Színház

Székely Kriszta vezetésével folytatja a Katona – jövőre Hamletet rendez ifj. Vidnyánszky Attila

2025.06.17. 15:30
Ajánlom
15 év után utolsó teljes évadát zárta a színház igazgatójaként Máté Gábor. Az eseményen derűlátóan osztotta meg a hírt, hogy Székely Krisztát, a Katona rendezőjét – aki egyedüliként nyújtott be pályázatot a megüresedő posztra – a szakmai bizottság meghallgatta és javasolta a pozícióra, melyről  a Fővárosi Közgyűlés június 25-én szavaz. A jövő évadban rendez ifj. Vidnyánszky Attila mellett Bodó Viktor, Ascher Tamás és Tarnóczi Jakab is. Simon Zoltán a társulathoz szerződik.

A 2025/26-os évad bemutatóit illetően pedig már a tervezésnél fontosnak tartotta, hogy olyan darabokat mutasson be a Katona, melyek nem csak a színészeket, de a törzs közönséget és a jövőbeli nézőket is izgalommal és elégedettséggel töltik el – hangsúlyozta a leköszönő igazgató.

A hagyományoknak megfelelően átadták a belső művészeti díjakat. Az évadban nyújtott kiemelkedő teljesítményért járó Máthé Erzsi-díjat – amelyet Máthé Erzsi huszonegy éve alapított és a társulat színművészei ítélnek oda – Máté Gábor vehette át a tavaly kitüntetett Elek Ferenctől. A társulat szavazatai alapján a 30 mondat alatti szerep emlékezetes megformálásáért odaítélhető PUKK-díjat Pásztor Dániel kapta az Egy nyár c. előadásban  nyújtott alakításáért.

Bejelentették, hogy 13 év után a Miskolci Nemzeti Színházból a Katonába szerződik Simon Zoltán színművész, aki korábban egyetemi gyakorlatát is a Katonában töltötte.

Több nagysikerű bemutató – mint a Nyílt tárgyalás, a Sárszeg, az Itt élet vagy a 2031 – mellett a színház számos vendég produkciót fogadott be a 2024/25-ös évadban: a Katonában talált otthonra a TÁP Színház Rókonok c. előadása, itt láthatták utoljára a Budaörsi Latinovits Színház Beszélnünk kell Kevinről c. produkcióját, vendégszerepelt a kaposvári Csiky Gergely Színház Őszi álom c. előadása Udvaros Dorottyával, valamint a Katonában mutatták be a beck@grecsó duó szeretet vessző béke című produkcióját.

IMG_5909-152215.jpg

Lezárja 2024/2025-ös évadát a Katona József Színház (Fotó/Forrás: Katona József Színház)

A társulat is több meghívásnak tett eleget: a Sorstalanság a Körber Studio Junge Regie Fesztiválon aratott sikert Hamburgban, a Radical Relax  pedig a Divadelná Nitra Nemzetközi Színházi Fesztiválon Nyitrán.

A harmadik alkalommal megrendezett Csinibaba Táncdalfesztivál ismét fergeteges sikert aratott a Budapest Parkban: idén rekordot döntött a nézőszám is,

több mint 10.500 néző bulizott együtt a Katona színészeivel és a vendég művészekkel. 

Több szakmai elismerésben is részesültek a társulat tagjai a 2024/25-ös évadban:

Mentes Júlia - Legjobb női epizódszereplő (Extázis) - Színházi Kritikusok Céhe

Vizi Dávid - Legjobb férfi főszereplő (Rozsdatemető 2.0) - ESzínház Fesztivál

Szirtes Ági - Páger-díj

Máté Gábor és Jánossy Lajos (Itt élet) - Kortárs Magyar Dráma-díj

Idén a Katona három játszóhelyén 103%-os látogatottság mellett összesen 513 előadást láthatott a közönség. Legtöbbször, azaz 183-szor Elek Ferenc lépett színpadra, őt 171 estével Rajkai Zoltán, 154 előadással pedig Gloviczki Bernát követte.

A tervek szerint a 2025/26-os évad első premierje októberben lesz.

