A Szentendrei Teátrum július 10-én Mohácsi János Hair rendezésével nyitja meg kapuit. Jordán Tamás és Molnár Piroska az internetes ismerkedés világába kalauzolja el a nézőt Hindi Brooks Romance.com című vígjátékában. Az Örkény Színház művészei a magyar irodalom kötelező verseit sok humorral helyezik új megvilágításba az Anyám tyúkja című rendhagyó produkciójukban. Örkény István életét és szellemét Mácsai Pál idézi meg a szentendrei közönségnek az Azt meséld el, Pista! című darabban. Béres Ilonát és Tordai Terit láthatják A Szkalla lányok című előadásban.
A Teátrum idei bemutatója, Ernest Thompson Aranytó című darabja a generációk közötti megértés és elfogadás kérdését járja körül. A szívmelengető történet Vári Évának és Benedek Miklósnak nyújt parádés szereplehetőséget Gálffi László rendezésében. A Szentendrei Teátrum és az Orlai produkció együttműködésével készülő előadás bemutatója július 24-én lesz, utána még négy alkalommal láthatja a közönség a Városháza udvarán. A nagyszínpadi előadások sorát Rejtő Jenő klasszikusának, A Szőke ciklonnak zenés átirata zárja.
A Ferenczy Múzeum új épületének intim hangulatú udvarán változatos műfajú kamaraelőadások várják a közönséget. Itt kerül színre a Csemegepultos naplója Ötvös András briliáns játékával, Lázár Kati Jászai Mari estje, Sebestyén Aba egyszemélyes színháza Szeretik a banánt, elvtársak? címmel, a Nézőművészeti Kft. A Hal nem hal bele című szatírája, és a Caruso életét feldolgozó dalest az olasz Domenico Menini csodálatos hangú tenor közreműködésével.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói klasszikus magyar vígjátékokból felolvasószínházi esteket rendeznek a Dunaparti Művelődési Ház udvarán. Barta Lajos Szerelem című színműve, Csokonai Özvegy Karnyónéja és A helység kalapácsa szerepel a kínálatban. Ugyanitt kerül színre a fiatalság helyzetére reflektáló két darab: a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház vendégjátékaként a Kövek a zsebben és a Kókai János Társulat Kívül tágasabb című színdarabja. A MűvészetMalom középső szárnya lesz a helyszíne Mohácsi János és a kaposvári színművészetisek különleges produkciójának, a teljes sötétségben játszódó A Dohány utcai seriffnek. A gyermekes családokat vasárnap délelőttönként a Dunaparti Művelődési Ház udvarán a Gyerekteátrum előadásai várják.
A színházi előadások mellett koncerteket is kínál a fesztivál. A MűvészetMalom udvarán világzenei koncertsorozat várja a közönséget. A Vents d'Est (Keleti szél) 25 éves jubileumi koncertjén a francia Miquéu Montanaro a Ghymes együttes egykori tagjaival és a Vujicsics együttessel közösen lép színpadra. Zenéjük a dél-európai és az észak-afrikai népek népzenéjének sajátos ötvözete a közép-európai népek folkzenéjével, változatos jazz-elemekkel színesítve. Az autentikus cigányzenét a Parno Graszt képviseli, jön a Budapest Bár, a sorozatot a 40 éves Vujicsics és a 20 éves Söndörgő együttes közös koncertje zárja.
A Dunaparti Művelődési Ház udvarán működő Elevenkertben intim hangulatú, borozgatós-üldögélős jazz és folk koncertsorozat várja a látogatókat a Borbély Műhely, a Tárkány Művek, a Trans-Formation zenekar valamint Tímár Sára és barátai közreműködésével.
Hat év szünet után július 25-26-án ismét lesz Ister Napok - Duna-fesztivál, számos vízi és vízparti családi programmal és az éjszakai zenés gyertyaúsztatás páratlan látványával. A Duna-korzón a Szentendrén és környékén élő hét nemzetiség művészeti és gasztronómiai bemutatóit élvezheti a közönség.