőle.

Például a rendőrök szövegével.

VV: Nem engedték, hogy káromkodjanak a színpadon. Az Übü királynál is volt hasonló, mert ilyen szöveg volt a darabban, hogy ”Csak ne látnék mindenütt oroszt!”

Ezt is ki kellett hagyni, egy időre legalábbis.

VV: Igen, ezek a mondatok később visszacsempésződtek, viszont a rendőrök ronda beszéde nem. Pedig sokkal viccesebb volt, amikor káromkodtak. Többünknek volt egy elég jó barátja, Németh Zsolt, aki a rendőrség ifjúsági osztályán dolgozott. Ő imádta az előadást, mert – mint mondta –

lehet, hogy a zsaruk rondán beszélnek benne, és hülyeségeket csinálnak, de a darab emberként mutatja be őket.

Felszólalt a Csirkefej ellen a párt központi bizottságában Berecz János (befolyásos pártpolitikus a Kádár-rendszerben – a Szerk.), hogy egy ilyen művet miért engednek színpadra. Végig ott lebegett körülötte az, amit mi, színészek kevésbé éreztünk, de tudtuk, hogy ott zajlik a háttérben. Gondolom, Zsámbéki harcolt érte, hogy be lehessen mutatni.

002_pp-101500.jpg

Vajdai Vilmos és Pelsőczy Réka (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Abban az időben erőteljesen mentek a színpad felől a rejtett üzenetek.

VV: Abszolút. Üzenet a sorok között. Volt is a Katonának a rendszerváltás után egy pillanata, amikor megtorpant, hogy most akkor milyen nyelven beszéljünk. Volt egy kis útkeresés. Korábban az volt érdekes, hogy ugye itt Székely-Zsámbéki-Ascher rendezett, meg Gothár Péter. Hívtak nagyon szuper vendégeket, Jiří Menzeltől kezdve mindenkit. És nálunk sorra megbuktak, mert a társulat ezen a négyesen kívül mást nem tudott elfogadni, és ellenállt. Annyira erős volt az, amit Székely és Zsámbéki kitalált, a kisrealizmus, amiben ők nagyon jók voltak, hogy

ha jöttek ide jó rendezők, s néha más stílust kértek, itt megbuktak, mert nem övezte őket az a szeretet, és leginkább: bizalom.

Székely Gábor 1989-ben hagyta ott a színházat. Hogyan éltétek meg ezt az időszakot?

VV: Székely Gábor sok éven keresztül igazgatta a színházat. Volt korábban Zsámbékinak egy megjegyzése, hogy kettejüket sokan próbálják szétválasztani, de ha valamit nem lehet, akkor az ez. És rá egy pár évre valahogy mégis megtörténhetett… Máig nem tudni az okokat, mert ezt is diszkréten, szépen intézték, ám rengeteg embernek okozott nagy fájdalmat a szétválás.

Nekem ők ketten összetartoznak.

PR: A Catullus is abban az időben ment.

Székely Gábor rendezésében.

VV: Abban is játszottam.

PR: Az is csodálatos előadás volt, többször láttam! A revizor mikor volt?

1987-ben mutatták be.

PR: Máig az egyik kedvenc előadásom Zsámbéki rendezései közül! Szerintem nem járt el felette az idő, nagyon szeretem.

013_pp-101517.jpg

Pelsőczy Réka (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

VV: Nehezen készült el, mert akkor már sokfelé utaztunk az előadásokkal. Nagyon bírtam Zsámbéki abszurd vonalát. Modern meg groteszk színházat csináltunk.

Übü király…?

VV: Übü meg Dr. Burke különös délutánja. Annyit kevés darabon nevettem. Zsámbéki volt, aki a moderneket csinálta, Székely a klasszikusokat nagy, elmélyülős munkában.

Milyen volt az akkor induló Katona József Színházban dolgozni?

VV: Még a főiskolára jártam, és nagy hatással volt rám, hogy idejöttem. Az volt a furcsa, hogy miután elvégeztük a főiskolát, hirtelen hangnemváltás történt. A máskor oly’ barátságos osztályfőnökeink hirtelen másképp kezdtek viselkedni velünk.

