Színház

Szabó György: "Túl nagy a passzivitás"

2012.12.14. 14:30
Ajánlom
A belga Transquinquennal és a Groupe Toc produkciója, a Capital Confiance a gazdasági világválság témáját járja körül. A Gyújtópont-sorozat utolsó előadásáról és a nemzetközi művészeti tendenciákról az esemény egyik kitalálóját, a Trafó volt igazgatóját, Szabó Györgyöt kérdeztük. INTERJÚ

- Honnan jött az ötlet, hogy belevágjatok a Gyújtópont színházi sorozatba?

- Amíg a Trafót igazgattam, láttam jópár olyan produkciót, melyek nagyon közel voltak az aktuálpolitikához. Ezek a szinte politikai színházak azzal foglalkoznak, amilyen helyzetben Európa jelenleg van, azokkal a problémákkal próbálnak elég direkt módon foglalkozni, nem finomkodóan, elemelten, ahogy ez általában a színházakban történni szokott. Van ezeknek egy közös vonulata: szakítani akarnak azzal a passzív attitűddel, ami egyébként a magyar mindennapok emberét nagyon is jellemzi, és azt üzenik, neked kell formálnod a világot, vedd kezedbe a sorsodat!

- Egy kivételével külföldi előadásokról van szó, miért érezheti magát általuk megszólítva a hazai közönség?

- Ezek univerzális előadások, tehát mindegy, hol játsszák, mindenhol van aktualitásuk. Többnyire elvárás - néhol tevőlegesen is - a nézői reagálás, a fokozott figyelem, mert fontos a problémákkal való szembesítés és szembeznézés.

- Vevő a közönség a provokálásra?

- Ez függ az adott demokratikus-, gazdasági-, politikai viszonyoktól, másfelől az állampolgári hagyományoktól. Franciaországban az olasz Az arc fogalma Isten fiában című produkciót igen heves tiltakozás várta, Párizsban a Théâtre de la Ville előadásán ortodox keresztények csoportja tiltakozott transzparensekkel. A sorozatban szereplő produkciók közül csak ennél az egynél volt némi provokáció, a többinél nem. De ez is elindít folyamatokat, megpróbálja bekapcsolni a nézőt, az pedig mindig nagyon érdekes, milyenek a visszajelzések.

- Számítottatok hasonló reakcióra, mint amilyen Franciaországban volt?

- Mikor mondtam, hogy jön ez a társulat, hozzátettem, hogy lehetséges itt is a párizsihoz hasonló megmozdulásra számítani, de aztán nem történt semmi. Ennek még nincs meg itthon az igazi hagyománya. Túl nagy a passzivitás, és jelen pillanatban úgy látom, ez így is marad. Az emberek azt mondják, hagyjuk őket békén, van épp elég gondjuk. Ezek a színházak épp arra mutatnak rá, hogy ennél a pontnál megállunk, és kész. Az izgat engem mostanában, hogy mivel lehet kimozdítani az embereket abból a kényelmes közönyből, ami lényegében a Kádár-rendszernek a hagyatéka. Amikor a független színházak bajba kerültek, a színházi szakma nem szólalt meg. Ez is benne volt ebben a dologban. Az a fajta vonulat, amit a Trafóban viszünk a PanoDrámával vagy amit Schillingék próbálnak csinálni közvetlenül szólítja meg az embereket, és véleménynyilvánításra szorítja őket.

- Hogyan terveztek foglalkozni a megpiszkált témákkal az előadások után?

- Decemberig van szerződésem, mint tanácsadó, és azt még nem tudom, hogyan lép tovább a Trafó. Most a legfontosabb dolog beépíteni az igényt a közönség szemléletébe, ez egy hosszú folyamat. Előtte viszont még értékelnünk kell, amit most itt tapasztaltunk.

- December 14-én lesz látható a sorozat utolsó produkciója, a Capital Confiance. Véletlen, hogy ez lett az előadások sorrendje? Véletlenül alakult ki a sorrend?

- Igazából tényleg a véletlen rendezte, de jól alakult így. Az első előadás, Romeo Castellucci vendégjátéka, noha helyenként nagyon direkt volt és erősen mozgósítani akart, abszolút érintetlenül hagyta a nézőket, ahogy a mostani, utolsó előadásnál is néző tudsz maradni, tehát megmarad az integritásod. Furcsa, bizarr világot fogunk látni a belgák produkciójában. Úgy szoktam mondani, olyasmi, mint itthon a TÁP Színház. Verbális és non-verbális etűdökön keresztül, különös módon járják körül a gazdasági világválság kérdését, színesen, rengeteg humorral és sok fricskával.

- Hogy fér meg együtt az adatszerűség, a tények világa és az avantgarde esztétika a színpadon?

- Amikor én láttam, elég nagy vitát generált a nemzetközi szakmán belül, de azon kevesek közé tartozom, akiknek ez tetszett. Annak ellenére, hogy sokan elutasítóak voltak vele szemben, a darab régóta fut, ami azt jelenti, hogy sok visszaigazolást kapott a közönségtől. Úgy gondolom, ez aktuális, és nagyon jól össze tudja foglalni azt, miben élünk. Sok olyan kép van benne, ami össze tudja sűríteni azokat a jelentéstartalmakat, amiket nap mint nap a rádióban, tévében hallunk. Az emberek eljátszhatnak a gondolatokkal, szembenézhetnek vele szomorkodva, de sokszor felnevetve, hogy ilyen a világunk.

