Épphogy befutok A trükk kezdésére. Semmiképp sem szerettem volna kihagyni az Etgar Keret novelláiból szerkesztett színházi előadást. Nem, még nem olvastam a könyvet, viszont 1. nagyon bírom a két színészt, Schmied Zoltánt és Bánki Gergelyt, 2. a februári bemutató óta még nem sikerült megnéznem a KINO-ban, 3. láttam már néhány dolgot a Gólem Színháztól, ami tetszett. A darabot Borgula András írta, saját fordításának felhasználásával, és rendezőként is ő jegyzi az előadást.

A szöveget nem mondanám színdarabnak, inkább jelenetfüzérnek, szövegszilánkoknak. Megfordul a fejemben, hogy nem lett volna-e érdemesebb fölolvasószínházként megcsinálni; ez a két ember van annyira jó színész, hogy ha nem hozzák be a felmosórongyot, a malacperselyt, a szamurájkardot, csak beszélnek róla, akkor is elhiszem és látom. Az előadásnak egyébként a legjobb részei a monológok, amelyek gyakorlatilag maguk a novellák. A hangbejátszások jól és konzekvensen jönnek, egyrészt az egyik férfi felesége jelenik meg hangban, másrészt a másik férfi bűvésztrükkjének rettenetes, utolsó előtti előadása. Már tudom: amikor Bánki Gergely lehunyja a szemét a kanapén, akkor jön a sikítás, illetve akkor jön a női hang, amikor Schmied Zoli ledobja a kulcsát, jelezvén, hogy hazaért. (A tér egyébként jól funkcionál, az egy darab fekete ajtó bárkinek a lakása lehet, attól függően, hogy ki lép be rajta, a kanapé pedig ülőalkalmatosságnak és bábparavánnak is megteszi. Más nem is igen kell.)

A darab alapmetaforája egyébként szép; két jóbarát, az egyikük el akarja magát tüntetni a világból (ő csöveket gyárt, míg végül valóban eltánik az egyikben, szándékosan), a másikuknak az a foglalkozása, hogy eltüntet és előhúz (ő bűvész, de egy furcsa napon megbicsaklik, a cilindere érdekes dolgokat produkál). Nézem a neten az előadásképeket, amelyek a KINO-ban készültek. Hát, azért ott egészen más lehet, de továbbra is fenntartom, hogy a fölolvasás (kis mozgással) jobban állna az egésznek.

Délután egy kicsit jövök-megyek, megmutogatom néhány ismerősnek a Katalán szoborparkot, rögvest ki is próbálom azokat a játékokat, amire nem volt időm. Elfelejtkezem magamról, kitessékelnek, a többiekkel együtt: záróra van. Ideje ennem valamit. A tegnapi teszt kitöltéséért kaptam egy szendvicskupont. Nincs is messze, megnézem. Útközben egy teherautó platóján zsűriző fiúcsoportba botlom. Kartonpapírra vannak fölírva a számok, ők meg füttyöngve, kiabálva, tapsolva értékelik az arra haladó lányokat. Van, aki zavarba jön, van, aki egyáltalán nem veszi észre (pedig jó hangosak!), van, aki rá is játszik.

Látok továbbá egy teljesen valószínűtlen autót. Kinek jut eszébe egy ilyen beteg ötlet? ("Márpedig ilyen állat nincs!")

Meg akartam nézni Ferenczi György Petőfi-előadását, de megcserélték az időpontokat, így arról le kell mondanom, mert ütközik a TÁP Színház Odüsszeiszével. Amire időben helyet foglalok. (Megint kapunk Filterperformance-ot, akik minden előadásuk alkalmával leöntik magukat valamivel. Tavaly a liszt és a sár volt a téma, idén valami fekete szutyok, később meg zacskós tej.) Dicsérendő vállalkozás Homéroszt fogyasztható formába önteni. Végül is, logikus: a hexameterek ideálisak a rappeléshez. Adják magukat, csak a zene kell alá. Meg olyanok, akik ezt profin csinálják. Az Odüsszeiszt "játszó" Busa István például ilyen. Az egyik legjobb rész egy impró, a hős valahogy összezavarodik, a súgógép sem segít, viszont sokkal jobbat és szellemesebbet improvizál (persze mértékben maradva, a rímeket megtartva), mint az eredeti szöveg, amit van szerencsém nézni, mivel az első sorban, a vetítéseket és a szövegeket vezérlő laptopok mögött gubbasztok. Jó még Polnauer Flóra, aki a Pannon Babilon nevű zenekarban évekkel ezelőtt már megmutatta ebbéli képességeit, ráadásul most üdítő látvány, hogy nem kapucnis pulcsit és tornacsukát visel, hanem egy pántos ruhát és magassarkú cipőt. A jelmez Juristovszky Sosa munkáját dicséri, aki Schönberger Ádámmal szintén magas színvonalon adja "A Kar" szerepét. Egy ladikban állva mesélik Odüsszeusz történetét. Néha beleakadnak a szövegbe, de ez itt és így megbocsátható.

Jó az ötlet, és majdnem jó a kivitelezés. Csak egy idő után nagyon egysíkú. Hiába jönnek be a break-táncosok, akiket meg-megzavar a mindenáron bizonyítani akaró Keresztes Tamás és Horváth Ákos (egy másik TÁP-os előadásra hajaznak, a Minden Rossz Varietére), hiába vetítik David Attenborough-t, aki alá hangban a görög szigetvilág természeti csodáiról szóló ismertető szöveget vágják, az előadás nem jut túl az ötleten. Ráadásul némely színész elég gyér ritmusérzékkel rendelkezik, kínos, amikor drukkot érzek a nézőtéren, hogy "csak pont befejezze a kiállásra"... Vannak fölpörgős pillanatok, Katona László Poszeidónként kifejezetten megörvendeztet. Azért nem árt, ha a rappelés mellé színészi vénát is föl lehet mutatni...

A TÁP után a barcelonai La Fura dels Baus társulattal zárom az idei Szigetet. Nagyon beharangozták, ilyet még nem láttunk. Látványban tényleg egyedi, néha menekülnöm is kell, nehogy a személyzet - aki a földön szaladva pörgeti a felfüggesztett artistákat - elsodorjon, föllökjön, rám lépjen. Történetet nem keresek, de lehet, hogy ők sem tették. Az elején valaki kétségbeesett "József!" kiáltásokkal neszez a mellettem lévő fán. Átellenben ugyanolyan fényt látok, de nem hallok semmit. Segítség lenne, ha a megszólított Józsefet is hallanám, hogy Máriát kiabál-e vissza, vagy Esztert, előbbi bibliai sztorit sejtetne, utóbbi valami parafrázist a Képzelt riportra. Ez soha nem derül ki. Aztán a tisztás négy sarkából óriási fehér alakok emelkednek ki, háromágú, égő szigonyokat tartva. Ez jól néz ki, de a szigonyokat nem tudom hová tenni. Őket behurcolják középre, az előadás tulajdonképpeni helyszínére. A torony tetején a domina-szerkóba öltözött Bíró Eszter énekel (ő a meglepetés a produkcióban, meg a Bartók zene - mondták, mindig a vendégjáték helyszínéből táplálkoznak, oda igazítják az előadást), Szól a kakas már-t, persze, hogy jó, mi más lenne, Bíró Eszter jól énekel. Jön egy óriási forgó kerék, benne az emberek rögzítve, időnként fejjel lefelé lógnak. Minden felfüggesztett monstrumot körbevezetnek a nézők fölött. Az abból kimászó emberek mintha a domina rabságába kerülnének, de ebben nem vagyok biztos. Mindenesetre később őket kimentik. Kis török hatást is érzek, Várkonyi Zoltán bizonyára használna ilyen elemeket, ha ma rendezné az Egri csillagokat. A legnagyobb sikere annak a néhány percnek van, amikor körbeslagozzák a nézőket. A szerelmespár kiszabadul (persze fölfelé), a domina összeomlik, egy nagy emberháló alakul ki a magasban, éjfélkor tűzijáték. Vége. A látvány jó volt.

Igyekszem kifelé, vannak, akik befelé jönnek. Na ja, 11 után félárú a jegy. (Jut eszembe: a magyar fiatalok roppant találékonyak jegy ügyben...) Idén is vége. A Filatorigátnál már nagy a tömeg. Amikor bejön a HÉV, a biztonsági őr előveszi leglazábbhumorát: "Nem kell a vonattal pacsizni, elég kemény!" Rendben, nem pacsizunk. Mellettem két "press" karszalagos fiatalember latolgatja az esélyeit. Mikorra lesz ebből anyag?