Míg a főiskolán mindent megbeszéltünk, külön odafigyeltek ránk, addig itt már csak egy voltunk a többiek közt.

Réka, te 1998-ban végeztél. Hasonlóképp élted meg a váltást a főiskola után?

PR: Úgy éreztem, sokkal jobb az, ahogy itt a színházban vagyok, mint ahogy a főiskolán voltam. Itt nem a többiekhez hasonlítgatnak, hanem rajtam múlik, kivel milyen viszonyban leszek. Zsámbéki már velem sem foglalkozott annyit, mint a főiskolán, de ez nem tűnt úgy föl, mint Vilinek. Azt én is érzékelem saját, volt tanítványaimtól, akik most itt vannak a színházban, hogy már nem csatlakozom úgy rájuk, mint amikor tanítottuk őket. Ők most a kollégáim. Persze, ha olyan van, számíthatnak rám.

005_pp-101501.jpg

Vajdai Vilmos és Pelsőczy Réka (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

VV: Akkor azért más világ volt. A nagy színészek még sztárok voltak, de a Katonának megvolt az az alapelve, hogy itt egyenlőség van, mindenki játszik kicsit is, nagyot is. Mondjuk én majdnem mindig csak kicsiket játszottam.

A Haver is elég nagy szerep volt.

VV: A főiskola után mindenbe beleraktak, mert kellettem tölteléknek, meg karakterben valószínűleg jó vagyok. De ez egy idő után már nem izgatott annyira. Létrehoztam a főiskola-pótlómat, a Táp Színházat (1993-ban – a Szerk.), ahol megmaradt a szabadság, és mindenki azt és úgy csinál, amit akar, meg – ahogy én mondom – a másik véleményét, kreativitását is szem előtt tartva. Ezért nem aggódtam soha amiatt, milyen szerepeket kapok. Sőt, egy idő után már inkább arra vágytam, hogy kevesebbet adjanak, hogy többet lehessek a Tápban. De ez össze is fonódott, mert több Táp-előadás bemutatója is itt volt, a Katonában.

Színészként mindketten sokáig kerestétek az utatokat.

VV: Engem sok minden zavart a színházban, például a túlszabályozottság. Van bennem egy erős megfelelni vágyás, és az ebből való kiszakadás szándéka. Próbáltam úgy hajlítani, hogy az utóbbi győzzön.

PR: Vili már nagyon hamar tudta, hogy szabálytalanabb útja lesz. Ez nekem is példaként szolgált, hogy nem csak abban a szűk rendben gondolkodhatom magamról, hogy színészként milyen szerepet osztanak rám. Ebben mindketten szabadok voltunk. A kreativitásunk, az ötleteink vittek minket tovább.

007_pp-101501.jpg

Vajdai Vilmos (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

A Katonában erre nyitottak voltak?

VV: Zsámbéki tökre nyitott volt, ő is csinált előadást a Táp Színházban. Ha a darabválasztásával nem is mindig, de a szellemében, ízlésében folyton kereste és engedte az újítót. Nagy segítség volt, hogy ebben támogatott.

PR: Mindig nagyon szerette benned, hogy értesz a zenéhez. A Korai Örömöt is bírta.

VV: Hat évig voltam Korai Öröm-tag. Volt turnénk, Zsámbéki oda is elengedett, pedig ő szigorúan színházcentrikus. A független létem is felemás, mert úgy voltam az, hogy közben megvolt a hátterem. Párszor megfordult a fejemben, hogy csak a saját dolgaimat csináljam. De szeretek a Katonában lenni, mert itt jó szellemiség van. Valószínűleg ADHD-s (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar – a Szerk.) vagyok – mint rájöttem mostanában –, ezért

a sokféleség nekem abszolút megfelel.

Jó volt itt lenni, és a kis szerepeket is szerettem. Pár évvel ezelőtt hirtelen úgy éreztem, hogy rendkívül jó színész vagyok, miért is nem játszom többet? Volt ebben egy pár napos felfutásom, de most megint azt gondolom, talán nem vagyok elég jó. Ez normális színházi gondolkodás: az ember megkérdőjelezi saját magát.

