Színház

SZFE-hallgatók: „A tanév rendjének módosítását elutasítjuk”

2020.12.14. 10:40
Ajánlom
Közlemény jelent meg a Független Szabad Egyetem közösségi oldalán. Az egyetemfoglalók azt írják, általuk el nem ismert kuratórium és vezetőség tanévrendi módosítását nem fogadják el, mivel azt csak rektor módosíthatná, rektora azonban nincs az intézménynek.

Miután az SZFE új – az egyetemfoglalók által illegitimnek tartott – vezetése közzétette, hogy új tantervet készít a tavaszi félévre, remélve, hogy az zavartalanabb lesz, mint az őszi, reagáltak a hallgatók is.

A tanév rendjének módosítását elutasítjuk

– fogalmaznak, egyértelműsítve, hogy az új vezetés a szemeszter november 27. és a december 12. közé eső részét tekinti semmisnek, tehát a Neptun-rendszer felfüggesztése utáni időszakot. Ez azt jelenti, hogy Szarka Gáborék egy dologban meghátráltak, már nem az egész őszi félévet akarják érvényteleníteni.

A HÖK viszont jogszerűtlennek tekinti a tanév rendjének módosítását, mert azt "kizárólag jogszerűen kinevezett rektori feladatokat ellátó személy módosíthatná, a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek azonban jelenleg nincs törvényesen megbízott akadémiai vezetője, a rendelkezést így az Egyetem hallgatói és oktatói semmisnek tekintik."

Új tantervet készített az SZFE vezetése

Kapcsolódó

Új tantervet készített az SZFE vezetése

Februártól az őszi félév elmaradt tanegységeit is teljesíthetik a hallgatók - jelent meg a hír az SZFE honlapján.

Új tantervet készített az SZFE vezetése

Kapcsolódó

Új tantervet készített az SZFE vezetése

Februártól az őszi félév elmaradt tanegységeit is teljesíthetik a hallgatók - jelent meg a hír az SZFE honlapján.

A teljes közlemény:

A Színház- és Filmművészeti Egyetem illegitim vezetősége felismerte, hogy dokumentáltan megtartott tanórákat és kurzusokat meg nem történtnek tekinteni nem lehet, így már csak az általa elrendelt felfüggesztéstől számított két hét érvénytelenítéséhez ragaszkodna. A tanév rendjének módosítását elutasítjuk.

Az Egyetem polgárságát december 12-én, közvetetten, az Egyetem honlapján megjelentetett levélben értesítette a tanév rendjének módosításáról az általunk el nem ismert kancellár és a jogszerűtlenül kinevezett általános rektorhelyettes. A módosítás alapján az őszi szemesztert a Neptun-rendszer önkényes kiiktatása után elrendelt felfüggesztésig, azaz november 27-ig, teljesítettnek tekintik.

Az egyetem működését szerintük „megbénító” blokád a járványhelyzet súlyosbodására való tekintettel fizikai formájában a felfüggesztés elrendelése előtt hetekkel, november 11-én, véget ért. Amíg fennállt, a jelenléti oktatást nem akadályozta, ellentétben az illegitim vezetés szankcionálás céljából hozott intézkedéseivel, mint az eszközökkel felszerelt műtermek bezáratása.

A digitális oktatásra való átállás zökkenőmentesen történt: ahogyan november 27-ig, úgy a vonatkozó kormányrendelet értelmében halasztó hatállyal megtámadhatatlan felfüggesztés ellenére a szorgalmi időszakból fennmaradó két hétben is maradéktalanul zajlott az oktatás - a hallgatók és oktatók közössége értelmetlennek látja a tavaszi szemeszter meghosszabbítását, melyet az illegitim vezetőség a nemlétező körülményekre és szükségtelen pótlásokra hivatkozva másfél hónappal később kezdene el és másfél hónappal később fejezne be, mint rendesen.

November 30-án közigazgatási perben támadtuk meg az általunk el nem ismert kuratórium és vezetőség közös rendelkezését a tanulmányi félév felfüggesztéséről.

Az oktatást betiltani nem lehet, ahogy a tudásról való számadást sem.

A Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy az Egyetemen az oktatás nem tekinthető felfüggesztettnek, a Neptun-rendszert ezért működtetni kellene - az oktatók és az oktatásszervezés munkatársai mégsem kapják vissza jogosultságaikat. A vizsgaidőszak ennek ellenére ezen a héten kezdetét veszi.

