Színház

Szakítópróba három hangra – Őze Áron rendezésében jön a Válásguru a Rózsavölgyi Szalonban

2022.12.06. 11:05
Ajánlom
A francia Tristan Petitgirard által jegyzett darabot december 15-én mutatja be a Rózsavölgyi Szalon. Őze Áron rendezésében színpadra lép Ullmann Mónika, Brasch Bence és Józan László.

A szakítás soha nem kellemes. Ebből csinál diszkrét üzletet a Válásguru ügynökség alapítója, Eric (Brasch Bence), aki a szépen jövedelmező szakítócégből nagyot szakít. Lényegében válást közvetít: ügyfelei megbízásából vállalja, hogy helyettük mondja ki a végső szót és hagyja el azok párját. Virágot visz az elhagyott nőknek, hagyja, hogy sírjanak a vállán, a kirúgott férfiakkal pedig közösen szidja a szerelmet.

Eric, a „válásguru”, épp új ügyfele, Quentin (Józan László) nevében készül az újabb nagy szakításra. Megérkezik a nőhöz a szokásos csokorral, ám amikor belép, akkor szembesül azzal, hogy régi szerelméhez, Chloéhoz (Ullmann Mónika) rendelték ki, aki évekkel ezelőtt magyarázat nélkül távozott az életéből. Hirtelen minden összezavarodik, és elindul egy nagy társasjáték, miközben egyre érzelmesebbé és szórakoztatóbbá válik a szakítópróba.

MOL_6788_resize-104619.jpg

Józan László, Ullmann Mónika és Brasch Bence a Válásguru olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)

Tristan Petitgirard darabját Nemlaha György és Kiss Kornélia fordította magyarra, a dramaturg Karácsony Ágnes volt, a díszletet Enyvvári Péter, a jelmezt Kiss Fabióla tervezte. Előadja Ullmann Mónika, Brasch Bence és Józan László, a rendező: Őze Áron.

A bemutatót december 15-én 19.30 órakor tartják a Rózsavölgyi Szalonban.

További időpontok:

  • december 16. 19.30
  • december 18. 19.30
  • január 29. 16.00
  • január 29. 19.30
  • január 30. 19.30

További információ ide kattintva.

Rózsavölgyi Szalon

A Rózsavölgyi Szalon a pesti belváros művészeti központja, ahol a hagyomány és az újító szándék teremti meg a színházi és irodalmi műhelymunkát. 2012. április 11-én, a Költészet Napján nyílt meg. Kezdettől leginkább olyan darabokat tűzünk műsorra, amelyek kiemelt értéket képviselnek a magyar és külföldi irodalomban, s amelyeket még nem mutattak be, vagy színpadi változatban nem kerültek még színre Magyarországon. Igyekszünk olyan témákkal foglalkozni, amelyek a mai kor kíváncsi, gondolkodó emberét érdeklik, aki nem elégszik meg azzal, hogy az interneten keresztül szemléli a világot.

A hajdani szalonkultúrának lényege volt – túl a társas együttléten – a fiatal alkotók felfedezése is. A nagy nevek mellett nálunk is rendre megjelennek fiatal művészek, pályakezdők, akiket fel is fedez aztán a közönség. Bár nincs hagyományos értelemben vett társulatunk, mégis társulattá formálódott a Rózsavölgyi Szalon alkotóközössége. Szeretnek itt lenni.

Köszönjük!

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.