Színház

Székely Csaba szerint az Eszenyi-vitában mindenkinek igaza van

2026.08.19. 12:05
Megosztom
Reagált Székely Csaba drámaíró a Máté Gábor, Molnár Áron, Lengyel Tamás és Verebes István között kialakult vitára, amelynek indítója egy Veiszer Alinda-interjúból kiragadott részlet volt. A szerző szerint mindenkinek igaza van.

A vita azután bontakozott ki, hogy Máté Gábor a Veiszer Alindának adott, az Ördögkatlanon készült interjúban Eszenyi Enikő ügyéről beszélt. Azt mondta, a rendezőt éveken át arra szólították fel, hogy kérjen bocsánatot, amit végül meg is tett, majd a bocsánatkérését is kifogásolták. Máté szerint Eszenyi már megfizette az árát annak, ami történt, és a magyar színházi élet nem olyan gazdag, hogy egy ekkora tehetséget teljesen kizárjon. „Mit csináljon még? Haljon meg, dögöljön meg?” – tette fel a költői kérdést a rendező, amire Molnár Áron reagált: szerinte a bocsánatkérés nem tekinthető őszintének. A színész-infulenszer azt hangsúlyozta, hogy a megbocsátásról azoknak kell dönteniük, akiket sérelem ért. Lengyel Tamás pedig azt vetette Máté szemére, hogy a tehetség nem lehet erkölcsi valuta, és a bántalmazás relativizálása az áldozatokat is elhallgattathatja. Verebes István a Népszaván megjelent véleménycikkben reagált Molnár Áron videójára: kifogásolta, hogy a színész egy egész generációt ítél meg Máté Gábor kijelentései alapján. Szerinte lehet vitatni Máté álláspontját, de nem helyes egy nemzedéket egyetlen erkölcsi kategóriába sorolni. Azt is visszautasította, hogy ő és Máté „egy rendszer” részeként felelősek lennének annak működéséért.

Székely Csaba szerint a szituációban „a rabbis vicchez hasonlóan” mindenkinek igaza van. A drámaíró közösségi médiás bejegyzésében hangsúylozta „igenis kell lennie visszaútnak”, és egy erkölcsi rendszernek nemcsak azt kellene megmutatnia, mikor kell valakit kizárni, hanem azt is, milyen feltételek teljesülése után lehet visszaengedni.

Székely Csaba bejegyzését kiemelésekkel, változtatás nélkül közöljük:

Ne haragudjatok, de szerintem itt mindenkinek igaza van. Mint abban a viccben a rabbival. A Veiszer Alindának adott Máté Gábor-interjú, és az ennek nyomán kialakult csörte szereplői mind olyan dolgokat mondanak, amelyek teljesen jogosak, és igazat tudok adni nekik. Kezdem az elsővel.

MÁTÉ GÁBOR. Ő az Ördögkatlanon azt mondta az Eszenyi Enikő-ügyről: évekig követelték tőle, hogy kérjen bocsánatot, majd amikor megtette, azt mondták, hogy nem jól csinálta. Akkor mégis mit várnak tőle? Itt jött a provokatív "dögöljön meg?" kérdés, ami persze csak egy retorikai eszköz (hiszen nyilván Máté is tudja, hogy nem csak ez a két lehetőség létezik, hogy megbocsátás vagy halál, ráadásul senki sem kívánja Eszenyi halálát), szóval egy retorikai fordulat, ami jelzi a helyzet megoldhatatlanságát, de szerintem ez akkor is egy legitim kérdés. Ugyanis senki nem tud valódi választ adni arra, hogy ilyen esetben mikor ér véget a száműzetés.

