Színház

SZESZ a SZIN-en

2011.08.23. 16:39
Ajánlom
A Szegedi Egyetemi Színház és az„IMPRO Stúdió" Interaktív SZINházi Kavalkád-ot indít a Szegedi Ifjúsági Napokon.

A fesztivál teljes ideje alatt interaktív játékokkal, improvizációs feladatokkal, tréningekkel és előadásokkal várja az érdeklődőket a SZESZ több szegedi társulattal összefogva a startlap teraszon, az IMPRO Stúdió szervezésében. A Civil utcában is megjelenik a két intézmény, hiszen céljuk, hogy közelebb hozzák a színházat a nézőkhöz. Közös standjuknál többet megtudhatnak a színház kedvelők a teátrum kulisszatitkairól, működéséről, de játszhatnak is a SZESZszel és az IMPRO Stúdióval: programjaik között szerepel jelmezpróba és biokellék-verseny, kiállítás nyílik színházi plakátokból, ugyanakkor rajzos, interaktív és szórakoztató feladatok sorával várják az érdeklődőket.

Mi is a SZESZ? "Beszállhatsz, vagy kiszállhatsz, mozoghatsz, ülhetsz, itt néző is lehetsz!Ez egy alkalom és lehetőség arra, hogy kipróbáld önmagad egy igazi SZÍNházi kavalkádban. Ha szeretsz játszani és szereted a színházat, ha még mélyebben szeretnéd megismerni
önmagadat, ha keresed a kihívásokat, vagy épp utálod őket, esetleg egyszerűen néző szeretnél lenni, gyere el a sátrunkba és érezd jól magad!

Megismerheted az IMPRO Stúdió és Szegedi Egyetemi Színház csapatát, játszhatsz velük vagy ellenük, megismerkedhetsz azzal, hogy milyen improvizálni, hogy mit élnek át a színészek a színpadon. Játékos feladattokon keresztül felfedezheted a színházat akár néhány színészi, színházi technikát is elleshetsz. „Színház az egész világ", ezért a szituációk, a helyzetek, amik itt eléd akadnak, könnyen megtörténhetnek a valóságban is."

Fellép a Szegedi Focus Műhely, Cédric Paillot Franciaországból hozott Improvizációs Színháza.

Helyszín: Partfürdő, Újszeged (Startlap terasz és Civil utca: az IMPRO Szúdió sátra)
Időpont: 2011. augusztus 24-28.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Színház ajánló

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.
Színház hír

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház interjú

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.
Színház interjú

Boldogan éltek… de mi jön utána? – interjú Cseh Judit író-rendezővel

A mesékben a boldogság örökké tart – a herceg és a királylány összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A valóságban ez máshogy van. A ’mi jön utána?’-kérdését járja körül a Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány legújabb előadása, amelynek bemutatójára március 13-án kerül sor a Szkéné Színházban. Az előadást rendező és részben író Cseh Judit mesélt a Boldogan éltekről.