Szente Vajk: "A saját történelemkönyvünket írjuk"

- Hogyan készül a Madách Színház a Színházak Éjszakájára?

- Már jó ideje nagyon komolyan, és aprólékosan készülünk az eseményre. Azt hiszem, nem is lesz olyan szeglete a színházunknak, ahol ne lenne valamilyen program május 4-én. Mi most éppen a Betörő az albérlőm című darabot próbáljuk, amelynek május 11-én lesz a bemutatója, és pont a főpróbahét előtti szombaton lesz a Színházak éjszakája, úgyhogy ezek sűrű napok. Rengeteg programunk lesz mindenfelé: a Tolnay Szalonban, a stúdiószínpadunkon és a nagyszínpadon is. Az én reszortom egy Madách Színházról szól vetélkedő levezetése lesz, amelyen a színészek hol a nézők segítségére lesznek, hol pedig elbizonytalanítják majd őket egy-egy megérzésük helyességében a válaszokat illetően. Délután azokat a meséket mondjuk el a gyerekeknek, amelyeket egyébként játszunk is a színházban, mint például a József-történetet vagy a Mary Poppins-t, de lesznek még ezen kívül előadások a stúdiószínpadunkon is, ahol a L'élek című estünk is látható lesz.

Szente Vajk - Így készül a Mary Poppins

- Egy másik ponton is érintett vagy, ez pedig a Madách TV.

- Igen, a Tolnay Szalon kiállítótermében vetítjük majd folyamatosan a Madách TV adásait, amely révén tulajdonképpen az elmúlt két év története is végigkövethető lesz, ugyanis túl vagyunk már a századik leforgatott kisfilmen. Most is nagyon élvezzük ezt a munkát, és fontos nekünk, hogy ebben a formában is kommunikálni tudjunk a közönséggel, ráadásul később, mondjuk öt-tíz év múlva visszanézni azt, hogy mi mindent csináltunk, nagyszerű dolog lesz. A mai kor krónikája ez, és mi a saját történelemkönyvünket írjuk vele a Madách Színházban.

- A színház a titkok helye, te mégis nagyon fontosnak tartod a nézőket beengedni a színfalak mögé. Miért?

- Amikor elkezdtük a Madách TV-t, akkor ez volt az egyik alapgondolat, mivel a nézőket izgatja a kulisszák mögötti világ. Amennyire érdekli őket, hogy mit csinálunk a színpadon, pont annyira kíváncsiak arra, mi folyik a színfalak mögött. Ez pedig szerencsésen találkozott azzal a meglátásunkkal, hogy mi itt a Madách Színházban olyan jó hangulatban, és emellett olyan profizmussal tudunk dolgozni, hogy ez bármikor, mindenféle szépítés nélkül megmutatható. Megmutatjuk például azt, hogyan készülnek fel a kellékesek az előadásra, vagy azt a lelkiismeretességet, ahogy a színészek próbálnak, és azt a matematikai pontosságot is, amit a zenés színház igényel. És amikor egy próbáról készítünk felvételt, akkor ez pontosan olyan igazi, mint másnap, amikor nincs bent a kamera.

- Ez pedig a színház komplexitásához is kapcsolódik, amelyről több helyen nyilatkoztál már.

- Igen, másfelől pedig Színházak éjszakájához is, hiszen ez is valami hasonlót szeretne elérni, hogy a színházat kicsit máshogy, oldalról, hátulról is megmutassuk, a nézők belakhassák, magukévá tehessék, és a Madách TV épp erre alkalmas.

- Miközben elkészültek ezek a videós anyagok, magatok is tettetek nagy felfedezéseket a színház épületén belül?

- Szoktunk szervezni színházbejárásokat, amikor felfedezzük az épületet, és én magam is vettem már részt ilyenen. A Macskák harmincadik évfordulóján találkoztunk azokkal a nézőkkel, akik pont a bemutató napján, 1983. március 25-én születtek, és nagyon izgalmas volt, amikor a műszaki vezetővel körbejártuk a színházat, és levittük a nézőket a színpad alá, ahol a forgónk, a süllyedőnk és a zenekari árok található, tehát olyan helyekre, ahol civil ember egyáltalán nem jár, és nagyon élvezték. Annyit fényképeztek, mintha harminc japán turistával lettünk volna ott.

- A Magyar Televízióban látható Magyarország, szeretlek! című műsorban szert tettél műsorvezetői, sőt, vetélkedőmesteri tapasztalatokra. Hasonló felépítésű programra lehet számítani május 4-én is?

- Nem fog hasonlítani egymásra a kettő, legfeljebb annyiban, hogy kérdéseket fogok feltenni, csak épp nem Magyarországról, hanem a Madách Színházról. Az persze nyilván nem véletlen, hogy én kaptam meg ezt a feladatot.

- Hogyan készülsz erre?

- Én írom a kérdéseket, és nagyon élvezem. A szakdolgozatomat is a Madách Színházról készítettem, úgyhogy van jártasságom a témában, de ez valójában a színház utóbbi harminc évének a történetét fogja felölelni, tehát nagyjából a Macskáktól fölfelé. Zömében zenei kérdések lesznek, például visszafelé kezdünk el játszani egy dalt, amire rá kell ismerni, de azért fel fogok tenni egy-két kérdést Ádám Ottó korszakáról is, Pécsi Sándorról, Kiss Manyiról, hiszen ők mégiscsak a Madách Színház hírnevének nagy letéteményesei.

- És a nézők hogyan készüljenek?

- A Madách Színházról szóló, mélyebb ismereteket igénylő kérdésekkel fogjuk majd kiválasztani a nézők közül azokat, akik játszhatnak, de a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát.

- Maradva még a színháztörténetnél, hogyan jellemeznéd a mai Madách Színházat?