Réka, a sokféleség téged is jellemez.

PR: Én is rájöttem, hogy sokkal jobban érzem magam így, hogy…

VV: Te is ADHD-s vagy.

PR: Valószínűleg, bár nem vagyok diagnosztizálva, de úgy érzem, a sokféleség jobban megfelel.

006_pp-101501.jpg

Vajdai Vilmos és Pelsőczy Réka (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

A Portugált 1998-ban mutattátok be. Rekordhosszú ideig, húsz évig volt műsoron, és mindketten közreműködtetek benne. Réka, neked Masni emblematikus szereped volt, Vilmos, te az előadás zenéjéért voltál felelős.

VV: Zenei dramaturg voltam. Én válogattam és találtam ki, milyen muzsika legyen, de nem én szereztem őket. Valamikor a századik előadás körül megbeszéltem a rendezővel, Lukáts Andorral, hogy cseréljük le a zenét, azzal frissült is a darab.

És ez új dinamikát adott neki?

PR: Most, hogy erről beszélünk, jut eszembe, hogy valóban volt zenéje az előadásnak. Nagyon jól megjegyezhető, karakteres muzsika, és volt benne egy csodálatos dal, amire Sátán (Varga Zoltán alakításában – a Szerk.) és Jucika (Szirtes Ági játszotta – a Szerk.), a két alkoholista táncol a kocsmában. Az egy gyönyörű portugál szám volt.

Mondhatjuk, hogy a színészi fejlődéstörténeted valamiként Masni karakteréhez is kapcsolódik?

PR: Igen, Masni a legemblematikusabb szerepem. Azt látták a legtöbben, filmen meg színházban is. Csodálatos, hogy mindig tudtam benne azt használni, ahol épp a pályámon tartok. Most is el tudnám játszani bármikor. Amikor már annyira a véredben vannak a mozgások, a gesztusok vagy hogy mikor hova mész, hogy teljesen szabad tudsz lenni bennük.

phoca_thumb_l_08-095458.jpg

Hajduk Károly és Pelsőczy Réka a Portugál című előadásban (Fotó/Forrás: Katona József Színház)

Rögtön az olvasópróbán éreztétek, hogy nagy siker lesz az előadás?

PR: Már a premier környékén látszott, hogy Varga Zoli és Szirtes Ági kiemelkedő lesz. Amikor Zsámbékiék beültek próbát nézni, egy kaccanás sem volt. Mondták, hogy nagyon szép színészi munka, de szkeptikusak voltak. Másnap bejött a közönség, és szétverték a házat itt, a Kamrában.

VV: Ja, hogy ez a Kamrában volt!

PR: Igen, utána mentünk át vele a nagyszínpadra. Csuja Imrét is onnantól kezdték el ismerni, mert addig főleg szinkronban volt jelen. Csodálatos volt Lukáts Andornál, hogy mennyire a humorából, groteszk világlátásából, színészi játékosságából kiindulva, szinte burleszk-szerűen rendezte meg a jeleneteket. Már a próbák alatt érezhető volt, hogy ez nagyon jól fog működni.

Egy másik, hosszú ideig futó, legendás előadásotok volt azokban az időkben a Top Dogs. 2002-ben mutattátok be, és tizenhat évig volt műsoron. Mindketten szerepeltetek benne.

phoca_thumb_l_kmr_topdogs_111-095458.jpg

Vajdai Vilmos a Top Dogs című előadásban (Fotó/Forrás: Katona József Színház)

PR: Egy ideig én is, igen.

VV: Tényleg? Ki helyett ugrottál be? Bertalan Ági?

PR: Nem. Bertalan Ági helyett Tóth Ildi volt. Amikor Rezes Judit szült, én akkor voltam.

Milyen volt menet közben becsatlakozni ebbe az előadásba?

