„Sardar Tagirovsky kétségkívül eredeti szellem, akire fel kell figyelni. Ki tudja vívni dühödt elutasításomat. Néha a tehetség, olykor a formátum elismerését is. Szeretetnél, vagy pláne rajongásnál azonban még nem tartok. Csak az érdeklődésem töretlen iránta. Most is képes voltam Temesvárig utazni, hogy legújabb munkáját lássam. Pedig a sepsiszentgyörgyi Moliere-jét a Tháliában a szünetig is csak nehezen bírtam ki.” Ezt mintegy másfél éve, a Temesváron bemutatott Moliere-fantáziája nyomán kopogtam a gépbe, majd abbahagytam az írást.
Magamat idézni éppúgy nem szokásom, mint munkát félbehagyni. Most is csak azért vettem elő ezt az elhagyott mondatot, hogy igazoljam – a magam számára is – több éve tartó vívódásomat Sardar Tagirovsky színházával. No meg azért, hogy így folytathassam: ma már alighanem a szeretetnél tartok. Már Kisvárdán is ámulattal és élvezettel néztem a sepsiszentgyörgyi társulattal megrendezett Chioggiai csetepatéját, akárcsak a minap Zsámbékon bemutatott Szentivánéji parafrázisát.
Álom újratöltve (Fotó/Forrás: Zsámbéki Színházi Bázis)
De azt gondolom, nemcsak én változtam, hanem Tagirovsky is. Nemcsak én kerültem közelebb hozzá, hanem ő is hozzám. Magyarul: Sardar Tagirovsky álomvilágától irracionalitása tartott távol.
Pontosabban: ehhez az irracionalitáshoz nem találtam fogódzót, kapaszkodót, amire rácsatlakozhattam volna.
Úgyhogy sikerének titkát a minden újdonságért kritikátlanul rajongó sznobságban kerestem. Ma sem gondolom, hogy nagyot tévedtem volna, Tagirovsky a közönség teherbírásával mit sem törődő, mérhetetlen hosszúságú előadásaival is alátámasztotta feltételezésemet. No meg azzal is, hogy gyakran mintha éppen csak azt felejtette volna el tudatni a publikummal, hogy merészen szökellő ötletei honnan rugaszkodtak el. Mit idéznek meg, gúnyolnak ki, gondolnak tovább. A Debrecenben Idióta címmel rendezett Félkegyelműjének befogadásához a nézőnek vagy betéve kell tudnia Dosztojevszkij regényét, vagy teljesen ártatlannak kell lennie az író világával szemben. Mi, színházba járók viszont inkább amolyan félműveltek vagyunk. A regényt régen olvastuk, azóta esetleg néhány színpadi feldolgozásával találkoztunk. Töredékes, vagy csak a legfontosabbakra hagyatkozó emlékeink meg csak zavarnak: ha rájuk ismerünk, ha nem. Ha elkapjuk a fonalat, rövidesen elveszítjük. Ha nem, még nagyobb zavarba kerülhetünk. Még annyira sem tudjuk ismereteinkhez illeszteni, ami a színpadon történik.
Álom újratöltve (Fotó/Forrás: Zsámbéki Színházi Bázis)
Most, illetve már a sepsiszentgyörgyi Chioggiai-ban is, feltűnt, hogy ezekben az előadásokban Tagirovsky elragadó ötleteit a darabhoz és a színészekhez igazítja. Lendületesen, derűsen elbeszéli Goldoni komédiájának cselekményét, ügyel arra, hogy a nagyszerű társulatnak minden tagja megmutathassa képességeit, miközben remekül összeválogatott olasz dalok ellenállhatatlan erővel ragadják magukkal a közönséget a Velence-közeli halászfalucska világába. Az eredeti nyelven megszólaló nóták magyar szövege feliraton olvasható.
Zsámbékon, az egykori, megépített, de hadrendbe sohasem állított szovjet rakétabázis legnagyobb betonhodályában Álom újratöltve cím alatt jól kitalált és alaposan végiggondolt ötletekkel tölti újra Shakespeare csodás komédiáját.
A nyáréji álom azonban még a szabadban kezdődik, az autóparkoló utáni keresztútnál kell kivárnunk, míg mindenki megérkezik. Energikus fiatalember, az egész parádét lenyűgözően irányító Mészáros Márton, kéri türelmünket és ügyel rá éberen, nehogy valaki meggondolatlanul, idő előtt lebóklásszon a színhelyre. Csak jóval később derül ki, hogy ő tulajdonképpen Puck, avagy Robin pajtás lehet, aki a tündérkirály, Oberon parancsai szerint tévelyegteti a szereplőket az Athén-környéki erdőben. Ezúttal azonban nincs erdő, nincs hol tévelyegni. Ha csak nem a szerelmesek bolyonghatnak érzelmeik zűrzavarában. És Oberon sincs, a műsorvezetővé átvedlett szellem saját szakállára, showmanként, kvízjáték keretében vallatja meg az elővezetett párokat lelkük mélyrétegeiről. Nem két pár van, mint Shakespeare-nél, hanem három, és valóban elég ügyesen hitetik el, hogy natúr szereplők. Egyébként valóban nem mondhatók profi színészeknek, tv-sorozatokban szereztek színjátszó gyakorlatot.
Álom újratöltve (Fotó/Forrás: Zsámbéki Színházi Bázis)
Úgyhogy nem kínosan próbálkoznak, hanem valóban mulatságosan ügyetlenkednek, feszelegnek, birkóznak a nyilvános szereplés nehézségeivel.
Így a játék csupa kiszámított kiszámíthatatlanság, kidolgozott esetlenség, megtervezett véletlenszerűség. Ez olyan jól működik, hogy a néző is belemegy a játékba, úgy viselkedik, mintha tényleg elhinné, hogy amit lát, maga a valóság. A játékok, amelyekkel a pároknak szerelmüket kell bizonytani, megmutatni, illusztrálni, szintén a valódiság és a paródia határán mozognak, miközben eredeti shakespeare-i mondatok is beszüremkednek. Ám ha mindezzel együtt sem tudjuk komolyan venni a versengést, még mindig nézhetjük karikatúrának.
De ha valakit végképp nem kötne le a hasonló tévé-műsorok együgyűségét alighanem híven utánzó vetélkedő, az örömét lelheti a dalokban. Merthogy szól a zene, zeng az ének, jó érzékkel összeválogatva és felsorakoztatva. Szóval egy esztrádműsor minden gyönyörűségében is részünk lehet, még kiérdemesült artista is kerül, megbámulhatunk egy igazi szalaggyakorlatot.
Álom újratöltve (Fotó/Forrás: Zsámbéki Színházi Bázis)
És komolyan vehető színészi alakítás is akad. Ha Oberon nincs is, Titánia van. Szorcsik Kriszta ágas-bogas fejdíszben jelentélenyen ül, koncentráltan sminkel, mintha mi sem történne körülötte. Komor, utálatos nőszemélyt alakít. Nem szereti igazán ezt a mókás világot.
hírlevél
