A következő szezonban vendégművészként fontos szerepet játszik nálunk Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is – adta hírül közösségi oldalán a Centrál Színház. A társulat bejegyzése szerint a Nemzeti Színházból nemrég távozó színművészek John Madden 2005-ös, Bizonyítás című filmjének színpadi adaptációjában alakítanak majd apa-lánya párost. Az előadás rendezője Puskás Tamás lesz.
Mint arról beszámoltunk, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, tavaly novemberben a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia-előadása közben szenvedtek súlyos balesetett. Az esetet követően lemondott pozíciójáról Vidnyánszky Attila, a társulat vezérigazgatója – egyben az érintett produkció rendezője is –, ezt azonban az akkori kulturális miniszter, Csák János nem fogadta el. Vidnyánszky később visszavonta lemondását.
A történtek nagy hullámokat kavartak a közéletben, valamint a színház életén belül is, idén májusban derült ki ugyanis, hogy számos színművész elhagyja a társulatot, köztük Udvaros Dorottya, valamint Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is. Július elején ismét tovább gyűrűzött az ügy, amikor Vidnyánszky Attila, Udvaros Dorottya korábbi kijelentéseire reagálva, arról beszélt egy interjúban, a Nemzetiben megsérült két művész fejenként több mint ötmillió forint támogatást kapott különböző jogcímeken, a táppénzben felül a balesetet követően. Ezt később Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is cáfolta.
Fejléckép: Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó (Fotó/Forrás: Nemzeti Színház)