PR: Szeretek úgy játszani valamit, hogy nem kell sokat próbálni, hanem beállsz egy készbe, amit jónak tartasz. Rajongtam értük, és nagyon vicces volt belülről látni, miket művelnek. Mindig volt egy pont a darabban, amikor Fekete Tibi (művésznevén Fekete Ernő – a Szerk.) azt mondta, „már nem csinálom én ezt sokáig, már nem sokáig…” És ebben minden benne volt: hogy a színészek nem hiszik el, mióta játsszák már ezt, és még hányszor fogják újra és újra...

VV: Igen, ebből adódtak súlyos körök. Én is imádtam, de elviselhetetlen ugyanazt játszani évadok végén, tizenötször egymás után.

PR: Igen, mert közben mindig volt olyan rész – főleg Vilinek –, ami az előadás lelke volt. Nem könnyű tizenötször egymás után „spontánnak lenni” – és ennek nyilván megvannak a cölöpjei, de , ez azért nagyon fárasztó tud lenni. A Portugálnál amiatt, hogy ennyire szerették a nézők, sosem éreztem, hogy nincs kedvem hozzá, mert már olyan könnyű volt csinálni.

Milyen érzés volt eltemetni ezeket az előadásokat?

VV: Lassan megszokja az ember, hogy búcsúzik, de azért nehéz volt. Amikor elkezdtük a Top Dogs-ot, még gyerekem sem volt, és már kamaszodtak, amikor befejeztük.

PR: Én a Portugál végén nagyon sírtam.

phoca_thumb_l_kmr_topdogs_003-095458.jpg

Vajdai Vilmos, Szabó Győző, Takátsy Péter és Ónodi Eszter a Top Dogs című előadásban (Fotó/Forrás: Katona József Színház)

Október 18-i premierrel és október 18-i temetéssel – és a közte eltelt húsz esztendővel.

PR: Szégyelltem már magam, 45 éves voltam, amikor levettük műsorról. Mondjuk, lehet, hogy Masni vénlány maradt, és miért ne lehetne ez a csaj egy kocsmában, miért ne találkozhatna egy faszival? A Portugál vége egy életszakasz végét is jelentette, ezt tudtam. De azt is, hogy új időszak kezdődik.

Hogyan jellemezhető a társulati lét a Katonában?

PR: Amit máig nagyon szeretek, hogy nálunk sokszor esik szó a büfében munkáról. Dühöngünk, veszekszünk vagy vitázunk, egy próbafolyamat alatt és után, hogy mi működik, mi nem, hogyan lehetne jobban.

VV: És ennek Réka az egyik motorja.

PR: Én ezt nem érzem így…

VV: Ha fölmerül egy probléma, akár a közösségben, akár a színpadon, azt Réka mindig érzékenyen észleli, és ki is akarja beszélni. Például ha nehezebb a munka, mert a rendező nem készült fel eléggé. Ami azért új világ, mert régen nem volt visszabeszéd a rendezőknek. Vagy megbuktunk vagy nem. Ez azért volt ideális, mert négy ilyen biztos ember volt itt, akikkel – ha az előadás nem is sikerült annyira, de – a munka mindig nagyon jó és intenzív volt. És azért most már van egy fordulat is, mert a fiatal rendezők…

PR: …nyitottabbak.

VV: Mert a klasszikus iskolában – amit nagy öregjeink képviseltek – az van, hogy a rendező kitalálja, és addig nyüstöl – lényegében ilyen a Sztanyiszlavszkij-módszer –, amíg meg nem születik az, amit ő akar. A fiatal rendezők meg már veled is együtt gondolkodnak, amivel jobban egyet tudok érteni, sőt én is így rendezek, a kezdetektől fogva.

PR: Én is sokkal jobban érzem így magam. Szerintem jobb is vagyok a színpadon.

VV: Én is része vagyok a dolognak, az én gondolatom is benne van.

PR: Máté Gábor már ilyesmi volt, valószínűleg azért is, mert színész. Ő mindig sokkal nyitottabb volt arra, hogy a színész mit hoz.

017_pp-101518.jpg

Pelsőczy Réka (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Mindketten rendezők is vagytok. Amikor színészként vagytok színpadon, a rendezői én mennyire nehezíti meg a dolgotokat?