A tanév rendjét kizárólag jogszerűen kinevezett rektori feladatokat ellátó személy módosíthatná, a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek azonban jelenleg nincs törvényesen megbízott akadémiai vezetője, a rendelkezést így az Egyetem hallgatói és oktatói semmisnek tekintik.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

„Azért élek, mert valamit el akarok mondani” – interjú Mészáros Mártával

Mészáros Márta szeptember 19-én ünnepli 90. születésnapját. Ebből az alkalomból kerestük fel a rendezőt, akivel a film lényegéről, filmtörténeti csókjeleneteiről, a valósághoz vezető lépésekről és új filmtervéről is beszélgettünk. 
Színház

Kováts Adél egy mázsás jégtömböt tolt keresztül Budapesten

A Radnóti Színház igazgatója a nyár legforróbb hetére időzítette performanszát, a Margit hídtól a Radnóti Tesla Laborig tolta jeget, míg a melegben az teljesen semmivé nem vált.
Színház

Vidnyánszky válasza Wilsonnak: „Sajnálom, hogy egyoldalúan tájékozódott”

A Nemzeti Színház igazgatója azután reagált, hogy a MITEM fesztiválra meghívott rendező, Robert Wilson közleményben tudatta, előadása után járó honoráriuma felét a FreeSZFE egyesületnek ajánlja fel.
Színház

Híd, ami összeköt: a tehetség – új tagokat avatott a Halhatatlanok Társulata

„Jó egészséget kívánok mindenkinek, pályatársaimnak remek előadásokat és boldogságot, boldogságot, boldogságot” – tolmácsolta Lázár Kati szavait Jordán Tamás szeptember 18-án a Budapesti Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán, ahol nyolc művész csatlakozott a Halhatatlanok Társulatához.
Klasszikus

„Szeretnék ajtóstul rontani a házba” – beszélgetés Rajna Martinnal

Mindössze huszonöt évesen lett a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmestere, az évadnyitó koncerten Kodály és Bartók művei mellett Balogh Máté új kompozícióját is vezényli, amelyet a zeneszerző számukra írt. Rajna Martinnal győri tervei mellett a modern zene fontosságáról is beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Híd, ami összeköt: a tehetség – új tagokat avatott a Halhatatlanok Társulata

„Jó egészséget kívánok mindenkinek, pályatársaimnak remek előadásokat és boldogságot, boldogságot, boldogságot” – tolmácsolta Lázár Kati szavait Jordán Tamás szeptember 18-án a Budapesti Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán, ahol nyolc művész csatlakozott a Halhatatlanok Társulatához.
Színház hír

Vidnyánszky válasza Wilsonnak: „Sajnálom, hogy egyoldalúan tájékozódott”

A Nemzeti Színház igazgatója azután reagált, hogy a MITEM fesztiválra meghívott rendező, Robert Wilson közleményben tudatta, előadása után járó honoráriuma felét a FreeSZFE egyesületnek ajánlja fel.
Színház hír

A FreeSZFE-nek adja a MITEM-től kapott honoráriuma felét Robert Wilson

A világ egyik legismertebb rendezője a Nemzeti Színház fesztiválján vett volna részt, ám egészségügyi okokból kénytelen volt távol maradni, előadását nélküle mutatták be. Wilson később közleményben jelezte, hogy nem ért egyet az SZFE modellváltásának módjával – írta meg a hvg.hu.
Színház magazin

Mecénás és mészégető – Báró Kemény János, a Jóság Embere

Kemény János amerikai állampolgárként született 1903-ban, de egész életében erdélyinek vallotta magát. A két világháború között marosvécsi birtokán szervezte meg a helikoni közösséget, amely a jobb- és baloldali erdélyi írók közös parlamentje volt. Báró Kemény János a hídember szerepét töltötte be az erdélyi szellemi életben. Saját vagyonából mentette meg a csődtől a kolozsvári színházat, Horthytól Corvin-koszorút kapott, majd a holokauszt idején az ő támogatásával jött létre a Zsidó Színház Kolozsvárott. Menekítette az üldözötteket. A háború után alapító mecénása lett a marosvásárhelyi teátrumnak, innen aztán politikai okokból kirúgták. A báró mészégetőként dolgozott a kommunista diktatúrában. Drámai kelet-európai sorsáról több kötetes önéletrajzi sorozatot tervezett, de ez is csak torzó maradt.
Színház ajánló

Ady Endre és Jordán Tamás találkozása a Pinceszínházban

Kihirdette új évadának bemutatóit a Pinceszínház: Jordán Tamás Ady-estje mellett vígjátékokkal és beszélgetéssorozattal is várják a nézőket.