Színház

Szigorodnak a belépési szabályok a Budapest Bábszínházban

2022.08.15. 09:50
Ajánlom
Az intézmény átalakította a házirendjét, komoly életkori feltételekhez kötve a belépést.

Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatója augusztus elején a Babaszoba portál podcastjének vendége volt, ahol két fontos változásról beszélgetett Semjén Nóra bábművésszel, a teátrum egykori tagjával.

Az új házirend, amely hosszas egyeztetés után, a Hintalovon Alapítvány szakmai hozzászólásával született meg, két fontos változtatást tartalmaz.

Az egyik módosításra egy egyre gyakoribb jelenség miatt volt szükség, ugyanis az utóbbi időben általánossá vált, hogy a kiskorú nézők felnőtt kíséret nélkül látogatják a Bábszínházat, a szülők nem mennek be velük az előadásra.

Az új szabályzat értelmében 14 éves kor alatt a továbbiakban erre nem lesz lehetőség.

„Az történik, hogy egy-egy nézőtéri felügyelő úgymond pótanyukájuk lesz az előadás folyamán: beülteti őket a nézőtérre, igyekszik ott maradni mellettük, elmondja nekik, hogy bármi problémájuk van, neki szóljanak, elkíséri őket mosdóba. Tehát valóban felelősséget vállal azokért a gyermekért, ami – lássuk be – egy nézőtéri felügyelőnek nem dolga” – mondta Ellinger Edina, hozzátéve, hogy az életkori megkötés a jegyvásárlásokra is érvényes.

A másik szabály szintén a gyerekek korához kötődik, ugyanis számos olyan negatív tapasztalata van a színháznak – valamint a nézői visszajelzések is ezt mutatják –, amely arról árulkodik, hogy a szülők nem veszik figyelembe az életkori besorolást, és sokszor jóval kisebb gyerekkel érkeznek, mint az ajánlott.

Az új házirend kitér rá, hogy a nézőtéri felügyelők ezentúl nem lesznek kötelesek beengedni a korosztályon aluli gyerekeket, mert abból adódóan, hogy egy olyan programon vesznek részt, amely nem nekik való, zavarhatják azokat, akik tudnák élvezni a színpadon zajló produkciót.

„Nem lehet kivételt tenni!”

– hangzott el a podcastban, kiemelve, hogy bár lehetnek olyan gyerekek, akik kivételesen jól viselkednek, az előadások során bármi történhet (például egy-egy hirtelen hanghatás), amire még a szülő sincs felkészülve.

A beszélgetőpartnerek szót ejtettek az életkori besorolások meghatározásáról is, amely számos tesztelőadás és szakmai konzultáció után születik meg, és a témán túl figyelembe veszik az előadás vizualitását és hosszát is.

Fejléckép: A Budapest Bábszínház bábjai (fotó: Adrián Zoltán)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Oscar 2026: kilenc jelölést kapott a film, amiben Röhrig Géza is szerepel

Rekordot döntött Ryan Coogler vámpíreposza, a Bűnösök, amely tizenhat kategóriában nyerhet aranyszobrot. Szintén jó esélyekkel indul az Egyik csata a másik után, a Hamnet, a Marty Supreme, az Érzelmi érték, illetve a Frankenstein. Mutatjuk a legfontosabb kategóriák jelöltjeit. 
Könyv

Villa Esterházy: megnyílt az író egykori otthonából létrehozott alkotóház

A magyar kultúra napján adták át az Emőd utcában található épületet, amelyet egy éves felújítási munkálatok után a kezdeményezők tervei szerint a magyar irodalom barátai, elsősorban műfordítók vehetnek majd birtokba.
Tánc

Világkörüli turnéra indul a Recirquel

Idén négy kontinens, nyolc országában mintegy 70 alkalommal mutatják be a Recirquel nagysikerű cirque danse produkcióját, a Paradisumot. A világkörüli turné január 21-én az újcirkusz fellegvárában, Kanadában indul.
Jazz/World

Queen Machine – újjáéled a legenda Budapesten!

1985-ben a Queen mindössze 21 perc alatt írta át a rocktörténelmet a Wembley Stadion színpadán, Freddie Mercury ikonikus előadása azóta is a rockzene egyik legemlékezetesebb pillanata maradt. Az élményt a Queen Machine hozza vissza Budapestre – és nem csak 21 percre!
Zenés színház

Sándor Szabolcs: „A nemzetközi operaigazgatók nem tekintik embernek az énekest”

A Zeneakadémia opera szakosainak próbatermében ültünk le beszélgetni az intézmény oktatójával, Sándor Szabolccsal, nem sokkal a hallgatók félévi vizsgaelőadása előtt. A zongoraművész-korrepetitor-karmester tizenöt éve a képzés zenei vezetője.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

A hétvégén bemutatták a Liliomot Tatabányán

A Liliom ballada a ligeti vagány és a mindenes cseléd szemérmes-nagy, néma szerelméről; két környezetével, a világgal, és egymással is dacoló ember végzetdrámája a megalkuvásmentes, tiszta, egyenes gerincű létezés lehetetlenségéről. Tatabányán, a Jászai Mari Színházban Guelmino Sándor rendezésében látható Molnár Ferenc darabja.
Színház hír

Tizenöt év után leteszi a kagylót a Telefondoktor

Február 7-én a 250. előadással búcsúzik a közönségtől Szabó Borbála darabja, Göttinger Pál monobohózata, a Telefondoktor. A Thália Színházban ér véget a magyar színházi élet nagy utat megtett, népszerű előadásának pályafutása.
Színház pesti vigadó

Ady, Márai és Kék róka a Vigadóban

A Pesti Vigadó SZÓ ∙ SZÍN ∙ JÁTÉK sorozatának előadásai három jelentős magyar alkotó – Ady Endre, Márai Sándor és Herczeg Ferenc – művein keresztül vezetik közelebb a nézőt az emberi lét lényegéhez.
Színház gyász

„A mi színházi univerzumunkban te voltál a legtájékozottabb” – Hegedűs D. Géza emlékezik Vajda Mártára

Hegedűs D. Géza, a Nemzet Színésze, a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja emlékezett meg a színházi szervezet 70 éves korában elhunyt örökös ügyvezető titkáráról, Vajda Mártáról a Színházi Társaság közösségi felületén.
Színház gyász

Elhunyt Vajda Márta

„Én csak egyetlen egyet szeretnék, amelyért mindig is küzdöttem: legyen béke, békesség – a színházak, az emberek között. Erre most még nagyobb szükség lenne, mint bármikor korábban” – nyilatkozta egykor. A Magyar Színházi Társaság örökös ügyvezető titkára 70 éves volt.