Színház

Szilánkok

2013.11.12. 06:58
Ajánlom
Vér, zászló, csillag és rúzs pirosa: az egyiknek az élet pezsgése, felszabadulás, ünnep, érzékiség; a másiknak halál, rabság, gyalázat, kín. A Katona József Színház és a szabadkai Népszínház közös előadásáról, a Vörösről Ady Mária írt KRITIKÁt.

A három oldalról körülült játéktér apró, fényes, szürkés-fekete lencsével töltött medence, kicsi, emelkedő pódiummal kiegészítve. Cziegler Balázs díszlete nem attól különleges, hogy átgondolt szimbolikájával és érzékeny anyagiságával kilép a kulisszák hagyományos, alárendelt szerepéből, és az előadás motorjává válik. Kivételessége abban rejlik, hogy mindezt egyetlen, uralkodó látvány komponálása helyett egy sokrétűségét a játék szerves részeként felfedő közeg megteremtésével éri el.

Az 1942-es "hideg napok" 1944-es megtorlását feldolgozó Vörösnek ez a süppedékeny talaj az alapja. Tömegsír és mementó: föld, amely nem fedi be a halottakat, jéghideg, fullasztó víz, nyikorgó, lépteket elnyelő, szájakat betapasztó por, morális és emlékezetpolitikai ingovány, amely a brutalitást úgy stilizálja, hogy az jelzésként is sokkoló és nyomasztó, fizikai marad. Mintegy segítségül az elmondhatatlan elmondásához, a megmutathatatlan megmutatásához - mert a budapesti Katona József Színház és a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának közös előadása a szavak kényszerének drámája.

Brestyánszki Boros Rozália szövege dokumentarista jellegű történetszilánkok, magánemlékezetek szövete, amely a keretes szerkezet és a történetekben vissza-visszatérő, ismerős szereplők ellenére is töredékes és személytelen marad. Máté Gábor rendezése konzekvensen erősíti a benyomást, hogy bár nevek hangzanak el, sorsok villannak fel, a saját dráma megfogalmazhatatlan, átadhatatlan: a színészek a jelenetek között nemcsak szerepet cserélnek, de a színpadi szituációból kilépve felsegítik egymást, meglapogatják a fikció szerint bántalmazottat, megkérdezik jól van-e. Így a nagyon is konkrét, csontropogásig részletező beszámolók végül áldozat és agresszor kettősében, erőszak és hatalom mechanizmusaiban elszemélytelenedve állnak össze valami általánossá, amelynek perspektívájából az egyedi elemek - legyenek bár motivációk, gesztusok, nyelvek, jelvények, színek, tárgyak - relatívvá, kicserélhetővé, önmagukban értelmezhetetlenné válnak.

Az ünneplő ingek fehére a gyász színeként, az emlékül őrzött fénykép zsarolási alapként, a meggyilkolt kisbíró dobja a "magyarica" kisfiának szánt gyerekjátékként tűnik föl, a szerb nyelv fenyegető pattogása a szerelem szavaiban dallammá szelídül. Vér, zászló, csillag, rúzs pirosa: az egyiknek az élet pezsgése, felszabadulás, ünnep, érzékiség; a másiknak halál, rabság, gyalázat, kín. Civil lakosság ellen elkövetett magyar vérengzés 1942-ben, szerb tömeggyilkosság 1944-ben.

A háború közös nevező, de nem ok; az elmondhatatlanság pedig nemcsak a "szocialista testvériség" konszenzusos amnéziájára, a második világháborús délvidéki események '89 után is csak lassan enyhülő tabujára, de a tanulság nélküli gyűlöletre, az értelmezhetetlen erőszakra is vonatkozik. Mert a perspektívák relativitásában maga a világ rendjét ok-okozati relációkban helyreállító narratíva, gyógyító mese, a közös, konszenzusos emlékezet lehetősége kérdőjeleződik meg.

"Miért gyűlöltök ti minket?" - kérdezi keserűen a szerb kiskatonát (Kovács Lehel) magyar szeretője (Kalmár Zsuzsa). "Én szeretlek."-feleli a férfi elszontyolodva. Meztelenül, kiszolgáltatottan egyek, de a játékosan a lány fejébe nyomott jelvényes sapka végérvényesen elválasztja őket. Miközben a férfi sértődötten magára rángatná egyenruháját, a puha talajon bukdácsolva épp olyan végtelenül, szánni valóan emberi, mint a takaró alatt egyedül vacogó, ellenséges katonával háló nő. Lírai kettősük személyessé válva emelkedik ki az előadás fizikai iszonyatot stilizáló jeleneteiből, hogy a trauma mélyebb, lélektani dimenzióit villantsa fel.

Annál megrázóbb, ahogy a lányt megrendítően játszó Kalmár Zsuzsa később kemény, ajkát rúzsozva kegyetlenkedő, egyenruhás szerb tiszt szerepében tűnik majd fel - nincs megtisztulás, felemelkedés, a tragédiát értelmes egésszé kerekítő katarzis. Ugyanilyen hátborzongató, ahogy az emberi méltóságát a kivégzés előtti éjjelen is őrző, kifinomult, csendes, bibliaolvasó úriember (Fekete Ernő) udvariasan kijavítja a fogoly utolsó vacsorájából falatozó, a karóba húzás legnagyobb és leghosszabb ideig kínt okozó módszerét kéjesen ecsetelő őrt (Pálfi Ervin), hogy nem negyvenegy, hanem negyvenhét zsidót ölt meg.

Máshol militáns és civil határának groteszk összefonódásaként Pálfi Ervin tisztje konstatálja gúnyos-bosszús röhejjel a félig már agyonvert férj előtt feleségét megerőszakolni igyekvő kiskatona felsülését. Ez mintegy torz párjelenete a szexualitást az intimitás, a jelvények, egyenruhák, párbeszédképtelen identitások levetkőzésének-felfüggesztésének terepeként bemutató hálószoba-dialógusnak. A szabadkai és a katonás színészek egységes, dinamikus játékában minden mozdulatnak tétje van, és ahogy komoly fizikai felkészültséggel bemozogják a szűk, ingatag talapzatot biztosító medencét, folyamatos feszültséget teremtenek.

Ezzel illeszkednek a rendezés finom stilizációjához, amely a vér helyett használt vörös kendőkkel és a szétroncsolt bőrt idéző szövetdarabokkal úgy emelkedik felül a puszta vizuális borzongatáson, hogy az erőszak annál mélyrehatóbbá és gyötrelmesebbé válik.

Az utolsó jelenetben apró csavarral ér körbe a narratíva: az előadás elején sírjukból kiemelkedő magyar foglyok mezítelenül állnak, a megásott gödörbe pedig az imént még őket kommandírozó szerbek fekszenek - újabb visszafelé forgó történet kezdődhetne a "hideg napokról". És Szirtes Ági öregasszonya csak mondja, mondja fiának a neveket, halálnemeket, kínokat - az emlékeket, amelyeket nem szabad elfelejteni. Kialszik a fény, de a történet nem ér véget, a katarzis elmarad, a szilánkok éle nem tompul; a tabu feloldása csupán az első lépés a trauma feldolgozásának hosszú és talán csak közösen végigvihető folyamatában. De fontos lépés.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Amikor Pavarottit kifütyülték a milánói Scalában

Mindenkinek lehet gyenge pillanata, még az isteni Lucianónak is, az olasz operaközönség azonban nem elnéző. 1992-ben, egy Don Carlos előadáson még őt is kifütyülték.
Színház

Folytatódik a vita az SZFE körül, ezek a legújabb fejlemények

Megszólalt a kinevezett kuratórium két tagja, az egyetem diákjai videóban válaszoltak.
Zenés színház

„A művészet szépsége, hogy korlátok között szabadok lehetünk”

Az államalapítás ünnepének előestéjén, augusztus 19-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon felcsendülnek a Bánk bán című opera csodaszép, minden magyar számára ismerős dallamai. A Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila rendezésében létrejövő produkció főbb szerepeiben Molnár Levente mellett Fischl Mónikát és Mester Viktóriát is láthatja majd a közönség. Az előadás karmesterével, a Liszt Ferenc-díjas, Érdemes Művész Kesselyák Gergellyel a közelgő premier kapcsán beszélgettünk.
Színház

Ősbemutatókkal és különlegességekkel készül új évadára a Thália

Augusztus 10-től teljes gőzzel zajlik a munka a Thália Színházban – ettől a naptól folytatódnak a Gyilkosság az Orient Expresszen című nagyszabású produkció próbái, és hamarosan elkezdődnek a felújítópróbák is.
Színház

Színházi összefogás a koronavírus terjedése ellen

A Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság részvételével egyeztettek a budapesti teátrumok a nézőket és a színházakat érintő ajánlásokról.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Kun László élete és koronázása az Aranybullánál

Augusztus 21-23. között az Aranybulla környéke is megtelik a színház különleges atmoszférájával, hiszen több mint háromszáz fős nézőtérrel ott épül fel a Koronázási Szertartásjáték színpada. Ezúttal IV. Kun László története elevenedik meg Szikora János rendezésében Sarádi Zsolttal, a Vörösmarty Színház új társulati tagjával a címszerepben.
Színház interjú

Látvány és katarzis - Interjú Fekete Annával

Fekete Anna tervezi a Hamis hang díszletét és jelmezeit. A francia kamaradarabot a Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda augusztus 22-én mutatja be Szentendrén.
Színház interjú

Mit is akarok, mikor lennék boldog? – Beszélgetés Béres Mártával

Különleges munkamódszer egy emberközpontú szláv rendezővel, színészi csapatmunka és saját monológ a regényből. Béres Márta is készül Kisvárdára, néhány nappal ezelőtt már az előadással álmodott. Az Újvidéki Színház Anna Karenina című előadásának címszereplőjével Oláh Zsolt beszélgetett.
Színház ajánló

Egy hét múlva kezdődik a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

2020. augusztus végén harminckettedszer rendezik meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját, Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal bíró színházi seregszemléjét.
Színház magazin

Filmstúdió a színház udvarán – Janovics Jenő és a Szamos-parti Hollywood

Janovics Jenő úgy vált a magyar filmgyártás úttörőjévé, az irodalmi értékű magyar film egyik megteremtőjévé, hogy sohasem kötelezte el magát a filmkészítés mellett. Az elismert kolozsvári színházigazgató a mozgóképben rejlő technikai és gazdasági lehetőségeket idejekorán felismerte, ám amikor az szükségessé vált, rövid filmgyártói karrierjéből származó anyagi hasznot színháza megmentésére fordította.