Színház

Szerelmi pszichodráma a Pinceszínház online műsorán

2020.12.13. 11:55
Ajánlom
Balázs Ágnes drámájával várja az online térbe az érdeklődőket december 14-én a Pinceszínház. A Meghallgatás igazi jutalomjáték az életben is egy párt alkotó Kálid Artúr és Murányi Tünde számára, akik két művész sikerekkel és hullámvölgyekkel teli kapcsolatát mutatják be.

25 évnyi házasság alatt alaposan kiismerhető az ember, és ha a pár belekényelmesedik a biztonság illúzióját keltő helyzetbe, az egyik fél bizony előbb-utóbb új kihívásokat keres. Így történik ez Ellával is, akit Leonárd – akivel 25 évvel korábban együtt kezdték a pályájukat is – lecserél egy kezdő színésznőre.

A sors furcsa fintora, hogy az ünnepelt művésznő, és a tehetséges, ám sikertelen színművész egy évvel később ugyanarra a meghallgatásra érkezik, a találkozás pedig mindkét félben érzelmi lavinát indít el.

A szereplőválogatáson felszínre tör negyed évszázad minden sérelme és öröme, gyilkos indulattá fokozódik.

A párkapcsolati dráma, mely, miközben szembesít önmagunkkal, nem nélkülözi a humort sem, fokozatosan alakul át pszicho-krimivé, a nézők Láng Leonárddal együtt rakják össze a darab szürreális valóságát. Az előadás végén megfogalmazódik a kérdés: ki felel azért, ami velünk történik és milyen döntések vezethetnek az emberi kapcsolatok válságba jutásáért?

Szereposztás

Szereplők: Kálid Artúr, Murányi Tünde

Írta: Balázs Ágnes
Látvány: Herman Anett, Pajor Patrícia

Rendező: Gáspár András

A Meghallgatás december 14-én 19 órakor látható a Pinceszínház online közvetítés-sorozatában, jegyek az alábbi oldalon válthatók.

Fejléckép: Kálid Artúr és Murányi Tünde az előadásban (forrás: Pinceszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Orbán János Dénes a Fideliónak: „Rajtam kívül senki nem bizonyított három sikeres operettel”

Orbán János Dénes szerint nem merül fel összeférhetetlenség amiatt, hogy az általa szakmailag vezetett KMTG több mint 410 millió forintért vásárolta meg kilenc művének felhasználási jogait. Fehér Renátó szerint az ügy túlmutat a jogdíjakon.
Könyv

Kiakadt a szakma: Orbán János Dénes saját szervezetétől kapott 412 millió forintot művei felhasználási jogaiért

A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
Zenés színház

„Sokunkban ugyanaz az érzés kavarog: szégyen” – megszólalt Fischl Mónika Orbán János Dénes ügye kapcsán

Fischl Mónika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán reagált az Orbán János Dénes jogdíjkifizetései körül kialakult botrányra.
Zenés színház

Tanulás, fejlődés, változás – interjú Kolonits Klárával

„A bel canto királynője” – írták Kolonits Kláráról a német kritikusok a Roberto Devereux ulmi bemutatója után. A nemrég súlyos, daganatos betegségen átesett szopránt feltöltődésről és kedvenc rózsáiról is kérdeztük.
Színház

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Orbán János Dénes ügyének kivizsgálását kéri a Színházi Kritikusok Céhe

„Az Orbán János Dénesnek kifizetett 541 millió forint 227 millió forinttal több, mint amennyit 2023-ban a kormány elkülönített az összes budapesti székhelyű független színház egész éves működésére.” – olvasható a Színházi Kritikusok Céhének levelében.
Színház interjú

A Budapest Bárral közös premier különleges élményt ígér – beszélgetés Susán Ferenccel a Zenthe Nyár idei évadáról

Salgótarján főterén hamarosan újra kezdetét veszi a nyári színházi forgatag. Július 20-án indul a 6. Toyota Salgótarján Zenthe Nyár. A régió legjelentősebb szabadtéri színházi eseménye kapcsán Susán Ferenccel beszélgettünk.
Színház ajánló

A Budapest Bár is ott lesz a Zenthe Nyáron

Idén nyáron is Salgótarján lesz a régió kulturális központja: izgalmas programokkal jelentkezik a Zenthe Nyár! Július 20-tól augusztus 12-ig a színház tizenegy előadással, köztük egy saját szabadtéri premierrel várja a közönséget.
Színház interjú

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.
Színház interjú

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.