Színház

Szeptemberben ismét Örkény kert

2013.08.24. 16:30
Ajánlom
Idén szeptember 7-én 10 és 22 óra között várja évadnyitó rendezvényén az érdeklődőket az Örkény Színház a Madách térre.

Az Örkény Színház közleménye:

Régi tervünk, hogy a Madách tér park legyen, körben az árkádok alatt kávéházakkal. A VII. kerületi Önkormányzat tervei szerint 2014 tavaszára megvalósul a tér rendezése, addig is,  már harmadik alkalommal örömmel állt az Örkény Kert ötlete mellé, így színházunk egész napos szabadtéri rendezvénnyel köszönti az új évadot a Madách téren.

Ezen a napon a parkoló kiürítésével, a kocsikkal zsúfolt, repedezett aszfaltszőnyeg helyett füves teret hozunk létre, ahová egy nagyobb és egy kisebb színpadot állítunk fel. A programokra reggel tíz és este tíz óra között kerül sor.

Szándékunk, hogy felhívjuk a figyelmet a városi környezet élhetőbbé tételére, a közösségi életterek hangulatára és fontosságára, hogy ébren tartsuk az erzsébetvárosi és általában a budapesti polgárok érdeklődését a kerület magas igényű kulturális hagyományai iránt. A programok összeválogatásánál minden korosztály igényeit figyelembe vettük, hogy teljes családok élvezhessék ezt a napot.

Programok:

10.00- 11.30 - Salamon Bea és a Méta
Az eMeRTon díjas MÉTA népzenei együttes 1983-ban alakult Pécsett, Salamon Beáta vezetésével. Tagjai a magyar népzene elkötelezettjei, magasan képzett zenészek. Salamon Beáta és kollégái komoly oktatási és kulturális tevékenységet végeznek, részt vettek a nemzeti alaptanterv kidolgozásában, határainkon átívelő gyűjtőmunkájuk ma is tart, zenei rendezőként és producerként számos hazai és külföldi produkció sikeréhez hozzájárulnak.

11.30 - 12.00 - Csoda és Kósza - élő hangjáték
Ízelítő novemberi bemutatónkból, 5-15 éveseknek

Csoda és Kósza egy gödöllői tanyán élnek. Első ránézésre közönséges lovak, Sajó bácsi és Gyöngyi néni lovai. De szokott-e egy normális ló pizzát sütni a miniszternek, vagy épp a Marsra utazni, ha úgy tartja kedve?
Czigány Zoltán meséje a két ló, a csacska Kósza és a megfontoltabb Csoda figurájában azt az örök párost teremti újra, mint amit a mostani szülők számára Lolka és Bolka, a nagyszülőknek pedig Stan és Pan jelenthetett.
Előadásunkkal a nagyobb gyerekeket is várjuk, azokat, akik nehezebben találnak kedvükre való, koruknak, érdeklődésüknek megfelelő színházi előadást. Az élő hangjáték műfaja szokatlan - és azt reméljük, hogy a játékosság, a hangi ötletekre épülő előadás felkelti a gyerekek figyelmét, szívesen játszanak velünk - és talán később nélkülünk is megpróbálkoznak hasonlóval.     

12.00 - 14.00 és 16.30 - 18.00 - Vers csak neked
A vers csak neked programban a bérletet vásárló nézőink bónuszként egy külön kis sátorban egy csak nekik szóló verset hallgathatnak végig színészeink előadásában.

14.30 - 15.00 Bíró Kriszta legújabb könyvét, a Fércművet dedikálja. 
A könyvből részleteket olvas fel Szandtner Anna.

15.00 - 16.00 - Hatvanhat - a Sebő együttes koncertje
Sebő Ferenc 1970-ben alapította meg Halmos Béla közreműködésével a Sebő Együttes-t. Repertoárjukon a régi stílusú kelet-európai parasztzenék mellett énekelt versek -- többek között József Attila, Weöres Sándor és Nagy László költeményei -- szerepelnek. Az együttes tagjai népzenegyűjtéssel is foglalkoznak, és céljukká vált a megismert zenék eredeti formában történő tolmácsolása. 

A zenekar tagjai: Sebő Ferenc - ének, tekerőlant, gitár, oud, citera, Barvich Iván - tárogató, bolgár  kaval, moldvai kaval, pánsíp, dvojnice, furulya, csellótambura, brácsatambura, Perger László - prímtambura, bolgár tambura, gitár, vokál
Az előadást Weöres Sándor emlékének, századik születésnapjának szenteljük.

16.00 - 16.30 HANEM tangózenekar koncerje
Így néz ki egy női tangózenekar Pesten, 
a harmadik évezred tízes éveiben: pimasz és érzelmes,
 fogékony a politikára és az erotikára egyaránt. 
Klasszikus argentin tangóval indítanak, Piazzollát énekelnek magyarul, és egy Karády-dal rapváltozatától sem riadnak vissza. - Hallottátok már őket? - Nem. - HANEM?
A zenekar tagjai: Bíró Kriszta - ének, Murányi Márta - akkordeon, ének, Nádori Lici - zongora, ének, Rick Zsófi - hegedű, ének, Sváb Ági - nagybőgő

16.30 - 17.00 Babits Mihály: Jónás könyve, előadja Csuja Imre
Babits Mihály a Jónás könyvében fogalmazza meg a szellem emberének kötelességét a "világ hatalmai"  ellenében,  a kiállás feltétlen parancsát az európai kultúra és humánum mellett, az erőszak és a bosszú elvetését. Az önironikusan megrajzolt Jónás dühödt prófétálásán kívül a világban szükség van a megbocsátó Isten kegyelmére is: ez Babits szellemi végrendelete a világégés előtt álló Európa és Magyarország számára. 
Az előadás a tavalyi Örkény Kerten is elhangzott, idén közkívánatra ismételjük meg. 