VV: Nagyon ellenálló színész voltam, aztán amikor már sokat dolgoztam színészekkel, rájöttem, hogy

alá kell menni a rendezőnek, bármennyire nem értesz vele egyet, mert az a közösség, az előadás érdeke.

Bízni kell a rendezőben, még akkor is, ha nem vagy vele annyira jóban. Azt kell tenni, amit mond, és ezt a másik oldalról erősebben látom.

PR: Ez nekem is nagyon kellett, mert elviselhetetlen voltam. De attól, hogy most le vannak kötve a kreatív energiáim, már nagyon jólesik, hogy csak színész vagyok, és nem nekem kell ezt a sok mindent megoldanom. A színház nem demokratikus műfaj. Közvetlen, nyitott embernek tartom magam, de mindig eljön az a pont, amikor az ember azt mondja, köszönöm szépen, most már kell a fegyelem. A mai társadalom sokkal individualistább. A színészek valószínűleg világéletükben exhibicionista, egyénenként is figyelmet követelő emberek voltak, de érdekes, hogyan változott meg a világ. Miként vált fokozatosan általánossá az a színészi gondolkodás, hogy igenis bele akarok szólni a saját életembe, vagy a kezembe akarom venni az irányítást. Még nálad, meg nálam sem volt természetes, hogy egy színész rendez, ma viszont már teljesen az.

VV: 

Valamennyire mi képviseljük a modern színházi embert.

Sokféle dolgot csinálunk színházon belül, mert már „csak” színésznek lenni elavult, színészként nincs alattad biztos talaj.

PR: Lazul a társulati lét, és kezd egyre fenntarthatatlanabbá válni. Pont ezért, mert mindenki ezerfelé van. Mindenki a saját élete ura akar lenni, és nem megy olyan könnyen, hogy valaki egy közösségért odarakja magát. Sokkal önzőbb világot élünk, és azt érezzük, ha a másik szabadabb lehet, akkor én miért nem? Vagy én miért nem dönthetek? Majd meglátjuk, ez hová vezet.

VV: Nagy értéknek tartom, hogy itt, a Katonában ez még – minden külső és belső körülmény ellenére is – működik. Az élet, a kor nem azt támogatja, hogy a társulatok együtt legyenek. Irigylésre méltó dolog, hogy ez nálunk így működik, és képviseljük, mint egy ideát, mert ez remélhetőleg még vissza fog térni. Körülbelül száz-kétszáz év múlva. Ha lesz még emberi élet a Földön.

012_pp-101518.jpg

Vajdai Vilmos (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

PR: Zsámbéki szokta mindig mondani, hogyha elindul egy mozgalom vagy irányzat, ami nagyon végletes, az olyan, mint az inga, s azzal párhuzamosan kialakul annak az ellentettje is. Amennyire most ez az individualista, önző életmód a divatos, ugyanúgy meglesznek azok a kis közösségek is, akik az „együttben” látják a reményt. Itt nagyon fontos a társulat, az, hogy együtt vannak jelen Ascher, Zsámbéki, Máté Gábor és a fiatalabb nemzedék, Székely Kriszta, Tarnóczi Jakab, Dömötör András és a hozzájuk kapcsolódó fiatal tervezők, mint Kálmán Eszter, Balázs Juli, Devich Botond, a dramaturgok, mint például Szabó-Székely Ármin és Varga Zsófi. Van nyitottság. Művészileg most nagyon jó itt lenni.

VV: És a fiatalokkal van egy új irány, ami nem csak a kisrealizmus.

PR: Szeretem Tarnóczi Jakabban, ahogy a Bánk bánban meg az Isten, haza, családban használni akarja a színészi eszközeinket, és nem az egyszerűben, a civilben látja az egyetlen lehetőséget. Kontextusba helyezi a színészi eszközöket, ellenpontokat rak hozzájuk. Azzal kísérletezik, hogy azt a tudást, ameddig az elmúlt száz évben a magyar színészet eljutott annak a végleteivel, színeivel, bohócságaival, karakterességével hogyan tudja megőrizni és új formába rakni, amitől az egész modern lesz.

