- Mikor fedezte fel magának Agota Kristofot?
- Személyesen először a film kapcsán találkoztunk, de a regényeit már korábban is olvastam. Úgy húsz vagy huszonöt éve jelenhetett meg a Rakéta Regényújságban, tehát régre nyúlik vissza a kapcsolatunk.
- Milyen volt ő az életben?
- Agota kivételes ember volt. Nagyon őszinte volt, nem ismerte a hazugságot, és ez valószínűleg elviselhetetlen teher volt számára. Gondolj bele, hogy egy olyan emberrel beszélgetsz, aki mindent kimond, amire gondol. Ebből a szempontból nagyon kényelmetlen, furcsa nő volt, de valamilyen csoda folytán engem a barátságába fogadott. Gyönyörű emlékeket őrzök róla, és nem ismerek még egy ilyen embert.
- A könyv kapcsán egyből érezte, hogy Önnek ezzel dolga lesz?
- Igen, mert szerintem olyan, mint egy forgatókönyv. Olyan dialógusok vannak benne, olyan a történetvezetése, de a legcsodálatosabb az, hogy egy stílus van benne leírva, egy filmes stílus, amit természetesen nem egyszerű a vásznon megvalósítani. Óriási kihívást jelentett képpé formálni azt a végtelen, tőmondatos, kegyetlen, szikár nyelvezetet, amivel Agota fogalmazott. Azt tudni kell róla, hogy franciául írt, és amikor A nagy füzet készült, még csak tanulta a nyelvet. A lánya javította a regényt, tehát részben ebből a kényszerűségből is adódott a stílusa. Meg persze abból is, hogy milyen élményanyagokból dolgozott.
- Hogyan láttak neki a munkának, mit tartottak fontosnak kibontani a regény szálai közül?
- A legfontosabb a gyerekek és a nagymama kapcsolata volt. Nagyon nehéz dolog ez, alig van hőse a történetnek, cserébe viszont nagyon sok epizódja van, ráadásul ezek mind szorosan kapcsolódnak egymáshoz, tehát csak minimálisan szabad elemeket elhagyni belőlük. Mint egy nyaklánc, úgy van összefűzve. Persze a film az egészen más tészta, ott egy másfajta befogadás történik, és annak is megvannak a maga határai abban az értelemben, hogy meddig nézed, és hol taszít el téged. A kegyetlenséget nagyon sokszor tudatosan rábíztam a nézőre, hogy képzeljék el ők. A nézői fantázia úgyis sokkal kegyetlenebb, mert bevallatlanul marad.
- Egy egészen új, eddigiektől gyökeresen eltérő támogatási rendszer állt a film mögött. Visszatekintve ez mennyire segítette vagy épp hátráltatta ez a munkáját?
- Mint általában, most is voltak könnyebbségek és nehézségek, de a film műfaja az mindig is ilyen volt, függetlenül Andy Vajnától. A támogatással egyébként nem volt gond, akadt elég pénzünk, ami a film mögött meghúzódó széles nagy európai összefogásnak volt köszönhető. Sok aprópénzből lett összerakva az összeg, cserébe viszont európai színészekkel, európai stábbal forgattunk. Ez utóbbi minden pozitívuma ellenére sokszor nagyon nehézzé is tette a dolgunkat, mert ez az internacionális gondolkodás Magyarországon még nem megy.
- Említette, hogy leginkább a nagymama és az ikrek viszonyát szerették volna kibontani. Nehéz volt rátalálni a szereplőkre?
- Kezdetektől fogva evidens volt, hogy a nagymamát Molnár Piroska fogja játszani. Ő rengeteget segített a film közben. Tudni kell róla, hogy nagyon odafigyel a fiatalokra, szünetekben nagyon kemény volt az ikrekkel, nem engedte, hogy elkalandozzanak akár egy másodpercre is. Fantasztikus pedagógus és egy kivételes erejű színésznő.
- És az ikrek?
- Fontos volt a csiszolatlanságuk, de nem azért, mert egyébként Gyémántnak hívják őket az életben, bár nyilván ez is egy jó poén. Szerettem volna, ha nem hivatásos színészek játsszák őket, egész egyszerűen azért, hogy önazonosak legyenek, hogy saját magukon kívül ne jelentsenek mást. Csináltunk pár próbafelvételt, de ez nem arról szólt, hogy ők jók vagy épp nem jók, mert igazából már felvétel előtt kiderült, hogy jók és érdekesek és bírni fogják a 47 napos forgatást.
- A háború borzalmait hogyan ismertették meg velük? Talán még nem is tanultak róla...
- Az élet borzalmait viszont már egészen biztosan ismerik. Persze, óhatatlanul muszáj volt nekik vetítenünk pár képet a háborúról, tisztába tenni, hogy mik is történtek ott, de annál, mint ahogy ők éltek azelőtt, nehéz keményebbet mutatni.
- Látta Horváth Csaba A nagy füzet-rendezését a Szkénében?
- Sajnos még nem, de mindenképp meg fogom nézni.
- Következő bemutatója Az álomkommandó lesz a Pesti Színházban, abban az intézményben, amelyre nemrég Balázs Péter is benyújtotta igényét...
- Nagyon sok helyen dolgoztam a világban, és nagyon sokfajta társulattal volt már dolgom, Moszkvától kezdve Norvégián át Amerikáig. A Víg mostani társulata elképesztő tehetséggel és ambícióval dolgozik, olyannal, amit nagyon ritkán lehet látni a világban. Szövegtudással érkeznek a próbákra, és rögzítenek mindent, amit mondok nekik, nyitottak, érdeklődőek. Én próbálok hinni abban, hogy nem történhet meg mindennek a megcsúfolása.
- Érezhető a feszültség a levegőben?
- Nem, munka van a levegőben.
hírlevél
