Színház

Széles repertoárral várja nézőit a Pintér Béla és Társulata

2024.12.13. 09:40
Ajánlom
A 2024 szeptembere óta az Átriumban játszó Pintér Béla és Társulata januárban és februárban tizenöt különböző előadással, összesen negyvenegy estén várja nézőit.

Repertoárjuk legújabb darabjával, az októberben bemutatott Idegen Testtel kezdik a 2025-ös évet, amely január végén és februárban majd további tíz alkalommal lesz látható. Az előadásról így nyilatkozott a darab szerzője és rendezője, Pintér Béla: „Szeretetlenség, szeretetéhség és szerelemféltés mozgatja darabunk szereplőit.

»Vannak benne bizarr fordulatok«. Így fogalmaztunk volna akár tíz évvel ezelőtt is, de manapság elég, ha annyit mondunk: huszonegyedikszázadi történet.

Eredetileg a »Mások« munkacímet adtam készülő darabomnak, bízva abban, hogy az előadás után így sóhajt majd fel a néző: – Lám, ők sem mások! Felebarátom a darab minden egyes szereplője. A testvéreim, kikről nemrég még azt gondoltam: idegen lelkek, idegen testben.”

Az év első két hónapjában láthatóak lesznek a társulat utóbbi években bemutatott előadásai: a Réka és az Oltatlanok, Az Imádkozó, a Gálvölgyi János címszereplésével bemutatott Marshal Fifty-Six, az Oidipusz-történetet átdolgozó Vérvörös Törtfehér Méregzöld, valamint az Anyaszemefénye című zenedráma Jordán Adél, Nagy Ervin és Stefanovics Angéla főszereplésével.

MarshalFiftySix-172427.jpg

Jelenet a Marshal Fifty-Six című előadásból (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba / Pintér Béla és Társulata)

Nem hiányoznak a műsorból a Pintér Béla és Társulata ikonikus előadásai sem: a barokk és népzene ötvözetéből született zenés színmű, a Parasztopera, a többszörös díjnyertes Titkaink, a Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs főszereplésével bemutatott A 42. hét, az 1848-ba, s az ott, akkor már működő császári televízióba visszarepítő Kaisers TV, Ungarn, valamint a második világháború korában játszódó (de nem feltétlenül kizárólag arról is szóló), korabeli slágerek, magyar nóták és katonaindulók mentén komponált Gyévuska.

100. előadásával debütál az Átriumban februárban A Démon Gyermekei, melyben egy szerepátvételre is sor kerül: Baba néni szerepében Jankovics Péter mutatkozik be. Az előző évadban szünetelő Szutyok is újra látható lesz januárban és februárban, a ritkábban játszott előadások közül pedig A Soha Vissza Nem Térő és a Tündöklő Középszer is műsoron lesz.

A Pintér Béla és Társulata decemberi, januári és februári műsora már elérhető, jegyek kaphatók online az alábbi oldalon, valamint az Átrium jegypénztárában nyitvatartási időben. 

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Jelenet az Idegen Test című előadásból (fotó/forrás: Mészáros Csaba / Pintér Béla és Társulata)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.