Színház

Szakonyi Károly legismertebb drámája látható a Játékszínben

2022.05.12. 15:10
Ajánlom
Az Adáshiba a Vörösmarty Színházzal koprodukcióban kerül színre, Bagó Bertalan rendezésében. A budapesti bemutatót május 21-én tartják, majd május 28-án Székesfehérvárra érkezik az előadás.

Szakonyi Károly darabja – ahogy az 1970-es változat hivatkozik rá – „történik napjainkban, sajnos”, az alkotók pedig mindent elkövettek, hogy a mai kor viszonyaira formálják a drámát. Az aktualizálás folyamatát, Lőkös Ildikó dramaturg munkáját a szerző személyesen segítette. Bank Tamás, a Játékszín igazgatója az új változat kapcsán kiemelte, hogy

az Adáshiba mondanivalója a digitalizációnak köszönhetően új árnyalatokat hordoz magában.

„A tömegkommunikációs eszközrendszer rengeteget változott a mű születése óta, ahogyan a beszédmodorunk is, de az eredeti mondanivaló ma is érvényes. Az információ és az ember kapcsolata és az ehhez kötődő attitűd szemernyit sem változott – így a mai néző, miközben jól szórakozik, és sokszor magára ismer, ugyanarra eszmél végül: míg a körülöttünk zajló világra folyamatosan rezonálunk, nem vesszük észre, ami a közvetlen környezetünkben és bennünk történik” – mondta a rendező, Bagó Bertalan, aki úgy álmodta színpadra a darabot, hogy a cselekmény helyszínén fellelhetőek legyenek a modern kor készülékei, és ne a televízió legyen az egyetlen elektronikai eszköz.

Adashiba_aszineszekaszerzovel-151600.jpg

Az Adáshiba alkotógárdája (Fotó/Forrás: Játékszín)

Az Adáshiba végigkíséri Szakonyi Károly pályafutását, és fontos helyet foglal el a szerzői életműben.

„Sok szerzőhöz, akárhány művet is jegyez, egyetlen címet rendel a köztudat. Esetemben ez talán az Adáshiba, amit nem bánok, mert jelentős életélmény számomra”

– mondta a szerző a Vígszínház felkérésére írt műről, hozzátéve, hogy a bemutató idején nem számított ilyen meleg fogadtatásra, ugyanakkor el is szomorította a tény, hogy az emberek mindenhol hasonlóan élnek, és magukra ismernek a történetben.

Az Adáshiba nem először kerül a Játékszín színpadára, csaknem 40 éve, 1984 decemberében került először színre. Most Vereckei Rita díszletében és jelmezeiben kel életre.

A május 21-i bemutatón a főbb szerepeket Gáspár Sándor, Zsurzs Kati, Lévay Viktória, Kovács Tamás, Varga Lili, Varga Ádám, Imre Krisztián és Kerekes József alakítja.

Az előadásról bővebb információ az alábbi oldalon érhető el.

Fejléckép: Szakonyi Károly az Adáshiba olvasópróbáján (forrás: Játékszín)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Lélek és hitelesség a muzsikálásban – Keller András és Pierre-Laurent Aimard a Concerto Budapest turnéja kapcsán

Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.
Könyv

Válogatás az idei Könyvfesztivál programjaiból

Mások mellett Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Nádasdy Ádám, Christine Leunens és Clara Dupont-Monod is a Könyvfesztiválon mutatja be új könyvét. Szubjektív válogatásunkban számos izgalmas programot ajánlunk. 
Zenés színház

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Klasszikus

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.
Klasszikus

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Markó Róbert a veszprémi Kabóca Bábszínház új igazgatója

Markó Róbert íróként, rendezőként és dramaturgként is többször megfordult már a Kabóca Bábszínházban, amelynek október 15-től látja el igazgatását.
Színház ajánló

Egy autista zseni és az alma szimbolikája – A Kódfejtő a 6SZÍN-ben

Alan Turing tragikus életéről Benoit Solès francia színész írt színdarabot, ami évek óta nagy siker Franciaországban és már Budapesten, a 6SZÍN-ben is.
Színház hír

Rendhagyó Tartuffe-előadással lesz jelen a Comédie Francaise a 10. MITEM-en

Tíz ország huszonegy előadása, köztük a párizsi Comédie Francaise Tartuffe-produkciója lesz látható a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szeptember 30. és október 23. között a Nemzeti Színházban.
Színház magazin

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.