Színház

Szacsvay László a Nemzet Színésze

2015.05.12. 17:00
Ajánlom
Május 12-én délután közel egy órás tanácskozás után meghozták döntésüket a Nemzet Színészei: Kóti Árpád helyére Szacsvay Lászlót választották meg.

Május 12- én kedden délután háromkor sorban érkeztek a Nemzeti Színházba a Nemzet Színészei. Molnár Piroska, Király Levente, Tordy Géza, Haumann Péter és Bodrogi Gyula foglalták el helyüket a tanácskozás helyszínén. Psota Irén, Berek Kati, Cserhalmi György, Törőcsik Mari és Máthé Erzsi telefonon adták le voksaikat. Három órakor vette kezdetét tanácskozás. Csaknem két óra elteltével született meg a döntés, melynek értelmében a mai naptól Szacsvay László színművész a Nemzet Színésze cím új birtokosa. Az új Nemzet Színészének elsőként Vidnyánszky Attila gratulált telefonon.

Szacsvay László 1966-ban a zuglói I. István Gimnáziumban érettségizett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1971-ben végzett. 1971-től a budapesti Nemzeti Színházban, 1982-től a budapesti Katona József Színházban játszott. Kiváló karakterszínész. Számos alakítása közül Gogol: Revizor című darabjában Hlesztakov szerepét formálta meg nagyszerűen.

A Nemzet Színésze és a Nemzet Színésznője címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek. A címet első ízben 2000. augusztus 22-én adták át, halálig szól, legfeljebb tizenketten viselhetik, és életük végéig havonta nettó 630 ezer forint juttatásban részesülnek. Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot. A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott; betöltötte a 62. életévét; 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot - évadonként legalább egy szerepben - a Nemzeti Színház színpadán töltött.

A Nemzet Színészei jelenleg: Berek Kati (2000-től), Bodrogi Gyula (2007-től), Haumann Péter (2010-től),Király Levente (2006-tól), Máthé Erzsi (2000-től), Psota Irén (2000-től), Tordy Géza (2008-tól), Törőcsik Mari(2000-től), Molnár Piroska (2011-től), Cserhalmi György (2014-től), Andorai Péter (2015-től) Szacsvay László (2015-től)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Kilép a POSZT-ot szervező cégből a Magyar Színházi Társaság

A szervezet azt sérelmezi, hogy nem tudják megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogukat. FRISSÍTÉS: Karsai György kilép a POSZT Tanácsadó Testületéből.
Klasszikus

Nem vagyok kétlaki - Interjú Selmeczi Györggyel 

Kisorosziban Selmeczi György, Orbán György, Vajda János és Csemiczky Miklós zeneszerzők fogadták a Partitúra stábját. Miklósa Erika és Batta András a kamerák előtt pillanthatott be a kortárs magyar zeneszerzés Négyek-nek is nevezett csoportja semmihez sem hasonlítható alkotói miliőjébe.
Klasszikus

Alig egy hónap, és kezdődik Érdi Tamás nyári fesztiválja

Ötödik alkalommal rendezik meg a Klassz a pARTon! fesztivált. Idén negyven koncertet, összesen 62 programot látogathatunk a hazai vízpartokon.
Színház

Balogh Tibor válasza Karsai Györgynek

A POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének tagja nyílt levélben reagál Karsai György egyetemi tanár, színikritikus hétfőn közzétett írására, amelyben lemond a POSZT Tanácsadó Testületi tagságáról.
Klasszikus

Így gyakorolj! – Tabea Zimmermann brácsaművész tanácsai

A hazánkban is gyakran megforduló brácsaművész, Várjon Dénes zenészpartnere a Strad hasábjain hat pontban szedte össze tanácsait a fiatal (vonós)hangszereseknek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Megdöbbenéssel fogadta a Magyar Színházi Társaság kilépését a POSZT vezetése

Magyar Attila, a POSZT-ot szervező cég ügyvezető igazgatója arra reagált, hogy hétfőn az egyik színházi szakmai érdekképviselet bejelentette, lemondanak tulajdonrészükről, mivel nem áll módjukban megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogukat.
Színház hír

Balogh Tibor válasza Karsai Györgynek

A POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének tagja nyílt levélben reagál Karsai György egyetemi tanár, színikritikus hétfőn közzétett írására, amelyben lemond a POSZT Tanácsadó Testületi tagságáról.
Színház ajánló

12 színésznő olvassa fel Radnótiné Gyarmati Fanni teljes naplóját egy előadáson

Küszködik és teremt címmel Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplóinak teljes szövegét 12 fiatal színésznő olvassa fel szerdán Budapesten, a Pozsonyi úti Amikor Galériában.
Színház ajánló

Már lehet jegyet venni az idei Színházak Éjszakájára

Egyetlen éjszaka alatt akár 34 budapesti színházba is ellátogathatnak a legkitartóbb színházrajongók szeptember 21-én, a nyolcadik Színházak Éjszakáján. Budapest egyik kötelező kulturális programjára online már megválthatók a kedvezményes jegyek.
Színház hír

Kilép a POSZT-ot szervező cégből a Magyar Színházi Társaság

A szervezet azt sérelmezi, hogy nem tudják megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogukat. FRISSÍTÉS: Karsai György kilép a POSZT Tanácsadó Testületéből.