- Nemzetközi kitekintésben mi jellemzi a megszólalások módját? Megfigyelhetők tendenciák?

- Amerikában például nagyon erős a politikai színház, őrülten aktualizálnak. Látható, hogy az egész világban, így Nyugat-Európában is úgy érzik, hogy a demokrácia rendszere megkérdőjelezendő. Több helyen gondot okoz a munkanélküliség, komoly generációs válság figyelhető meg, sokan elhagyják Európát és máshol próbálnak szerencsét. Ezzel párhuzamosan egyre nyersebbek, szókimondóbbak, direktebbek és kevésbé kendőzöttek a megszólalások. Többször hallottam az előadások után kritikaként, hogy túl közvetlen, túl konkrét - de ha ezek a színházak azt tűzik ki célul, hogy meg szólítsák a társadalmat, agitálni akarnak a változás mellett, és arra sarkallnak, hogy te változzál, akkor ezeknek igenis sarkosnak, egyértelműnek kell lenniük, hiszen csak így tudják az embereket a magukat megnyugtató álláspontjukból kimozdítani. A színháznak két feladata lehet, egyrészt elandalítani, elfelejtetni a minket körülvevő sok borzalmat, másrészt olyan emberekhez szólni - és ez kisebbségi színház lesz -, akik a világot ki szeretnék fordítani a sarkaiból, éppen azért, hogy ismét visszazökkenjen egy olyan állapotba, amiben a művészet valamivel jobban járhatja a saját útját.

- Mintha most ebből a fajta előadásból lenne kevesebb itthon.

- Én zavarodottságot látok a művészvilágban. A dán filmeknél lehet ezt jól megfigyelni, amelyek számomra egyértelműen azt mondják, hogy az eddigi jólétnek vége, és a felszín alatt már az egész rendszer repedezik. Talán ilyen lehetett a múltszázad elején is: azt érezték, hogy a korábbi világrend átalakul. Reméljük, hogy most nem úgy fog ez lezajlani, mint ahogy ott történt. Annyi azonban látszik, hogy a világ értelmisége keresi a kérdésekre a válaszokat, és szeretnének új kérdéseket feltenni, mert biztosan nem folytatódhat minden úgy tovább, mint eddig.

- Átalakulás itt is történt a Trafó épületén belül, Nagy Józsefet nevezték ki az intézmény vezetőjének. Hogyan foglalnád össze az elmúlt pár hónap tapasztalatait?

- Nagy József jelenleg az egyik leghíresebb magyar alkotó külföldön. Megkért engem, hogy segítsek új utat találni, amelyen a Trafó továbbhaladhat. Jelenleg keressük ennek a lehetőségét.

- Miért kell új út? Az eddigi járhatatlanná vált?

- Olyan szempontból látok új utat, hogy azzal, hogy ő itt megjelent, és nem egy menedzser vezeti a Trafót, hanem egy rangos művész, ezzel új lehetőségek nyíltak meg előttünk, amivel tudunk és kell is élnünk. Ez alatt azt értem, hogy olyan művészeket is fel tud hívni, akik számára én csak egy egyszerű menedzser lennék, ő viszont alkotótársuk. Most az a kérdés, át tudjuk-e alakítani a Trafó környezetét, tudunk-e olyan újfajta finanszírozási kereteket találni, amelyek biztosítják, hogy ezek a minőségi kvalitású művészek kapcsolatot teremtsenek a magyar művészeti élettel, alkotó módon. Nagyobb ívű projekteket próbálnánk megvalósítani koprodukciókkal és képzésekkel, ami új elem lenne itt. Másrészt látható, hogy a függetlenek jelenleg nehéz helyzetben vannak, ezért azon is gondolkodunk, hogyan tudnánk együtt dolgozni. Próbálunk egy új kapcsolatot kialakítani velük, és ugyanígy a közönséggel is.

- Folytatódik a Gyújtópont-sorozat?

- Persze. Szakmailag pozitívan értékelhető, amit itt létrehoztunk, a jövőben viszont mindenképpen jobban át kell gondolnunk, hogyan tálaljuk a programokat. Eddig egy megfogyatkozott marketingcsapattal folyt a munka, de már elkezdődött a bővítés, hogy jövő szeptembertől még magabiztosabbak és komplexebbek lehessünk.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Klasszikus

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Vizuál

Színekkel keltették új életre Pompeii-t és Herculaneum-ot

Nemcsak a színpompás panelek érdekesek, de a helyszínek is, ahol kiállították őket. Az igazgató szerint mindez remek módja a múlt a jelen összekapcsolásának.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Színház lázár kati

Lázár Katinak ítélték a színikritikusok az idei életműdíjat

A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ismer el életműdíjjal a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művészt.
Színház Radioaktív

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Színház interjú

Gyerekek tragédiája – valóságos túszdráma, színházi köntösben

2004-ben a beszláni I. számú iskolát terroristák rohanták le, ezernél is több embert ejtve túszul. A holland Carly Wijs Mi és Ők című kamaradarabja ezen elbeszélhetetlen napok emlékéről szól.
Színház hírek

Ők a Színikritikusok díja várományosai

A Színházi Kritikusok Céhe 39. alkalommal adja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.