Az embereknek felelniük kell a tetteikért – ezzel egyet lehet érteni. De a cancel culture-nek, vagy bármilyen erkölcsi rendszernek, nemcsak azt kéne megmondania, hogy mikor kell valakit kizárni, hanem azt is, hogy milyen feltételekkel lehet visszaengedni. A legelvetemültebb bűnözőket is kiengedik a börtönből egy idő után. Szóval itt is kéne egy olyan pont, ahol azt mondják: letöltötte a büntetését. Hogy nem jól kért bocsánatot? Nem volt őszinte? Rosszkor kérte azt a bocsánatot? Mi van, ha őszinte volt, de ő csak így tud bocsánatot kérni, és csak most jutott el oda, és megtette a lehető legtöbbet, amire képes? Nem tudhatjuk biztosan. De amit biztosan tudhatunk: igenis kell lennie visszaútnak.

MOLNÁR ÁRON igazsága: a megbocsátásról nem dönthet az, aki kívül áll a történeten. Csak az döntheti el, hogy egy bocsánatkérés elegendő-e, akitől azt a bocsánatot kérik. Abban pedig különösen igaza van, hogy attól, hogy régen a büfében együtt röhögtünk valamin, még nem biztos, hogy mindenki számára vicces.

Egy hierarchikus rendszerben néha az is nevet, akit éppen megaláznak, mert ez sokkal biztonságosabb, mint azt mondani a nagyhatalmú embernek, hogy ezt ne csináld velem.

Meg hát a tanult minta is benne van: lehet, hogy nekem nem vicces, de mindenki röhög, akkor biztos vicces, úgyhogy ezentúl én is röhögni fogok rajta.

LENGYEL TAMÁS igazsága: a tehetség nem erkölcsi valuta. Aki a bántalmazó tehetségére hivatkozik, az relativizálja a bántalmazást, ami társadalmilag káros, mert azt sugalmazza az áldozatoknak, hogy jobb hallgatni. Legfeljebb akkor pofázz, ha a hatalmával visszaélő alak egy dilettáns. És abban is igaza van Lengyel Tamásnak, amikor felteszi a kérdést: miért nem vizsgálták ki rendesen ezeket az ügyeket? És a szakma, a vezető pozíciókban lévők miért nem tettek meg mindent azért, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő?

VEREBES ISTVÁN. Az ő cikke is a vita fontos része. Ő azt írja, hogy nem lehet egy egész generációt egyetlen erkölcsi kategóriába terelni, majd lenullázni. És vele is egyetértek. Máté Gábor ugyanis elmondott egy véleményt, a saját véleményét.

Amire lehet azt mondani, hogy érzéketlen, vagy hogy egy meghaladott színházi kultúrát képvisel, de nem szabad őt generációs alapon elhallgattatni, csak mert nem értesz egyet a véleményével.

Molnár Áron- és Lengyel Tamás-követők hada vetette rá magát Máté Gáborra, így valószínűleg legközelebb ezerszer meggondolja, hogy nyilatkozzon-e még bármit is. Pedig egy egészséges társadalomnak szüksége van minden generáció véleményére és tudására.

 

Fejléckép: Székely Csaba (fotó/forrás: Bereczky Sándor / Székely Csaba hivatalos oldala)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Nyolc bemutatót terveznek Budaörsön, Pelsőczy Réka művészeti vezetőként csatlakozik a színházhoz

„Támogató környezetet szeretnénk építeni” – mondta Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója a szeptember 2-án tartott évadnyitó társulati ülésen.
Színház ajánló

Fesztbaum Béla a Hír13-nak: „A Vígszínház igazán otthon van Újlipótvárosban”

Visszatérő résztvevője a Pozsonyi Pikniknek Fesztbaum Béla, aki tavaly vehette át a XIII. Kerületért Díjat. A szeptember 5-én zajló újlipótvárosi rendezvényre az idén 130 éves Vígszínház régi és mai zenés előadásaiból állított össze műsort.
Színház kritika

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Színház hír

Térítésmentes jegyekkel segítették a nehéz helyzetű nézőket a Városmajorban

A 2026-os nyári évadban tizenegy alkalommal nyitották meg a Városmajori Szabadtéri Színpad nézőterét a támogató kezdeményezés keretében, amely alkalmakon összesen 350 férőhelyet ajánlottak fel térítésmentesen.
Színház hír

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója