Színház

Szász Júlia társulati tag lesz a Vígben, Brasch Bence elszerződik

2025.06.17. 13:10
Ajánlom
A 2025/26-os évadtól Szász Júlia, Kovács Tamás és Sághy Tamás csatlakozik a társulathoz, míg Bach Kata, Brasch Bence, Dino Benjamin, Kövesi Zsombor és Stohl András vendégművészként dolgoznak tovább a teátrumban. A Vígszínház évadzáróján több dolgozó munkáját is díjjal ismerték el, Halász Judit 60 éves, Kern András 55 éves és Hegedűs D. Géza 50 éves tagságát is megünnepelték. A teátrum négy játszóhelyén – a Vígszínházban, a Pesti Színházban, a Házi Színpadon és a Víg Szalonban – a 2024/25-ös évad 608 előadására mintegy 350 ezer néző váltott jegyet.

A hagyományoknak megfelelően a Vígszínház évadzáró társulati ülésén több művészeti díjat is átadtak. A társulat titkos szavazatai alapján választott zsűri az évad legjobb alakításaiért járó Ajtay Andor Emlékdíjakat Radnay Csillának és Orosz Ákosnak ítélte oda. A Szatmári István emlékére alapított, legjobb epizódszereplőnek járó „A kiscsillag is csillag díj”-at Szántó Balázs nyerte el. A zsűri a Roboz Imre Művészeti Emlékdíjjal a Vígszínház tagjai közül azt a munkatársat jutalmazza, aki nemcsak alkotómunkájával, de társadalmi szerepvállalásával is erősíti a színház művészi rangját és hírnevét. A díjat idén megosztva Kovács Adrián és Mester Dávid, a Víg129 koncert karmesterei, a Vígszínház zenei konzulensei kapták. A társulat titkos szavazatai alapján a legjobb 30 év alatti színésznőnek járó Varsányi Irén-emlékgyűrű díjazottja Márkus Luca.

A Czapp György által alapított Venczel Vera Emlékdíjat, amellyel minden páros évben az évad legjobb díszlettervezőjét, páratlan évben a legjobb jelmeztervezőjét jutalmazzák, 2025-ben Kálmán Eszter díszlet- és jelmeztervező nyerte el a Büszkeség és balítélet, illetve az Egy nő anatómiája előadások jelmezeiért. A Harsányi Zsolt Emlékdíj odaítélésénél az alapító szándéka szerint fontos szempont, hogy a díjazott sokat tegyen a magyar nyelv ápolásáért. A díj kuratóriuma idén Hegyi Barbarát választotta. A társulatért végzett odaadó munkájáért Vörösné Ackermann Éva bérszámfejtő, Csonka Balázs produkciós manager és Sztrehárszki László, a Pesti Színház megbízott színpadmestere Vígszínház-díjat vehetett át. Az Üzemi Tanács által alapított Aranyforgó-díjat, amellyel a műszaki és adminisztratív kollégákat díjazzák, Berkes Kornélia produkciós koordinátor és Horváth Gábor bútoros kapták.

Evadzaro_RudolfPeter-130318.jpg

Rudolf Péter igazgató a Vígszínház 2024/2025-ös évadzáróján (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Vígszínház)

Az évadzárón a társulat jubiláló tagjait is köszöntötték. A színművészek közül Halász Judit 60 éve, Kern András 55 éve, Hegedűs D. Géza 50 éve, míg Makai Zsolt világosító és Györgypál István éjszakai portás 40 éve, Gál Tünde súgó 35 éve, Sütő Judit férfi szabó 30 éve, Csiki János díszítő és Páhány Dóra színházi titkár 20 éve hűséges tagja a Vígszínháznak.

Az évad legtöbbet játszó színművésznői Márkus Luca 151, Szilágyi Csenge 137, Balázsovits Edit, Radnay Csilla és Varga-Járó Sára 124 előadással, míg a színművészek közül Szántó Balázs 165, Zoltán Áron 160, Ertl Zsombor 146 alkalommal lépett színpadra.

Először fordult elő, hogy a színművésznőknél a harmadik legtöbbet játszó helyen hármas holtverseny alakult ki.

Ujtarsulatitagok-130318.jpg

Sághy Tamás, Szász Júlia és Kovács Tamás a Vígszínházhoz szerződött (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Vígszínház)

Az évad végével, Dengyel Iván színművész visszavonul a színpadtól. A 2025/26-os évadban Szász Júlia, Kovács Tamás és Sághy Tamás szerződik a Vígszínházhoz, míg Bach Kata, Dino Benjamin, Kövesi ZsomborStohl András, valamint az Erkel Színház csapatához kerülő Brasch Bence vendégművészként dolgoznak tovább a teátrumban. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói közül László Rebeka, Rigó Mária, Laczkó Bálint és Steenhuis Raul a Vígben kezdi meg gyakorlatát.

Fejléckép: a Vígszínház évadzárója (fotó / forrás: Juhász Éva / Vígszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Színház hír

Pintér Béla és Keresztes Tamás is rendez jövőre az Átriumban

Izgalmas évadot zárt a szeptember óta új kollaboráció által üzemeltett Átrium, a következő szezonban pedig négy új bemutatóval is készülnek a színházban működő társulatok. Jövőre Keresztes Tamás rendezésében látható egy „generációs kíntorna“, Pintér Béla pedig vadiúj darabbal jelentkezik.
Színház hír

Hat ország fiatal művészei dolgoznak együtt Sopronban

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 elnevezésű programot. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.
Színház gyász

Elhunyt Kovács Dezső kritikus

Július elsején hajnalban elhunyt Kovács Dezső színikritikus, esztéta, újságíró, az ART7 művészeti portál alapító főszerkesztője, a Kritika folyóirat egykori rovatvezetője – a halálhírt az ART7 közölte.