A Lear király anno a pestis-járvány idején született, és ugyanúgy a minden elveszett gondolatával nézett szembe, ahogy mi tettük az elmúlt időszakban. Hogyan látod ezt?

A járvány a szűkebb környezetünkben is különös helyzetet teremtett, és bennünk is. A veszteségek turbulens időszakát élhettük meg, miközben csomó minden átértékelődött. Rádöbbentett a gyanútlanságunkra. A modern kor, a robotizált környezet egyik jellegzetessége, hogy a dolgaink maguktól működenek, és gyanútlanok lettünk. Ezért volt drámai szembesülni a természet ismeretlen törvényeivel: hatalmi, adminisztratív eszközeink, egyéni ambícióink azt nem befolyásolják.

Hogyan érzed, mennyire talált el ez a szerep?

A nagyléptékű művek kiemelkednek a hétköznapi, provinciális létünkből, egyetemességüknek köszönhetően bárki magára ismerhet bennük. Számomra, a színész számára, óriási dolog, hogy pályámon ilyen szintézisteremtő helyzet adódott.

Ónodi Eszter, Pelsőczy Réka és Hegedűs D. Géza a Lear király című előadásban (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke / Katona József Színház)

Nádasdy Ádám fordítása különleges élettel tölti meg a szöveget.

Szerencsés találkozás volt - Shakespearenek köszönhetően - Nádasdy Ádám természetes, költői szövegével dolgozni. A pontos, jól mondható párbeszédeken, monológokon túl, Ádám, az őrá jellemző nagy precizitással és kutatói ambícióval lábjegyzetekkel látta el a szöveget, hogy a Shakespeare korában közérthető utalásokat, kifejezéseket érthetőbbé tegye nekünk. Csak egy példa: amikor Lear az utolsó jelenetben, a halott Cordeliával a karjai közt azt mondja: „Én látom valakin, hogy holt, vagy élő. Ez halott, mint a föld” - nos, ez a mondat azt takarja, hogy Lear számtalan csatában vett részt, hadakat vezetett, tehát nagyon sok halállal találkozott már. Kimondasz egy ilyen mondatot és közben az emberi létezés mélységei tárulnak fel. Számtalan ilyen csodálatos rétegződést kínál a szöveg, ami nagyon inspirál, segít az alak megformálásában és a helyzetek megértésében.

Mikor tudtad meg, hogy Lear leszel?

A pandémia első periódusában, március vége felé hívott fel Zsámbéki Gábor, ha jól emlékszem. Azt mondta, hogy az ősszel induló évadban szeretné megrendezni Shakespeare Lear királyát, és vendégként meghívna a Katona társulatába. Én csak annyit kérdeztem, hogy melyik szerepre, mire visszakérdezett: hogy-hogy melyikre? Így történt.

Hegedűs D. Géza és Katona Péter Dániel a Lear király című előadásban (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke / Katona József Színház)

Milyenek voltak a karantén-próbák és segített-e a hosszúra nyúlt próbafolyamat?

Szinte biztos vagyok benne, hogy egyszer majd én magam is összefoglalom, ugyanis a próbák minden összegző felvételét elmentettem. Tehát nagy reményekkel indultunk neki október közepén a próbáknak, pontosan emlékszem, hogy november 23-án szakítottuk meg, amikor már egyszer végigmentünk a darabon, és rögzítettük, ahol tartottunk. Nagy szerencsének tartom, hogy Gábor úgy gondolta, hogy a digitális térben folytassuk a munkát. Januártól kezdve minimum heti három alkalommal, esténként Zoom-on próbáltunk. Mindenki ott volt mindig és nem terhelt túl bennünket. Egy-egy jelenettel bíbelődtük, lépésről-lépésre haladtunk. Egy, másfél órás próbák voltak ezek, viszont rendkívül hasznosak, okosak, elemzőek. A dolgok mögé tudtunk nézni, és volt idő arra is, hogy keresgéljünk.

Aztán a részfelfedezéseinket szépen összeraktuk, és bizonyos munkafázisban összegeztünk. Amikor eldöntöttük, hogy egy egész felvonást összekötünk, Kazimir Annamária, a Katona József Színház nagyszerű munkatársa felvette és összevágta, mint egy filmet. Közösen megnéztük és megbeszéltük a látottakat. Tulajdonképpen egy héttel a színpadra való visszamenetel előtt függesztettük fel ezt a munkamódszert, addigra végig mentünk az egészen. Gábor akkor úgy búcsúzott tőlünk, hogy ezzel a próbalehetőséggel elmentünk a falig. A bemutató előtt volt még egy hónapunk, amikor átfordultunk a színpadi próbákra, és hirtelen a virtuálisból valóság lett.

Érezni lehetett, hogy ez az energia micsoda alkotói periódusba képes lendíteni. Elmondhatatlan, hogy milyen nagyszerű élmény volt Khell Csörsz díszletében, Szakács Györgyi jelmezeiben, Keresztes Tamás akusztikus világával - mindannyian benne éltünk az egészben! Ez az idézőjelbe tett kényszerhelyzet sokkal közelebb hozott bennünket egymáshoz. Annyit mulattunk, annyit nevettünk a próbákon, és Gábor is rendkívül érzékenyen, okos pedagógiával terelt bennünket. Végig megmaradt bennünk a játékkedv és az öröm.

Ez érződik az előadásról.

Alig vártuk a közönséggel való találkozást. Az a remény éltetett bennünket, hogy nem lesz semmi akadálya annak, hogy játszhassunk. Abban biztosak voltunk, hogy a közönség jönni akar. És jöttek is. Valami olyan izzó együttműködéssel mentek az eddigi előadások, ami tényleg felszabadító volt és óriási öröm.

Bányai Kelemen Barna, Hegedűs D. Géza, Keresztes Tamás és Katona Péter Dániel a Lear király című előadásban (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke / Katona József Színház)

A társulatba vendégként is teljesen beilleszkedtél?

A mi szakmánk kis szakma, mindenki ismer mindenkit, nézzük egymást, tudunk egymásról. Akár visszafelé fel tudnám sorolni a Katona repertoárját, hiszen igényem van arra, hogy lássam más társulatokban hogyan gondolkodnak: milyen kísérletek, milyen formai törekvések, milyen színházi gondolkodás működtet egy-egy előadást. Ettől kapok impulzust és szembesít magammal is, hogy hol tartok, hogy gondolkozok. Jónéhány kollégával más terepen játszottam már együtt, de Kocsis Gergelyt, Dankó Istvánt, Keresztes Tamást tanítottam is. Gergő a legidősebb ebben a rangsorban, még egyetemista korában, tanárként, fél évig Örkény-kurzust tartottam az osztályuknak. Dankó Pistinek színpadi beszédet tanítottam, Keresztes Tomi pedig az egyik kedves színész hallgatóm volt.

A Vígszínház az anyaszínházam, ahol 48 éve játszom, ’73-ban léptem először a színpadra a Popfesztiválban, Bill szerepében. Zsámbéki Gáborral és a Katona társulatával is találkoztam már egyszer a ’80-as évek közepén, egy nyári szabadtéri előadásban, a Városmajorban dolgoztunk együtt. Nagyszerű, önfeledt találkozás volt az is, egy igazi nyár, ahol összefolytak az éjszakák és a nappalok.

Természetesen a Katona József Színház az egyik fontos műhelye a magyarországi és a nemzetközi színházi életnek, azzal a művészi minőséggel, értékkel és azzal a színház-eszménnyel, aminek mind a mai napig a reprezentálója. Vendégként ez inspiráló helyzet.

Tóth Zsófia, Hegedűs D. Géza és Bányai Kelemen Barna a Lear király című előadásban (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke / Katona József Színház)

Paralel a Rózsavölgyi Szalonban Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo című előadását rendezted, amiben Churchillt alakítod is.

Ott már februárban lett volna a bemutató, végül április végén tartottuk meg, a Lear előtt. Egy jó ideig online próbáltunk, de olyan szerencsés helyzetben voltunk - Nagy-Kálózy Eszterrel és Csiby Gergellyel együtt -, hogy amikor már mindannyian megkaptuk a vakcinát személyesen is találkozhattunk.

A világ két nagyléptékű visszavonult személyisége valóban találkoztak Onassis luxusjachtján, amelyen a gazdag üzletember vendégeiként, Monte Carlóból hajóztak a Földközi tengeren át Onassis görög szigetére, a Scorpios-szigetre. Egyébként az ő személyes életükben minden úgy történt, ahogy feltárul az előadás során a közöttük zajló drámai párbeszédekben. Az önéletírásaikban, leveleikben, interjúikban korábban minden olvasható volt már. Az írónő kreativitása, fantáziája ezekből teremt fikciós történetet, hogy akár úgy is történhetett volna, ahogyan a darabban láthatóvá válik a két korszakos személyiség találkozása. Tulajdonképpen a művészet hatalmáról szól az előadás, arról, hogy a művészet mindent túlél, még a politikát is, mert a művészet - ahogy Churchill mondja nagyon pontosan - az emberiségben megnyilvánuló nagyság: megadja a testvériség reményét, még akkor is, ha illuzórikus ez a remény.

A művészet hatalmáról szól a Szerelmek városa is, amit szeptember elején mutattok be a Vígszínházban. Lesz időd nyaralni is? 

Három hét pihenés, tökéletesen önfeledt feloldódás vár rám a “semmiben”. Bár nagyon szorgalmas és dolgos ember vagyok, de eredendően szemlélődő alkat. Imádok csak úgy lenni. Most erre vágyom. Aztán augusztus 9-én folytatjuk a Szerelmek városa próbáit, amelyet június elején kezdtünk el. Marcel Carné 1944-ben készült varázslatos filmjének színházi adaptációja, színház a színházban, ifj. Vidnyánszky Attila rendezi.

Marcel Carné, Jean Louis Barrault, illetve Jacques Prévert, a korszak emblematikus nagy alkotói fogtak össze a német megszállás alatt, a Vichy-kormány idején, amikor a szólásszabadság a zéróval volt egyenlő. És milyen a művészet, rátaláltak a francia kultúrtörténet híres alakjára, Baptiste Debureau pantomim művész történetére, aki utcai bohóc, mutatványos volt és aki által szavak nélkül tudták elmondani a véleményüket.

Nincs csodálatosabb az alkotó szellemnél, a kreativitásnál, a szépség megragadásánál, a szabadságnál, az emberség megőrzésénél. Nagy élmény ezzel az anyaggal is foglalkozni, ezt követően pedig Csehov Sirályát fogjuk próbálni, szintén a Vígszínházban, a grúz David Doiasvili rendezővel, a bemutatót karácsony előtt tervezzük.

Nagy-Kálózy Eszter és Hegedűs D. Géza a Churchill és Garbóban (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)

Továbbra is tanítasz az SZFE-én, egyértelmű volt, hogy maradsz?

Egy új színész osztályt vezetek, egyszerűen nem tehettem meg, hogy felálljak. Már eleve őrült nehéz volt a pandémia alatt osztály indítani, még a második fordulóban is videokonferencián felvételiztettünk, és csak a harmadikban találkoztunk személyesen. Tanár társaimmal együtt, 14 fiatalt választottunk ki, hétszáz jelentkező közül, és akkor mondjam azt nekik, hogy szevasztok? Vagy hívjam el őket, de hova? Mibe? Legalább húsz tanár kell a képzésükhöz, például az egyéni készségfejlesztéshez beszédtechnika tanár, korrepetitor, hangképző vagy mozgás-tanár. Infrastruktúrát hogyan teremtsek, kollégiumot honnan szerezzek nekik? Ösztöndíjat miből adjak nekik? Nem beszélve arról, hogy határon túlról, kis falvakból, vidéki városokból és a fővárosból is jönnek diákok. Ők a családjaik projektjei, nem egyszer egyetlen reménységei, akik mindent megadnak a gyerekeiknek, hogy legyen belőlük valaki. Nem tehettem meg, hogy otthagyom őket.

Művészettörténetre például Mélyi Józsefet hívtam el, ugyanígy, a zeneírást, a kottaolvasását fiatal zeneszerző barátom, Mester Dávid tanítja nekik, a zenés mesterséget pedig Nagy Péter István, az egyik legtehetségesebb fiatal rendező, koreográfus. Korosztályának egyik legkiválóbb színészét, Orosz Ákos kollégámat hívtam beszédet tanítani, Forgács Pétert és Koltai M. Gábort rendezőket kértem fel drámatörténetre, mindketten gyakorló művészek és elméleti szakemberek, hatalmas műveltséggel, a rendezői diploma mellett, egy-egy bölcsész diplomával, doktori tudományos fokozattal. Ifj. Vidnyánszky Attilával ketten vezetjük az osztályt. A diákjaink kiváló szakemberekkel, európai műveltségű, tág szellemi horizontú, mindenre nyitott tanárokkal vannak körbevéve.

Fejléckép: Hegedűs D. Géza / Fotó: Emmer László, Vígszínház