Színház

Szeptember 20-án vehetünk végső búcsút Lorán Lenkétől

2017.09.03. 14:44
Ajánlom
A 90 évesen elhunyt színésznő előtt a nagyobb nyilvánosság is leróhatja kegyeletét, a temetést viszont szűk családi körben tartják.

A nyilvános megemlékező szertartás 16 órakor kezdődik a budapesti Szent István-bazilikában. A kegyeletet a szertartás előtt, 15 órától lehet majd leróni. A temetés – az elhunyt színésznő végakaratának megfelelően – később, szűk családi körben lesz.

Lorán Lenke

Lorán Lenke (Fotó/Forrás: Karinthy Színház)

Lorán Lenke 1927-ben született Győrben. A balettiskola után Makay Margit stúdióját végezte el. Tizenhat évesen, 1943-ban szerződött először színházhoz: a Fővárosi Operettszínház tagja lett. 1945 és 1966 között fellépett a Művész Színházban, a Magyar Néphadsereg Színházában, a Petőfi Színházban. 1966-tól lett a Vidám Színpad tagja, 1998-tól Mikroszkóp Színpadhoz kötötte a szerződése.

Munkásságáért 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2003-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, 2007-ben a Táncsics Alapítvány életműdíját. 2010-ben lett érdemes művész, ugyanebben az évben Marton Frigyes-díjjal jutalmazták, 2015-ben kiváló művésszé választották. 2005-ben az Új Színház örökös tagjainak sorába fogadta, a Halhatatlanok Társulatának szintén örökös tagja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.
Könyv

Ernest Hemingway ritkán látott családi fotói

Felépítette saját mítoszát: síelt, horgászott, vadászott, bikaviadalokat látogatott, szenvedélyesen érdekelte a háború és fáradhatatlanul kereste a személyes boldogságot. A Nobel-díjas amerikai író, akinek tárgyilagos szikár stílusát sokan próbálják utánozni azóta is, 1899. július 21-én született.
Klasszikus

Amikor Maria João Pires másik zongoraversennyel készült, mint a zenekar

Ma ünnepli 75. születésnapját Maria João Pires, az egyik legjobb Mozart-játékos az elmúlt évtizedekből. Leghíresebb koncertfelvételével köszöntjük őt.
Vizuál

Aki pestiesítette a párizsi divatot

Egyszerű másoló, remek divatérzékű üzletasszony vagy tervezőzseni? Rotschild Klára szalonja a luxust jelentette a harmincastól a hetvenes évekig. Simonovics Ildikó mesélt arról, milyen kihívás összegyűjteni a még megmaradt ruhákat, dokumentumokat és kibogozni a valóságot a legendák és pletykák közül.
Klasszikus

Barokk randevú Gödöllőn

A barokk zenének ad otthont augusztusban a Gödöllői Királyi Kastély, ahol Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változata és Vivaldi a-moll kettősversenye is elhangzik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Minden, amit tudni akartál Czukor Balázsról

Folytatódik az AlkalMáté Trupp legendás színházi sorozata, amelyben mindig más-más osztálytársukról vallanak az egykori Máté-Horvai-osztály tagjai. Ebben az évben Czukor Balázson a sor, az ő élete, pályája lesz az önfeltárás „témája” a Jurányi Házban.
Színház ajánló

Kulka, Bodrogi és Jakab Tamás a felújított Újszegedi Szabadtéri nyitóelőadásában

Molière Don Juanját láthatják a nézők július 19-21. között három alkalommal az új technikával újranyitó Újszegedi Szabadtéri Színpadon.
Színház ajánló

Karinthy kedvenc műfaja a Szentendrei Teátrum műsorán

Július 21-én a Ferenczy Múzeum udvarán Udvaros Dorottya, Kamarás Iván, Elek Ferenc és Hajdu Steve főszereplésével Karinthy legendás kabaréjeleneteiből készült felolvasószínház-előadást tartanak, Seres Tamás rendezésében.
Színház ajánló

Csákányi, Grecsó, Lackfi és a Sztalker Zsámbékon

Telt házzal mennek Zsámbékon a nyári színházi és felolvasószínházi előadások, amelyek a város több, emblematikus helyszínén várják a közönséget a Romtemplom és a Bázis vonzásában.
Színház hírek

Ők az évad legjobbjai a kritikusok szerint

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit. A díjátadót szeptember 22-én tartják a Katonában.