Elsőként, októberben Máté Gábor Octogon címmel rendezi Ayn Rand Az ősforrás című regényéből készült darabot a Kamrában, miközben William Shakespeare Hamlet című klasszikusát ifj. Vidnyánszky Attila rendezi a nagyszínpadon.

A bemutatók sora december közepén folytatódik; Székely Kriszta a Kamrában Kander–Ebb Chicago című művét viszi színre. A naptári év utolsó premierjére a Katonában kerül sor: Mihail Bulgakov Mester és Margarita című regényének adaptációját Bodó Viktor állítja színpadra.

SBT_3026-134722.jpg

Máté Gábor és Székely Kriszta (Fotó/Forrás: Soós Bertalan / Katona József Színház)

Az évad második fele – a tervek szerint – a következőképpen alakul: 2025 márciusában elsőként Maja Zade Changes című művét láthatja a közönség Székely Kriszta rendezésében a Sufniban. Ezt követően a Sufni Rezidens programjaként bemutatásra kerül Somorjai Réka fejlesztés alatt álló drámája, melynek rendezője Antal Bálint lesz. Ezzel párhuzamosan Harold Pinter Az üvegház című művét Ascher Tamás rendezi a Kamrában. Míg az évad utolsó bemutatójaként Tarnóczi Jakab Rekviem címen készít előadást a nagyszínpadon.

A Katona színházpedagógiai programja, a Behívó idén is sokszínű foglalkozásokkal egészítette ki a színházi műsort, ezeken összesen több mint 4500-an vettek részt. A Sorstalanság tantermi előadást 21 alkalommal játszották külső helyszínen, így 2330 diákhoz jutottak el az évadban. A 8 állandó klubnak 172 gimnazista és felnőtt tagja volt, a tematikus projektek mentén minden csapat készült az évad végére saját bemutatóval, amellyel több alkalommal is megtöltötték a Sufnit. Újdonságként indult el februárban a Közösségi színházi projekt, melyben családi történetekkel foglalkoznak a résztvevők.

cseresznyes_horvath_judit-143347.jpg

Tarnóczi Jakab rendező (középen) a Cseresznyéskert olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Katona József Színház)

Idén is folytatódott az együttműködés a Rákospalotai Lánynevelő Intézettel, ahová a Behívó-csapat heti rendszerességgel járt foglalkozásokat tartani. A Ficak:Design bolttal közösen a lányok rajzaiból képeslapkampányt szerveztek. Az Életvárók Programban 12 bentlakóval, 1 állandó nevelővel és 15 külsős segítővel dolgoztak együtt. Ezalatt a lányok több előadást is megnéztek a színházban, és egy izgalmas bemutatóval zárták a programot.

Az idei évadban is több társulati tag színesítette a Behívó munkáját: Jakab Balázs, Jordán Adél, Pásztor Dániel, Tóth Zsófi, Török Marcell.

Fejléckép: Székely Kriszta (forrás: Instant Mecenatúra Fesztivál)

Többgenerációs magyar színháztörténet – Máté Gábor és Székely Kriszta őszinte diskurzusa egy új podcast-sorozatban

Kapcsolódó

Többgenerációs magyar színháztörténet – Máté Gábor és Székely Kriszta őszinte diskurzusa egy új podcast-sorozatban

A Magyar Színházrendezői Testület podcast-sorozatot indított Mester és Tanítványa címmel. A Fidelio online felületein kéthetente jelentkező sorozat első részében Máté Gábor és Székely Kriszta rendkívül őszinte diskurzusát adjuk közre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Plusz

Székelyföld a Kiskunságban – jön a Gyergyó-Hétvége

Május 7-étől 9-ig tart majd a VIII. Gyergyó-Hétvége, a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményében, a Lakiteleki Közösségi Térben és Kecskemét Főterén.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Színház

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.
Színház kritika

Mostoha sors – Visky-dráma a Jurányiban

Provokatív címére 2009 óta lehet felkapni a fejünket, pedig a Megöltem az anyámat szövege egyáltalán nem erőszakos, sőt. Nemrég Molnár G. Nóra rendezte meg Visky András darabját, Bánfalvi Eszter és Bán Bálint szereplésével április óta látható az előadás a Jurányi Házban.
Színház kritika

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.