17.00 - 18.00 Gingalló családi koncert - Szalóki Ági és zenekara
Népdalfeldolgozások és énekelt versek - József Attila, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor és az erdélyi származású költőnő, Szabó T. Anna versei - kaptak helyet az egész családnak szóló műsorban. A gyerekeknek, családoknak szóló koncert 60 perces interaktív zenés foglalkozás, zenei képességfejlesztő játékokkal, énekkel, tánccal. Szalóki Ági Gingalló című lemeze 2009-ben jelent meg a Folkeurópa Kiadó gondozásában. 2010-ben elnyerte az év gyereklemeze Fonogram díját. 
A zenekar tagjai: Dés András-ütőhangszerek, Lamm Dávid-gitár, Kovács Zoltán-nagybőgő, Szalai Péter-tabla, Rácz Krisztián-gitár

18.00 - 18.30 - Dalok A Kék Angyal Bárból
A Kék Angyal avagy egy zsarnok vége című előadásunk dalait hallhatják Takács Nóra Diána, Szandtner Anna és Znamenák István előadásában. Az előadás rendezője Gothár Péter, zeneszerzője Kákonyi Árpád.

19.00 - 19.30 Egy kis komolyzene
A zongoránál ismét az Örkény kert állandó vendége, Kocsis Zoltán!

19.30 - 20.00 Anemona / Canarro koncert
Dalok spanyol, orosz, yiddisch, török, arab és magyar nyelveken
A zenekar tagjai: Berki Szofi - ének, Szandtner Anna - ének, Oravecz Péter - gitár, Petz Bálint - gitár, tres cubano

20.00 - 20.30 Örkény Swing
Az Örkény Színház Swing zenekarának minikoncertje. 
A zenekar tagjai: ének: Kerekes Viktória, Bíró Kriszta, Szathmáry Judit, Mácsai Pál, zongora: Kákonyi Árpád, színházunk zenei vezetője, dob: Tóth Lajos, basszusgitár: Herboly Domonkos, az Örkény Színház gazdasági igazgatója

21.00 - 22.00 Örkény Esztrád
Az Örkény Színház társulatának alkalmi koncertje. 
Egy prózai színház kirándulása a zenés műfajokba, a klasszikus zenétől a jazz-en át a rockzenéig. Mindenki olyan számmal lép fel, amit erre az alkalomra választott. 

Eközben 12.00-től Csoda és Kósza játszóház, csendes pihenő és piknik a füvön, jelmez-, kellékkiállítás és totó az előcsarnokban. Emellett egész nap várja az érdeklődőket az Örkény sátor, ahol jegyeket és bérleteket vásárolhatnak a következő évadra, és találkozhatnak és beszélgethetnek a színészekkel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Itt a lista, közülük kerülnek ki a 2024-es Prima Primissimák

Rekordszámú, több mint 900 jelölés érkezett az immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. Közülük választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető díjat.
Színház

Kulka János: Tényleg más lettem

A közelmúltban hosszú idő után először lépett egyedüli szereplőként színpadra Kulka János. A Halál Velencében című előadást a Jurányi Házban mutatták be, a színművészt ennek apropóján kérdezte az RTL.
Zenés színház

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
Színház

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.
Színház

„A világ, amiben élünk, pokoli hely, ennek csak egy tünete a TikTok” – interjú a Túlságosan vékony falak alkotóival

A Staféta pályázaton Fidelio-díjat nyert Túlságosan vékony falak című előadás alkotóival, Bódi Zsófiával, Gerorgita Máté Dezsővel és Horváth Pannával a social media jelenlétről, influenszerekről és az előadás létrehozásának körülményeiről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Peller Károly a Veres 1 Színház előadásának legfontosabb titkát őrzi

Az emberi kapcsolatok összetettségére és törékenységére hívja fel a figyelmet Alexandre de La Patellière és Matthieu Delaporte Hogyan nevezzelek? című darabja. A nagy sikerű francia filmből készített előadást a tízéves Veres 1 Színház, amely jubileumát Peller Károly debütálásával ünnepli.
Színház hír

Felkavaró vízió a modern nőkről – Alföldi Róbert legújabb rendezése a Pesti Színházban

Október 5-én tartják Wéber Kata Egy nő anatómiája című darabjának magyarországi ősbemutatóját a Pesti Színházban, amelynek alapján Mundruczó Kornél nagy sikerű filmje, a Pieces of a Woman készült.
Színház interjú

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.
Színház interjú

„A világ, amiben élünk, pokoli hely, ennek csak egy tünete a TikTok” – interjú a Túlságosan vékony falak alkotóival

A Staféta pályázaton Fidelio-díjat nyert Túlságosan vékony falak című előadás alkotóival, Bódi Zsófiával, Gerorgita Máté Dezsővel és Horváth Pannával a social media jelenlétről, influenszerekről és az előadás létrehozásának körülményeiről beszélgettünk.
Színház magazin

Kulka János: Tényleg más lettem

A közelmúltban hosszú idő után először lépett egyedüli szereplőként színpadra Kulka János. A Halál Velencében című előadást a Jurányi Házban mutatták be, a színművészt ennek apropóján kérdezte az RTL.