Színház

Székesfehérvári a legjobb előadás, Alföldi a legjobb rendező: díjakat osztott a Budapesti Nyári Fesztivál

2019.09.03. 12:00
Ajánlom
Budapesti Nyári Fesztivál 2019. évi évadzáró eseményén idén is kiosztották a Városmajori Színházi Szemle díjait. A legjobb előadás a Black Comedy, Mohácsi János rendezése Székesfehérváron.

A Szabad Tér Színház a Budapesti Nyári Fesztivál záróeseményeként szeptember 2-án rendezte meg a Városmajori Színházi Szemle díjátadóját. A szezon elején, lezajlott színházi fesztiválon nyolc nem budapesti színház nyolc előadása mutatkozott be teltházas érdeklődés mellett a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A 2019. évi Szemle-programot a hagyományokhoz híven most is az elmúlt évad legjobb nem budapesti előadásaiból válogatták.

Idén olyan szerzők művei képviseltették magukat a budai színpadon, mint Heltai Jenő, Örkény István, Molnár Ferenc, Arthur Miller, Kosztolányi Dezső, Peter Shaffer, Georges Feydeau vagy a Kerekes János, Barabás Tibor, Darvas Szilárd és Gádor Béla közös munkája. Minden idei rendezésnek és színpadra vitelnek sikerült új szemszögből megvilágítania ezeket a klasszikus műveket, nagy kihívás elé állítva az idei zsűri tagjait.

black-comedy-121810.jpg

Black Comedy (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

A rangos szakmai és közönségesemény a Győri Nemzeti Színház A tündérlaki lányok előadásával startolt június 11-én Forgács Péter rendezésében és a székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátékával, az önfeledten nevettető Black Comedy-val zárult július 5-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

Az e két időpont között zajló seregszemlén a Szegedi Nemzeti Színház Tóték című tragigroteszkje, a kecskeméti Katona József Színház Állami áruház című propagandaoperettje Fábián Péter és Benkó Bence friss rendezésében, majd Molnár Ferenc klasszikus vígjátéka, Az üvegcipő Tatabányáról Czukor Balázs rendezésében volt látható. A szombathelyi teátrum évek óta visszatérő vendége, és díjazottja a városmajori Szemlének,

az idei évben ismét Alföldi Róbert országszerte nagy figyelmet kapott A salemi boszorkányok rendezésével tért vissza a versenyprogramba és kapta meg „A legjobb rendezés” díjat,

a főszerepben Bányai-Kelemen Barnával, aki ahogy tavaly, most is elnyerte a szemle „Legjobb férfi főszereplő” díját.

A 2019-es programban nagyobb hangsúly esett a klasszikus magyar szerzők – Heltai Jenő, Molnár Ferenc és Kosztolányi Dezső műveire. Az Édes Anna új színpadi adaptációját a Miskolci Nemzeti Színház előadásában, Rusznyák Gábor rendezésében láthatta a közönség. A határon túli magyar színházakat a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata képviselte, Feydeau fergeteges zenés vígjátékával, az Osztrigás Micivel, amelyet László Sándor rendezett.

EDV_0909_-121027.jpg

Tenki Réka, Bán Teodóra, Alföldi Róbert, Nagy-Kálózy Eszter és Miklós Melánia (Fotó/Forrás: Éder Vera / BNYF)

A székesfehérvári, győri, szegedi, kecskeméti, tatbányai, szombathelyi, szabadkai és miskolci társulatok produkcióit idén egyedülálló módon egy négy fős, kizárólag nőkből álló szakmai zsűri kísérte figyelemmel: Nagy-Kálózy Eszter és Tenki Réka színművésznők, valamint Miklós Melánia dramaturg, színikritikus és Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója.

A szakmai zsűri a legjobb előadás díját a székesfehérvári Black Comedy című előadásnak ítélte Mohácsi János rendezésében.

A legjobb előadáson és rendezésen kívül értékelték a legjobb női és férfi főszereplőket és mellékszereplőket, valamint különdíjat is kiadtak, amelyet a Czukor Balázs által rendezett tatabányai Az üvegcipő előadás kapta. A legjobb női főszereplő díját Dobó Enikő nyerte el. A legjobb női mellékszereplők díját megosztva Danyi Judit és Hartai Petra kapta, a legjobb férfi mellékszereplőjét Hirtling Istvánnak ítélték.

A díjazottak listája

A legjobb előadás: Black Comedy, székesfehérvári Vörösmarty Színház, rendező: Mohácsi János

A legjobb rendezés: Arthur Miller: A salemi boszorkányok – Weörös Sándor Színház, Szombathely, rendező: Alföldi Róbert

A legjobb női főszereplő: Dobó Enikő/ Kerekes – Barabás – Darvas – Gádor: Állami Áruház – Katona József Színház, Kecskemét, rendező: Benkó Bence és Fábián Péter

A legjobb férfi főszereplő: Bányai Kelemen Barna / Arthur Miller: A salemi boszorkányok – Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Alföldi Róbert

A legjobb női mellékszereplő (megosztva):

  • Danyi Judit – Ascher Gizi szerepében – Állami Áruház – Katona József Színház Kecskemét, rendező: Benkó Bence és Fábián Péter és
  • Hartai Petra – Mary Warren szerepében – A salemi boszorkányok, Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Alföldi Róbert

A legjobb férfi mellékszereplő: Hirtling István/ Peter Shaffer: Black Comedy – Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, rendező: Mohácsi János

Különdíj: Molnár Ferenc: Az üvegcipő – Jászai Mari Színház, Tatabánya, rendező: Czukor Balázs

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Könyv

Szombathelyen újra életre kel az Ulysses

Június 12-13-án, illetve 16-án rendezik meg idén Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt, amely James Joyce munkássága előtt tiszteleg. Az eseményre gazdag zenei, képzőművészeti és irodalmi programkínálattal készülnek a szervezők.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Színház

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.
Színház magazin

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Színház ajánló

A Tovább című előadással zárul Márfi Márk önvallomásos sorozata, a Telik-trilógia

Február 18. és 22. között, egy bemutató hétvége keretében debütál Márfi Márk harmadik drámája a Lóvasúton. A Telik-trilógia befejező része a Tovább címet kapta.
Színház ajánló

Sötétben mindent látni – Black Comedy a Thália Színházban

A vaksötét ellenére látványos belépővel érkezett meg a Thália Színház utolsó nagyszínpadi bemutatója, a Black Comedy a nagyközönség elé. A vígjáték már az első estén bebizonyította, hogy garantáltan sodró lendületű színházi élményt kínál.
Színház magazin

90 éves lenne Sztankay István – fia, Sztankay Ádám beszélt róla a Hír13-nak

Sztankay Ádám újságírót a Hír13 kereste meg, édesapja, Sztankay István Kossuth-díjas színművész ugyanis február 14-én lenne 90 éves. A Nemzet Színésze, a József Attila Színház örökös tagja, a XIII. kerület díszpolgára 1936. február 14-én született, és 2014. szeptember 12-én hunyt el.