- A mai Madách Színházat a nyitottság jellemzi, az, hogy látja a holnapot, és tudja, hogy holnap mi lesz. Ez pedig nagyon fontos, ugyanis nekünk tudnunk kell, hogy holnap mire lesz kíváncsi a néző. A közönség igényével együtt kell menni, de közben emelni is kell, amennyire lehet. Szerencsére a Madách Színház nézőbázisa nagyon jó ízlésű, és láthatóan összecseng a mi ízlésünk az övékkel. Amikor elkezdjük árulni a jegyeinket, kígyózó sorok szoktak lenni, mert a nézők tudják, hogy itt valami jóra számíthatnak, és ez abból is fakad, hogy egyaránt van igényességünk önmagunk felé, és a holnap felé is, hogy életképes tudjon maradni a színház.

- Tudni rólad, hogy komolyan foglalkozol a nézőpszichológiával. Te hogyan képzeled el a közönséget, amikor róluk beszélsz? Általában vett közönségre vagy speciálisan egy „madách-os" rétegre gondolsz?

- Természetesen van egy állandó mag, de ha abba belegondolunk, hogy csak a Macskákat több, mint másfél millió ember látta, akkor azt kell, hogy mondjuk, hogy a Madách Színház közönsége Magyarország lakossága. Mi így gondolunk a nézőkre, nincs olyan réteg ugyanis, amelyet ne akarnánk behozni. Megszólítjuk a gyerekeket is, például a Józseffel, ahol komoly témákat boncolgatunk, de közben már készül a Betörő az albérlőm, amelyben pedig teljesen más színházi közegből érkező színészek is vendégszerepelnek, tehát látható, hogy ezer irányból érkezik felénk a színház, és összpontosul itt az Erzsébet körúton.

- Halász Juditról és Mucsi Zoltánról van szó, akik a te rendezésedben készülő előadás számára lettek felkérve. Mit kellett mérlegelni kettejük kiválasztásánál Szirtes Tamás igazgatónak?

- A mérlegelést a Tanár úr (Szirtes Tamás - a szerk.) úgy végezte el, hogy miután minden oldalról megvizsgálta a kérdést, egy pillanat alatt döntött, hogy így legyen. Ő amúgy is nagyon gyorsan tud megfontolt döntéseket hozni, és amikor én azzal az ötletemmel álltam elő nála, hogy Kapával (Mucsi Zoltán - a szerk.) szeretném ezt megcsinálni, ebben támogatott, Juditot pedig ő javasolta. Most úgy érzem, keresve se találhattunk volna náluk megfelelőbb színészeket erre a két szerepre, szoktam is nekik mondani, hogy úgy vigyázzanak magukra, hogy tízmillióból választottuk ki őket. Nagy a különbség a két karakter közt: egyikőjük egy kedves, naiv, idős hölgy, míg a másik egy mindenre elszánt, de közben szeretnivaló gazember. Kapára például azzal együtt illik a szerep nagyon pontosan, hogy nála jámborabb és kedvesebb ember kevés van.

- Gyakran jársz Londonban, ahol a Westenden zajló színházi életet is figyelemmel kíséred. Ezzel az előadással is itt találkoztál, már akkor egyértelmű volt számodra, hogy Kapát kéred fel a szerepre?

- Igen, ott, a helyszínen villant be, mialatt az előadást néztem, hogy ez egyszerűen nem lehet más. Pedig kint nem ilyen típusú színész játszotta ezt a szerepet, hanem egy angolosabb úriember, viszont belőle hiányzott valamiféle veszélyesség, ami Kapában megvan, miközben esendő is.

- Kibírod, hogy megmaradj rendezőnek, és ne akarj te magad is szerepelni?

- Persze. A rendező tulajdonképpen az összes szerepet eljátssza, hiszen pontosan ki kell találnia a karakterek mögött húzódó egyéni történeteket, életkörülményeket. Egy rendezőnek nem marad kielégítetlen vágya, hogy jól zajlik egy próbafolyamat, ezt már tapasztaltam az 1x3 néha 4 kapcsán is, amit tavaly rendeztem.

- Mi alapján választasz előadást megrendezésre?

- Nádasdy Kálmántól származik az a történet, hogy amikor egy rendező érkezett hozzá egy darabbal, amit meg akart rendezni, akkor három kérdést tett fel neki: Ezt? Most? Itt? És ha ezekre tudott válaszolni, akkor már egy ajtóval beljebb volt. Az én esetemben a válaszadás nem volt túl nehéz, mivel a Tanár úr is látta az előadást a Gielgud Theatre-ben, Londonban, ezért az „ezt?"-re könnyen megvolt a válasz, hiszen ez egy hihetetlenül szellemes darab, amely emellett azzal a fontos üzenettel is bír, hogy minden emberben van valami jó. Szerethetővé tesz öt gazembert, akik ellopnak ötszázezer fontot egy pénzszállító autóból, aztán meg akarnak ölni egy idős nőt, és bár nem drukkolunk nekik, de közben mégis megkedveljük őket. Az „itt?"-re a válasz, hogy a Madách Színházban megvan a vígjátékjátszásnak egy nagyon tapasztalt és bravúros színészi bázisa, gondoljunk akár Szerednyey Bélára, Hajdu Steve-re, Magyar Attilára vagy Nagy Sanyira, akik a banda tagjait alakítják az előadásban. Ez a színház kiválóan alkalmas ennek a szellemes, szofisztikált, feketehumorral átitatott darabnak a bemutatására. Végül a „most?"-ra az én válaszom az, hogy mit most? Minél előbb! Hiszen ritka, hogy egy ilyen remek, és nemrégiben bemutatott előadást ennyire rövid idő alatt el tudjunk hozni a Westendről Budapestre.