Amikor Szinetár Miklóst arról kérdezték, mit gondol a készülő István, a királyról, a rendező így válaszolt:

„Épp azt szeretem ebben a műben, hogy tökéletesen fogalmaz meg magyar társadalmi hangulatokat, politikai alapérzéseket, de nem az ezen a héten aktuálisakat, hanem olyanokat, amelyek több száz éve velünk vannak.

A földesúr, aki őrjöngve és bátran lázad a Habsburgok ellen, a saját jobbágyát meg a legbrutálisabban nyomja el… Mondhatnám ugyanakkor a liberális rendezőt is, aki életét és vérét adná a művészet, hovatovább a világ szabadságáért – a színészének viszont lélegzetvételt sem engedélyez. Ez a kettősség megvan tehát mindannyiunkban. (…) Nagyon egyetértek Istvánnal, úgy gondolom, nekünk Nyugaton van a helyünk, de amennyire szeretem a Nyugatot, ha autóról, digitális világról és politikai berendezkedésről van szó, annyira utálom, amikor a magyar kultúrában német operarendezők kliséit látom, a televízióban pedig amerikai licencműsorokat.

Szintén szóba került az SZFE frissen kinevezett kuratóriumának elnöke, Vidnyánszky Attila, mire Szinetár elárulta, hogy senki sem kérte ki a véleményét a kérdésben. A nagyszerű eredmények mellett látja a gondokat is, úgy gondolja, a „szektás háború, a politikai nyomulás és a kulturális különbségek” egyaránt felelősek a kialakult, konfliktusos helyzetért.

„Nagyon sikeres és tehetséges emberek rendre magukból kivetkőzve fröcsögnek(…) Az, hogy Vidnyánszky kuratóriumi elnök lett, több mint bűn – hiba. Nem is annyira a hatalomról beszélek. A hatalmak olyanok, amilyenek, sokezer éve így működnek. Hol brutálisan, hol meg bonyolultabb ravaszsággal. Attilának azonban nem lett volna szabad igent mondania erre. Egyrészt: aki ennyi állást tölt be egyszerre, miközben nagyon sok előadást is rendez, az megkérdőjelezi, hogy betölti-e azokat a hivatalokat rendesen. Másrészt egy ilyen patinás egyetem életében bekövetkező ekkora változásnál feltétlenül szükséges a konszenzus. Olyasvalakire van szükség, akit a szakma többsége elfogad. Azért nem értem a viselkedését, mert az a Vidnyánszky, akit én ismerek, tehetséges művész, ráadásul tényleg szeretetre méltó ember. Ha Attila ma is az, akit én megismertem, akkor most azt kell, hogy mondja: nem boldogok tőlem, köszönöm szépen, mégsem csinálom. (…) Annál ő jelentősebb személyiség, hogy ott legyen csak azért is, még akkor is, ha ennyi jelentős ember elutasítja a személyét.

Amikor arról kérdezték, véleménye szerint létezik-e a kirekesztő, liberális ellenszenv, elmondta: „ugyan vannak szép számmal komoly politikusok, gondolkodók és jelentős művészek, akik az általuk liberálisnak tartott nézeteket higgadtan, felkészülten, a tényeket tisztelve képviselik, ám sajnos rajtuk kívül itt vannak a hangos, agresszív megmondóemberek is, akik magukat nagyon liberálisnak tartják. Ezek sok kárt okoznak.(…)Liberális számomra az, aki megengedő, nyitott. Ilyen igyekszem lenni. Aki valamit kizárólagosan követel, aki agresszív és dogmatikus, az nekem nem liberális. Jelszavam volt mindig az »is«. Sosem szerettem azt, ami »csak«”.

Az interjúban Kálmán. C. György nemrégiben tett kijelentése is szóba került, ugyanis az irodalomtörténész szerint Szinetár nem átütő rendező, és hiba, hogy távol tartja magát a szélsőségektől. Ennek kapcsán

A filmrendező véleménye szerint ma egy demokráciában a körülményekből sokkal többet kellene kihozni. "Láthatunk-e ma a közsszolgálatiban olyan, a hazai rendszert támadó műsort, mint ahogy annak idején Dérynél? (…)Hol van ma az állami televízióban egy Hofi?

Mi annak idején próbálkoztunk kockázatos témákkal is. (…) A direkt politikában az állami televízióban számomra az lenne elfogadható – ha már Kelet-Európában nem tud etalonná válni a BBC semlegessége –, hogy ha egy párté a mandátumok kétharmada, akkor a politikai műsorok kétharmadában legyen vállaltan övé a szó. De a maradék egyharmadban azonos műsoridőben kapjon lehetőséget a maradék harmad is, hogy kifejthesse az álláspontját.

A teljes interjú a Válasz Online-on olvasható.

Fejléckép: Éder Vera fotója