Színház

Személyes világvégéink – Andella Mirtill posztapokaliptikus víziót rendez

2022.10.03. 09:30
Ajánlom
A fiatal filmrendező első színházi rendezésében, az Elnyelt rezgések utóéletében egy posztapokaliptikus vízióban enged betekintést a magyar néplélekbe, és keresi a választ arra, hogyan lehet reményt találni szubjektív, személyes világvégéink után.

Az Enyedi Ildikó és Gigor Attila osztályában végzett Andella Mirtill, aki Mint egy haiku című diplomafilmjével aratta első nagy sikerét, idén először rendez színpadi darabot. A TIM Stúdió közreműködésében megvalósuló előadás bemutatója október 7-én 19 órakor, a Charbon Café alatti pincehelyiségben, a Bunkerben lesz.

A posztapokaliptikus világban egy, a föld alatt rejtőzködő nő, Luna (Hesz Maya) történetét ismerhetjük meg, akinek sorsa egy rádióadás javítása során fonódik össze Admiráéval (Miklós Franciska). A darab nem csupán a világvége mint élethelyzet által keres új nézőpontokat jelenünk megértéséhez, de azt is boncolgatja, miből meríthetnek reményt azok, akik kilátástalannak érzik helyzetüket.

Bár könnyebb elmenekülni a saját világunkba, és magas falakat húzni magunk köré, ezzel csak mélyítjük sebeinket.

Helyette talán itt az idő nyitni, akkor is, ha küzdelmes, és befogadni másokat, hogy aztán a jövőben összekapaszkodhassunk, és együtt építhessünk egy új világot.” – mondta Andella Mirtill a darab koncepciójáról.

Elnyelt rezgések utóélete - bunkerdráma 1 órában elmesélve

Bemutató: október 7. 19:00
Helyszín: Bunker Galéria

A darab hét alkalommal látható. A jegyek már megrendelhetők a jegy.hu oldalán, vagy megvásárolhatók a helyszínen, a Charbon Art Café / Bar-ban, hétfőtől csütörtökig 14 óra és éjfél, péntektől vasárnapig 14 óra és 23 óra között.

Minden információ megtalálható továbbá az előadás folyamatosan frissülő Facebook-eseményén.

Fejléckép: Hesz Maya és Miklós Franciska (forrás: TIM Stúdió)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Mostoha sors – Visky-dráma a Jurányiban

Provokatív címére 2009 óta lehet felkapni a fejünket, pedig a Megöltem az anyámat szövege egyáltalán nem erőszakos, sőt. Nemrég Molnár G. Nóra rendezte meg Visky András darabját, Bánfalvi Eszter és Bán Bálint szereplésével április óta látható az előadás a Jurányi Házban.
Színház kritika

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.