Színház

Szerelem – Dunaújvároson mutatják be Barta Lajos darabját

2022.09.22. 09:10
Megosztom
A dunaújvárosi Bartók Színházba szeptember 23-án érkezik Barta Lajos Szerelem című vígjátéka Czajlik József rendezésében, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulattal közös produkcióban. A főbb szerepekben Kerekes Évát, Őze Áront, László Csabát, Kalmár Zsuzsát, Magyar Zsófiát és Grgity Nikit láthatjuk.

Nelli. Lujza. Böske. Egy keserű vénlány. Egy különleges végzet asszonya. Egy széllelbélelt csitri. A három Szalay-lány. Okosak, nem haboznak kimondani a véleményüket, van humoruk, és mernek bízni az érzelmeikben. Háromféle kedély. Háromféle vágy. Háromféle sors. A lányok életében jönnek és mennek a bohém költők, a fess katonák, a magukat kímélő hivatalnokok. Van, aki a szavak virtuóza, van, aki a várakozásé, van, aki az önfegyelemé. Az álmok időnként valósággá válnak. Majd a valóságok távoli álommá szelídülnek.

Tényleg ennyi lenne a vágy, a boldogság, a szerelem?

A dunaújvárosi Bartók Színház és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulat közös előadásának rendezője, Czajlik József elmondta:„Nekem nagyon tetszik, hogy Barta milyen részletességgel beleírta, beleszerkesztette a darabba a lelkiállapotokat. Mindez megerősítette bennem, hogy itt bizony nagyon összetett lélektani szituációkról van szó. Fontos számomra az is, hogy életszerű, élettel teli legyen a Szalay-lányok elvágyódása, kiugrási vágyuk, mégpedig, hogy elhagyják azt a helyet, ahol élnek, hogy kilépjenek abból a közegből, ami egy valós belső vágyból fakad – 

ezek tehát nem kiüresedett szólamok az elvágyódásról, hanem a szenvedélyesség, az erő motiválja őket.

Így mindenki egyszer csak élővé, izgalmassá válik. A ráaggatott, „csehovi három nővér”-hasonlóságot próbálom leszedni a darabról” – nyilatkozta a kassai Thália Színház igazgatója, aki korábban már dolgozott a Bartók Színházban, amikor az Üvegcipőt vitte színre.

OZ_014971-141049.jpg

Őze Áron és Kerekes Éva a Szerelem című előadás próbáján (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Színház)

Az apa szerepét alakító Őze Áron először dolgozik Czajlik Józseffel: „Nagyon szeretem Czajlik Jóska munkamódszerét. Kifinomult érzékenységű rendező, Barta darabját sajátos költészetté rendezi – szép és izgalmas előadássá. Ráadásul az általam játszott apáról, Szalayról, egy egészen új képet tárt elém. Egyébként kicsit a dédapámhoz lett hasonló a figura. Ő egy ludovikás tiszt volt, hallatlanul jó humorú, fantasztikus ember. Tisztként aztán a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián tanított festészetet, német nyelvet, erkölcstant és illemtant a fiatal tiszteknek. Ezt így mind. Czajlik Jóska az első perctől azt kérte tőlem, hogy Szalay ne egy visszafogott, gyenge családfő legyen, hanem egy aktívabb, rendteremtő apa, aki próbálja a gyeplőt kézben tartani, feleségével megteremteni a családi harmóniát, idővel már nem nagyon sikerül neki, illetve hát viszi az ösztön a lányait az udvarlókkal, szerelmekkel, csalódásokkal, egy csomó mindennel. És ezekben a helyzetekben a Szalay-házaspár is megmérettetődik.

Iszonyatos szenvedélyek dúlnak ebben a családban.

– fogalmazott.

Szalayné karakterét Kerekes Éva, az Örkény Színház tagja formálja meg, aki először játszik a Bartók Színházban: „A próbák légköre szeretetteljes, lehet gondolkozni, és lehet engedni az érzelmeknek. A szeretetteljesség miatt én feltétlenül biztonságban érzem magam alkotói szempontból és emberileg is. Már vágytam új találkozásokra, kíváncsi voltam, hogyan tudunk egymásra hatni, hiszen

különféle helyekről, színházi kultúrákból érkeztünk ebbe az előadásba.

Ha az élet ad egy ilyen lehetőséget, akkor annak mindig érzem a létjogosultságát, most azt, hogy ennek a csapatnak találkoznia kellett, és jó együtt lenni.” – mondta.

OZ_01814-141820.jpg

László Csaba és Grgity Niki a Szerelem című előadás próbáján (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Színház)

László Csaba, aki Komoróczy Jenő szerepét játssza, szintén először dolgozik a Bartók Színházban: „Gyönyörű platánfák vannak Dunaújvárosban, gyönyörű a Duna-part, jól érzem magam, jót tesz nekem most ez a nyugalom. És hát nagyon jó a csapat, szeretem a kollégáimat. Én tulajdonképpen húsz éve ugyanabban a környezetben, társulatban mozgok, nyilván számos rendező jön hozzánk, de az alapcsapat ugyanaz, és most itt, a Bartók Színházban jó ez az új szemszög, magamat is figyelem, hogy például mennyire szorongok ebben a helyzetben, vagy milyen gátlásokat kell feloldanom, mik azok, amik felerősödnek. Komoróczy pedig izgalmas karakter. A rendezői koncepció ráerősít a szerzői elképzelésre, miszerint a párkapcsolatban való létezésünket a múlton keresztül próbálja megérteni. És ez szerintem nagyon friss gondolat” – nyilatkozta a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja.

Barta Lajos: Szerelem

 

A Bartók Színház és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulat közös produkciója

Bemutató: 2022. szeptember 23.

 

Bővebb információ és jegyvásárlás ide kattintva.

Fejléckép: A Szerelem című előadás próbája (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Könyv

Nádas Péter szövegeivel és szeretett zenéivel búcsúznak az írótól

A Zeneakadémia Nagytermében szeptember 16-án zenei-irodalmi esttel emlékeznek a 83 éves korában elhunyt Kossuth-díjas íróra. Az eseményen neves színművészek és zenészek működnek közre.
Plusz

Történetek a rivaldafény mögül – Cserhalmi György Rákospalotán

Nemcsak szerepekről, hanem egy egész életútról is szól az a különleges est, amely októberben indul útjára Rákospalotán a Csokonai Rendezvényházban.
Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Színház ajánló

Hétköznapi (anti)hősök – kezdődik a dráMA17 Székelyudvarhelyen

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége ismertette a szeptember 21-én rajtoló dráMA17 Kortárs Színházi Találkozó hivatalos programját, amely kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat hoz el a helyi közönségnek.
Színház hír

Három alkotó, három bemutató – évadot hirdet az egykori Tünet Együttes

Három évvel a Tünet Együttes „hibernálása” után új alkotói kör formálódik Szabó Réka, Szász Zsófia és Valcz Péter együttműködésében. A 2026/27-es évad hívószava a rendszerek változása.
Színház hír

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Színház ajánló

Négy beszélgetéssel hangol a Színházi Kritikusok Céhe: Nádasdy Ádámról is megemlékeznek

Szeptember 14. és 17. között a már nyilvánosságra hozott idei díjazottakkal, Ascher Tamással, a Baltazár Színház, illetve a Független Színház Magyarország művészeivel is beszélgetéseket rendeznek a Freedomban.