Visszatérve korábbi katonás előadásokra, Vilmos leghosszabban játszott szerepe Toni volt a Top Dogs-ban. Mit hozott a színészi pályádon ez az alakítás?

VV: Néha azt éreztem, hogy „azanyámúristenit”, mennyire jókat csinálok, miért is nem lettem színész…? Imádtam a Top Dogs-ot. Az első száz előadás mindegyike más volt, részemről legalábbis. És köszönet a kollegáimnak, hogy ha nem is könnyen, de kibírtak!

PR: Szerintem Zsámbéki, Ascher és mindenki érezte, hogy Vili – bizonyos értelemben – európai típusú színész, akinek olyan erős a személyisége, hogyha berakják egy előadásba, az nagyon jól működik. Ahol hagyják a karakterét, furcsaságát, érdekességét érvényesülni, ahol szabadságot kap.

VV: Talán fölismerték, de nem használták. Vagy nem szerették vagy mégsem tudták.

PR: Tudták, de nem kapott elég lehetőséget.

VV: Valóban a természetességhez való közelség és kevésbé a színészi, nagy átélés az enyém. Sokfajta színész van, ilyen is, mint én, aki önmagából fogalmaz. Nem beszélek olyan jól, nem játszottam olyan szerepeket, amikkel művelhettem, fejleszthettem volna a színészetemet. Mint már mondtam, volt olyan pillanat, amikor fölmerült bennem, hogy lehet, jó volna a világnak, ha színész lennék.

PR: Nagy rendezőink mindig klasszikus szerepekben gondolkodtak. Én is sokkal jobban működöm szabadabb dolgokban, mint amikor Székely Krisztával a Petra von Kantot csináltuk. Azt együtt és arra alakítottuk, amilyen én vagyok, és nem egy klasszikus női típusnak kellett megfelelnem. Szóval mi valamiképp modernebbek vagyunk. Kilógunk, szabálytalanok vagyunk.

008_pp-101516.jpg

Vajdai Vilmos és Pelsőczy Réka (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Réka már beszélt róla, mennyire inspiráltad őt. Rád hogyan hat az ő jelenléte? Van is bennetek valami közös.

VV: Igen, én is sokszor éreztem, hogy Rékában egy kicsit a magam női változatát látom. Remélem, ez így nem dehonesztáló.

PR: Egyáltalán nem!

VV: Jólesik, hogy Réka a barátom. Vannak olyan időszakok, amikor nincs kedvem beszélgetni vele, de általában mindig megtaláljuk egymást. Vele jól megértem magam.

PR: Vili meghatározó ember az életemben, annak ellenére, hogy nem dumálunk minden nap.

VV: Én nem mondom, hogy Réka meghatározó nekem, de fontos ember az életemben. Ha valaki meghatározó, akkor az Halász Péter volt. De ő is inkább a barátság, mint a színház okán.

PR: Vili a fiam keresztapja. Nagyon fontos ember, egy oszlop. Meghatározó a fejlődéstörténetemben.

Túllépve az adott kereteken, mindketten megvívtátok a magatok „szabadságharcát”.

VV: Mindketten képviselünk valami szabadságot.

Fejléckép: Vajdai Vilmos és Pelsőczy Réka (fotó: Fábián Évi / Katona József Színház)

Egy generációs történet – Beszélgetés Székely Gáborral, Zsámbéki Gáborral és Ascher Tamással, 1. rész

Kapcsolódó

Egy generációs történet – Beszélgetés Székely Gáborral, Zsámbéki Gáborral és Ascher Tamással, 1. rész

Türelem, összefogás és egymás iránti, valódi kíváncsiság. Talán így lehetne jellemezni e három fajsúlyos rendező, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor és Ascher Tamás alkotta színházi szövetséget. Ennek a különleges találkozásnak és együttállásnak az eredménye az idén 40 esztendős Katona József Színház.

Egy generációs történet – Beszélgetés Székely Gáborral, Zsámbéki Gáborral és Ascher Tamással, 2. rész

Egy generációs történet – Beszélgetés Székely Gáborral, Zsámbéki Gáborral és Ascher Tamással, 2. rész

Türelem, összefogás és egymás iránti, valódi kíváncsiság. Talán így lehetne jellemezni e három fajsúlyos rendező, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor és Ascher Tamás alkotta színházi szövetséget. Ennek a különleges találkozásnak és együttállásnak az eredménye az idén 40 esztendős Katona József Színház.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Abbahagyja a balettet, és búcsúzik a színpadtól Leblanc Gergely

A 31 éves balettművész az Operaház videójában beszélt arról, hogy elbúcsúzik a színpadtól, és a továbbiakban a háttérben fogja segíteni a Magyar Nemzeti Balett munkáját.
Színház

Mindig van egy hajnal a konyhában – beszélgetés Kovács Patríciával és Schmied Zoltánnal

Valódi érzelmi hullámvasutat kínál a nézőknek a Rózsavölgyi Szalon április közepén bemutatott, Bármit mondhatsz című előadása, amelyben egy negyvenes házaspár próbálja tisztázni sok-sok év alatt felgyülemlett sérelmeiket egy reggelbe nyúló beszélgetés során. A két főszereplővel, Kovács Patríciával és Schmied Zoltánnal beszélgettünk.
Könyv

Megmenekülhet Esterházy Péter egykori otthona

Alkotóházként születhet újjá a 2016-ban elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író egykori, rómaifürdői családi háza.
Klasszikus

Bach-estre készül Ránki Dezső és az Anima Musicae

A sűrű májusi koncertszezon igazi különlegességet tartogat még a hónap végére is: a Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp által megálmodott Csönd-zsák koncertek 14. hangversenyén J. S. Bach négy zongoraversenye csendül fel az Anima Musicae Kamarazenekarral közösen.
Plusz

„Lenyűgöző, hogy Bartók milyen sokakat inspirált” – interjú Káel Csabával

A Müpa vezérigazgatójával a határátlépő produkciókról, saját rendezéseiről és arról is beszélgettünk, hogyan találhat a nagyközönség is utat Bartók muzsikájához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Milyen hatással van hat ember életére egy váratlan terhesség? – új bemutató a 6SZÍN-ben

Csákvári Krisztián írta és rendezte a 6SZÍN legújabb bemutatóját, amely egy váratlan terhesség körül forog. A Kontraszt című előadás története egy fiatal felnőtt férfi útkereséséről szól a modern világ talajvesztett zűrzavarában.
Színház interjú

Mindig van egy hajnal a konyhában – beszélgetés Kovács Patríciával és Schmied Zoltánnal

Valódi érzelmi hullámvasutat kínál a nézőknek a Rózsavölgyi Szalon április közepén bemutatott, Bármit mondhatsz című előadása, amelyben egy negyvenes házaspár próbálja tisztázni sok-sok év alatt felgyülemlett sérelmeiket egy reggelbe nyúló beszélgetés során. A két főszereplővel, Kovács Patríciával és Schmied Zoltánnal beszélgettünk.
Színház interjú

A művészet szabaddá tesz – interjú Venyige Sándorral

Pest megye legnagyobb szabadtéri összművészeti fesztiválját kínálja Budapesttől mindössze 25 kilométerre a Mézesvölgyi Nyár. A fesztivál alapító-igazgatóját, Venyige Sándort kérdeztük az idei programokról.
Színház ajánló

Nemzetközi fesztiválok a Karinthy Színházban

Június 4-én és 5-én a Nemzetközi Történetmesélő Fesztiválon, június 8-án pedig az I. Karinthy New Wave Festivalon találkozhat a közönség nemzetközileg elismert művészekkel.
Színház hír

Bíró Kriszta első rendezése és Gálffi László önálló estje az Örkény Színház jubileumi évadában

Meghirdette 2024/25-ös évadát az idén húszéves jubileumát ünneplő Örkény Színház. A szezon során a kortárs művek ismét nagy szerephez jutnak, hét ősbemutatóval is készülnek.